Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-01
10 Horn titkos tárgyalásai - Bős – Nagymaros: nemz eti érdekeink elárulása és a magyar közvélemény tudatos félrevezetése Magyar Nemzet 2006. április 1. Szerző: Herczegh Géza Bős – Nagymaros ügye kezdettől fogva politikai ügy volt, politikai érdekeket szolgált, ahol a gazdasági kérdések folyamatosan háttér be szorultak, a környezetvédelmi és gazdaságossági megfontolások pedig fel sem merültek. Magyarország és Csehszlovákia megbízottai 1977. szeptember 16án írták alá a bős – nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról szóló szerződést, amely felsorolta a víz lépcsőrendszer létesítményeit, de nem szólt arról az alapvető kérdésről, hogy milyen hatással lesz a természeti környezetre. Előzetes hatásvizsgálatokat a két kormány nem végeztetett. A Bős – Nagymaros által termelt energiából a Magyarországnak jutó rész az ország szükségletének csupán négy százalékát fedezte volna, tehát a vízlépcső által termelt áramra nem volt égető szükségünk. A Rajna – Majna – Dunacsatorna megépítésének a dunai hajózást élénkítő hatása elmaradt. A szükséges szélességű és mélységű vízi út ké rdését más, jóval kevésbé költséges módon is meg lehetett volna oldani. A vízlépcső építése az árvízvédelem szempontjaival sem volt indokolható. Valójában arról volt szó, hogy Kádár rendszere propagandaokokból látványos presztízsberuházást igényelt. Ezt Mo szkva saját érdekében szorgalmazta, tehát el kellett kezdeni. Másfajta „rendezés” Erősen megkopott azonban a presztízsépítkezés presztízse, sőt rövidesen a rendszer válságának jelképévé vált. A bős – nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével szemben egyre nő tt az ellenállás. A szlovákok azonban nemzeti ügynek tekintették, hiszen a színmagyar lakosságú Csallóköz területén valósították meg, annak adtak szlovák színezetet egy gigantikus létesítmény által. Medgyessy Péter, a kormány elnökhelyettese 1989. február 6án csehszlovák kollégájával jegyzőkönyvet írt alá az építkezés meggyorsításáról, azzal a céllal, hogy minél előbb olyan stádiumba jusson, ahonnan már nincs visszatérés. A gyorsítás nem tartott sokáig: 1989 májusában felfüggesztették a nagymarosi építkezé st, júliusban pedig a dunakiliti munkálatokat is. Ugyanezen év novemberében a kormány bejelentette a nagymarosi munkálatok abbahagyását. Mind a gyorsítás, mind a felfüggesztés, illetve az abbahagyás bejelentésének időpontjában a külügyminiszter Horn Gyula volt. A szlovák álláspont lényege az úgynevezett C variáns lehetősége volt, vagyis az 1977es szerződésben rögzített vízlépcsőterv olyan módosítása, amely Dunakiliti helyett Dunacsúnnál, tehát szlovák területen épülő gáttal terelné az ÖregDuna vizét a bős i erőmű üzemvízcsatornájába. Magyar részről nem figyeltek fel kellő időben a Duna elterelésének veszélyére. „Papírtigris” – mondták Budapesten, arra utalva ezzel, hogy a terv kivitelezhetetlen, illetve a másik fél nem tudja vagy nemzetközi jogi okokból nem meri megvalósítani. Szlovák részről azonban nemcsak a felkészültség volt meg, hanem a kellő elszántság is. Maga az elterelés 1992. október 31én befejeződött. Az ÖregDuna medrében jelentéktelen vízmennyiség maradt, amely kevés volt ahhoz, hogy a Szigetkö z élővilágát táplálja. 1993. január 1jén Szlovákia különvált Csehországtól. Az egész kérdés ennek következtében magyar – szlovák vitává alakult át. Kiderült, hiba volt lebecsülni Szlovákia elszántságát és felkészültségét a C variáns megépítését illetően. Az eredeti terv szerint a dunakiliti gát lett volna az egész vízlépcsőrendszer kulcsa, s a mi kezünkben biztosíték a magyar érdekek védelmére. Magyarország és Szlovákia képviselői 1993. április 7én Brüsszelben „kompromisszumot” írtak alá arról, hogy a bős – n agymarosi vízlépcső tervével kapcsolatos jogvitájukat a Nemzetközi Bíróság elé terjesztik. Óriási terjedelmű írott anyagról volt szó, mintegy tizenkét és fél ezer oldalról. Előre látható volt, hogy a bős – nagymarosi per a nemzetközi szerződések jogának és a környezetvédelem jogának csatája lesz. A környezetvédelem joga, amely a magyar álláspont érvei között igen fontos szerepet kapott, bármennyit fejlődött is az elmúlt évtizedek során, még nagyon fiatal része a nemzetközi jognak. A szóbeli tárgyalások első s zakasza 1997 tavaszán folyt, majd a bíróság a helyszínt is meglátogatta: Bőst, Dunacsúnt, illetve a Szigetközt, végül a Szentendreisziget kútjait szemlélte meg, amelyek Budapest vízellátásáért felelősek. A bíróság 1997. szeptember 25én ítéletet hirdetett . Időközben azonban más is történt, mégpedig távol a Nemzetközi Bíróság hágai épületétől. Az 1994. májusi választások után Horn Gyula alakított kormányt, aki a bős – nagymarosi vízlépcső problémájának egészen másfajta „rendezésére” gondolt, s ennek érdekében titkos tárgyalásokat kezdeményezett Meciar szlovák miniszterelnökkel. E tárgyalásokat Horn megbízásából Göbölyös Gábor vezette, aki tanulmányait a Lenin Intézetben végezte, majd többek között a Dolgozó Ifjúság Világszövetsége és a Békevilágtanács titkárak ént tevékenykedett – így jellemezte
