Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-14
13 sepsiszentgyörgyi kábelszolgáltatók sem zárkóznak el ettől. Pete István, az RCS szentgyörgyi képviseletének igazgatója lapunknak elmondta, a telítettség miatt nem sugározhatják egyelőre az induló Autonómia csator nát. A jelenlegi körülmények között csak olyan sávra tudnák beprogramozni, amelyet nem minden tévékészülék fog be, és ez a nézők elégedetlenségét váltaná ki. Kónya Zsolt, a sepsiszentgyörgyi CVR kábelszolgáltató cég vezetője viszont ígéretet tett arra, hog y a CVR hamarosan több magyar adót tartalmazó programcsomagot tűz műsorra, amely tartalmazza az Autonómia csatornát is. Adás napi nyolc órában A Duna II – Autonómia műsorait napi nyolc órában, 17 órától éjjel 1 óráig láthatja a közönség. Keddtől minden nap lesz négy óra élő adás, ennek házigazdái: Baráth Edina, Káli Horváth Kálmán és Szántó Georgina. Határon túlról származó műsorvezető lesz az erdélyi Csáky Zoltán, a felvidéki Ciprusz Éva és a délvidéki Gubás Csilla. Minden hétköznap napi 3 órában jelen tkezik az EUjárat című információs és szolgáltató magazinműsor. A nap vendége című esti műsorban közéleti szereplők mondják el véleményüket a nap aktuális történéseiről. Az EUjárat további műsorai: az Autonómia ABC, amely az autonómia elméleti kérdéseit hivatott tisztázni, a Magánvélemény az utca emberét, a Tiszta hang pedig a gyerekeket szólítja meg. A Duna Televízió Világunk című integrációs magazinja ezentúl hétköznaponként 17.30tól, a Duna II. csatornáján jelentkezik. Ezt követi az Agora közéleti mű sor, amely ifjúsági, gazdasági, kisebbségi, kulturális, politikai, egészségügyi és oktatási kérdésekkel foglalkozik. Számos idegen nyelvű dokumentumfilmalkotás szerepel majd az adásban, ezeket magyar felirattal közvetíti a televízió. A műsor készítésében részt vesznek a határon túli stúdiók is. Erről a főigazgató elmondta, egyelőre a Duna Televízió saját tudósítói hálózatával vették fel ennek érdekében a kapcsolatot. Mint mondta, elképzelhető, hogy a munkába bevonnák más szerkesztőségek, így a román közsz olgálati televízió magyar szerkesztőségeinek munkatársait is. vissza Egyetlen feladatom lehet: cselekedni, hogy jövőnk is legyen! - Beszélgetés B. Kovács Istvánnal, az MKP képviselőjelöltjével Felvidék.ma 20060414 05:42 Forrás: Szabad Újság "Egyre sürgetőbb a háború után, a „magyar Babilon” idején jogtalanul meghurcolt magyarság erkölcsi és anyagi kárpótlása. A kérdés további elodázása az MKP erkölcsi kopását, hitelvesztését jelentheti." Gömörológusnak is mondják az e gykori Gömör vármegye kiváló szakértőjét, a rimaszombati B. Kovács Istvánt, aki a Magyar Koalíció Pártja választási listájának 22es sorszámú képviselőjelöltje. Palócföld szülöttje, a református gimnáziumban tanít, folyóiratot szerkeszt, régészeti kutatáso kat végez, a Református Tudományos Gyűjtemények igazgatója, elnöke a Rimaszombat és Vidéke Polgári Társaságnak, a GömörKishonti Múzeum Egyesületnek és a Simonyi Alapítványnak. Vajon miért pont most érkezett el az idő, hogy a Magyar Koalíció Pártja válas ztási listájának élére helyezze azt a B. Kovács Istvánt, akinek munkásságára, emberi erényeire már évtizedek óta büszke nem csak szűkebb régiója Gömörország, hanem az egész Felvidék is? – Köszönöm a minősítést. Miért éppen most? Mindennek rendelt ideje van , de a kérdésre én csak részleges választ tudok adni, a vállalás okairól szólhatok. Bizalom ügyében a válasz másokat illet. A közéletben főleg 1977 óta tevékenykedem, miután Budapesten megszereztem az egyetemi diplomámat és hazatértem. Akkor alapvetően a CSEMADOK, majd a klubok és nyári művelődési táborok jelölték ki a cselekedni kívánó ember mozgásterét. A pártpolitikában korábban nem vettem részt, azaz más szavakkal: nem voltam tagja a kommunista pártnak, s besúgó sem voltam. Ott voltam Vágsellyén is, az on az emlékezetes értelmiségi találkozón. 1989 novemberét követően Rimaszombatban egyik alapítója voltam az Együttélésnek. Ez utóbbi sajátos színezetű volt Rimaszombatban, mondhatni, országos tekintetben is. Kiváló kapcsolataink voltak Független Magyar Kez deményezéssel (FMK), akárcsak a zömmel az akkori Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalmba