Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-05
9 Tisztázzunk még valamit. Nem Téged akarlak inszinuálni, a rám zúdu ló támadások miatt vagyok kénytelen leírni: én egzisztenciális értelemben is független vagyok. Se miniszterelnöki főtanácsadó, se milliárdos alapítvány ura nem voltam - nem leszek - soha. A most készülő könyvből is kizárólag annyi jövedelmem származik majd , ahány példányban elkel. (Pont úgy, ahogy az előző kettő esetében.) S itt felidézek még valamit, közös emlék ez is. Am ikor Orbántól 1996ban elköszöntem, hosszú levelet írtam neki. Tán emlékszel, a végén ez állt: ilyen körülmények között a könyvem (Restau ráció) kiadásához felajánlott banki támogatást sem fogadhatom el, mert a függetlens é- gemet meg akarom őrizni. Ugyanezért nem fogadtam el most a kormánytól a lovagkeresztet. Hogy továbbra is leírhassam, ami a meggyőződésem. Hogy miért? Mert nem hisze k a lélek halhatatlanságában. Nem hiszek a túlvilágban. Mert csak egy életem van, s ha ezt elro ntom, mindent elrontok. Ezért igyekszem úgy élni, mintha volna Isten, aki majd ítél fölöttem, akinek el kell számo lnom. De tudom, egyedül vagyok: magamnak tartoz om számadással. Miattam ne aggódj, rég voltam ilyen jól. A kérdéseimre nyilván nem nekem kell válaszolnod. Csakis magadnak. Vagy ha van, akinek elszámolj, akkor N eki. Aggódó szeretettel: A szabadkai városvezetők és rendőri parancsnokok együtt lépnek fel a bűnözés ellen Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. április 4., kedd (MTI) - A Szabadkán és környékén elharapózott betörések és lopások miatt Ku- csera Géza szabad kai polgármester kedden összehívta a városi kerületek és a környékbeli telep ü lések, illetve a helyi belügyi szervek vezetőit, akik megállapodtak abban, hogy egymással összefogva fékezik meg a bűnözést. Kucsera közölte az MTIvel: azért hívta össze a sz abadkai járáshoz tartozó "helyi közösségek" elnökeit és a rendőri vezetőket, hogy beszámoljanak a helyszínen tapasztalt helyzetről. A polgármester szerint a beszámolókból kiderült, hogy a Szabadka környéki falvakban jellemzően inkább a terményt és a m ezőgazdasági felszereléseket lopják, a város területén pedig pénzt, ékszert és élelmiszert. A váro svezetőknek egyöntetűen az volt a véleményük, hogy a helyzet "nem kritikus", annak ellenére, hogy a lakosságban van némi félelem, amelyet gyakorta a sajtó ger jeszt. Kucsera szerint a keddi találkozón kiderült, hogy egyes bű nesetekben felmerült ugyan az etnikai indíttatás gyanúja, de nem lehet általánosan arról beszélni, hogy a bűncs elekmények kifejezetten a kisebbségek, köztük a magyarok ellen irányulnának. A rendőrségi vezetők azt állították, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest Szabadkán és kö r nyékén nem fokozódott a bűnözés, de a polgármester szerint "a közvélemény mást mond". A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai irodájában közölték kedden a tá virati irodával, hogy a párt felszólítására két hét leforgása alatt eddig 178 bejelentés érkezett lopásokról, betörésekről és utcai rablásokról. A szabadkai rendőri vezetők azt mondták, hogy megpróbálnak reagálni minden egyes esetre, de Kucsera szerin t elismerték, hogy a felszerelésük elavult, gyakorta nem tudnak időben megjelenni a bűntények helyszínén. A v á- rosvezetők felrótták a rendőrségnek, hogy nem informálja a közvéleményt munkájáról és a bűnfelderítés eredm é- nyeiről, a bíróságok pedig gyakorta ne m hoznak ítéleteket a rendőrség által felderített esetekben sem. A szabadkai és települési vezetők kifogásolták, hogy a hatóságok csak legalább 15 ezer dináros - kb. ötvenezer forint - kár esetén indítanak szabálysértési eljárást, a betörők mintha tisz tában lennének azzal, hogy ez a határ "védi őket", a kárvallottak pedig nem is tesznek feljelentést ilyen mértékű lopás esetén. Kucsera szerint a keddi találkozó résztvevői között szóbeli megállapodás született arról, hogy a jövőben szor osabb kapcsolat ot alakítanak ki egymással, rendszeres találkozókat tartanak, és ebbe a folyama t ba bekapcsolják az igazságszolgáltatási szerveket, valamint a szociális létesítményeket, hogy jobban odafigyelhessenek a kiskorú b ű- nözésre.