Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-05
10 A polgármester cáfolta a vajdasá gi médiában megjelent híreket, amelyek szerint Szabadkán és környékén "po lgárőrségek" szerveződnének. Egyik helyi közösségi vezető sem tud ilyesmiről, viszont az igaz, hogy a városban és környékén az emberek éberebbek lettek, jobban odafigyelnek saját és s zomszédaik vagyonára. A Dnevnik című újvidéki napilap kedden idézte Bódi Lászlót, a Zorka nevű szabadkai kerület elnökét, aki sz erint e városrészben a háztartások felében történt rablás vagy lopás, ezért spontán polgárőrség al a kult. Szabadkai polgárőr ségek megalakítására tett javaslatot a Vajdasági Magyar Demokrata Párt is. Tabajdi Csaba önálló romániai magyar állami egyetem létrehozását sürgette az Európai Pa rlamentben Brüsszel, 2006. április 4., kedd (MTI) - Az erdélyi magyarság számára bizto sítani kell az önálló, államilag fina nszírozott magyar egyetemet - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP) delegációjának vez etője a parlament külügyi bizottságának hétfő esti rendkívüli ülésén, Olli Rehn bővít é si EUbiztos jelenlétében. Az MTI brüsszeli irodájához kedden eljuttatott MSZPs közlemény szerint a magyar szocialista képv i selő kérte a bővítési biztost, hogy gyakor oljon nyomást Romániára a kisebbségi törvény mielőbbi elfog a dása érdekében, mivel e téren hónapok óta nincs előrelépés. Tabajdi felvetette, hogy ha a szintén 7 százalékos kisebbséget alkotó svédajkú finnek számára teljes mértékben biztosított az állami lag finanszírozott svéd nyelvű felsőoktatás, akkor miért nem illeti meg ugyanezen jog a rom á- niai magyarság adófizető polgárait. Az önálló magyar egyetem szükségességét k ü lönösen jól mutatja a kolozsvári BabesBolyai Egyetem körül kialakult vita. Nem csak a z egyetem okt a tói és diákjai, de Markó Béla, az RMDSZ elnöke, és Kötő József oktatási államtitkár is a romániai m a gyarság jogos igényének nevezte az önálló magyar állami egyetemet, és számos Nobeldíjas is levélben biztosította támogatásáról az ügyet - mon dta a magyar polit ikus. Tabajdi Csaba felszólalásában hangsúlyozta, hogy Románia EUcsatlakozása új helyzetet teremt a közös agrá rpolitikát illetően, mivel Romániában az aktív népesség majd 40 százaléka a mezőgazdasá g ban dolgozik. Elmondta, hogy komol y aggodalomra ad okot a romániai élelmiszerbiztonsági helyzet is. Ugyanakkor jelezte: támogatja R ománia és Bulgária 2007. januárjára tervezett felvételét. A sokszínű Európa híve az oktatási EUbiztos a kisebbségi EPmunkacsoportban elhangzott felszól a l ása szerint Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2006. április 4., kedd (MTI) - Az Európai Unió nyelvi és kulturális sokszínűségének megőrzése, áp olása közös feladat - hangoztatta Ján Figel oktatásért, képzésért, kultúráért és soknyelvű ségért felelős biztos az E urópai Parlament nemzeti kisebbségügyi frakcióközi csoportjának keddi strasbourgi ülésén, melyen a regionális és ritkán használt nyelvek helyzetét tekintették át az unióban. Tabajdi Csaba (MSZP), az intergroup elnöke - az MTI brüsszeli irodájához eljuttatott MSZPtájékoztatás szerint - hangsúlyozta, hogy Figel mindenben számíthat a csoport segítségére, szövetségesként kell fellépniük egy kiseb bségbarát unió megteremtése érdekében. Gál Kinga (FideszMPSZ) alelnök - a FideszMPSZ tájékoztatása szerint - egyebek között azt emelte ki, hogy az Európa Tanácsi nyelvi charta teljes körű elfogadásához ilyen és ehhez h asonló szakmai tanácskozásokon keresztül lehet eljutni. A szlovák biztos beszédében leszögezte, az unió 2004es bőví tése óta a közös Európán belül valamennyien k isebbségiek vagyunk. Hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és az általa vezetett hivatal a sokszínű Európa híve, e nyelvi és kulturális sokszínűség megőrzése, ápolása közös feladat. Figel biztosként kiemelt figye lmet fordít a nye lvi sokszínűség támogatására, amely összefügg az unió többi politik á jával, így többek között az ehhez gazdasági alapot nyújtó hétéves uniós költségvetéssel. - A soknyelvűség és a multikulturalizmus elveit komolyan kell ve nnünk. 2002 az eur ópai nyelvek éve volt, a bizottság 2003ban nyelvtanulási kampányt indított. Tavaly november é- től keretprogramot vázoltunk fel az unió nyelvi sokszínűségének megőrzéséről - számolt be a biztos az eddigi eredményekről. Elmondta, hogy a soknyelvűségnek tá rsadalmi, gazdasági funkciója is van, ápolásához megfelelő i n tézményi keretekre van szükség. Még idén nyár előtt a brüsszeli bizottság kidolgozza a soknyelvűségre vonatkozó uniós stratégiát. Ennek a folyamatnak a része lesz a kisebbségi kérdésekről és a re gionális és ritkán használt nyelvek problémáiról Brüsszelben április 2728án tartandó konferencia. Feladatként j e lölte meg megfelelő terminológiai adatbázis kialakítását s annak felmérését, áttekintését, milyen nyelv e ken folyik a kommunikáció, és hogyan l ehet ezek sokszínűségét megőrizni és oktatását elősegíteni. - A kisebbségek helyzetének minősége a demokrácia fo k-