Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-14
5 polgármestereket és a tanácsosokat, a különböz ő állami hatóságok vezet ő ségi tagjait. A képvisel ő házban valószín ű leg arról születik majd kompromisszum, hogy a törvény csupán a következ ő választási ciklustól lépjen életbe. A jogszabály megalkotói a Securitaté Irattárát Vizsgáló Tanácsra (CNSAS) bíznák az átvilágítást. Az intézményben létrehozandó f ő osztálynak kell ma jd bizonyítványt kiállítania arról, hogy tisztae a különböz ő tisztségvisel ő knek és e tisztségek várományosainak a múltja. A törvényt nemcsak az érintett tisztségvisel ő k és az ellenzéki politikusok bírálták, de módosítása mellett emelt szót a minisztereln ök, és kétségbe vonta igazságosságát több jeles román publicista is. Abban azonban szinte teljes a konszenzus, hogy a lusztr á cióra valamilyen formában szükség van. A román sajtónak nyilatkozó Marius Oprea történész szerint jelenlegi formájában a törvényte rvezet nem eléggé világos, például abban nincsen egészen pontosan meghatározva az állam és a párt fogalma. Mint mondotta, a törvénynek minden olyan személyre érvényesnek kellene lennie, aki a kommunista rendszerben politikai vagy köztisztséget töltött be, függetlenül attól, hogy fizetett tisztségr ő l volte szó vagy sem. Úgy véli azonban, hogy nem szabad kollektív ítéletet mondani, és különkülön minden esetet meg kell vizsgálni. Oprea hozzáf ű zve, hogy Mihai Razvan Ungureanu külügyminisztert például fiatal korában több politikai tisztségbe is kinevezték, de nem követett el semmi elítélend ő cselekedetet. Maga Ungureanu egyébként a sajtónak elmondta: valóban, a középiskolában KISZtitkár volt, 16 éves korában pedig a KISZ Központi Bizottságának póttagja, de nem ezeknek a tisztségeknek köszönhet ő en lett évfolyamels ő . A miniszter mindenesetre hozzáf ű zte: amennyiben szükséges lesz, azonnal benyújtja a lemondását. A kolozsvári Szabadság azt írja: jóllehet a szenátorok törölték a törvényb ő l a konzervatívok azon javaslatát, miszerint a jogszabály a hajóskapitányokra és a pilótákra is vonatkozzon, Traian Basescu államf ő mégsem ússza meg az átvilágítást. Ugyanis a törvénytervezetben az érintett tisztségek közé sorolják a diplomatákat, a konzulátusok munkatársait és a külföldön kereskedelmi tevékenységet folyató román tisztségvisel ő ket. Az államf ő önéletrajzából viszont az derül ki, hogy 1987 és 1989 között a Belgiumban m ű köd ő NAVIROM román tengerhajózási ügynökség vezet ő je volt. vissza Értékes könyvadomány határokon túlra 2006. április 13. Tegnap 9:02 A Határon Túli Magyarok Hivatalában mutatta be és adta át a határon túli magyar oktatási intézmények könyvtárai részére felajánlott 240 kötetes adományát az Égisz Könyvkiadó főszerkesztője. Dr. Karvalics László, a „Magyarország városai” című, négy kötetes, szép kiállítású, gazdagon illusztrált kiadvány főszerkesztője, Szabó Vilmosnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkár ának jelenlétében mutatta be a sajtó képviselőinek és adta át Komlós Attilának a HTMH elnökének azt a 240 kötetet, amelyet a határon túli magyar oktatási intézmények számára adományoztak. A „Magyarország városai” című reprezentatív, színes, négy kötetes könyv Magyarország városait mutatja be. Tartalmazza a városok földrajzi, demográfiai adatait, alapításuk, fejlődésük történetét, gazdasági, kulturális, oktatási, művelődési és sportéletének jellemzőit és nevezetességeit. A könyv megbízható információforrás üzletembereknek, turistáknak, diákoknak, és mindazoknak, akik Magyarország városai iránt érdeklődnek. A könyvek nemcsak a határon túl élő magyar nyelven tanuló diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók számára hasznos kiadvány, de a Magyarország iránt érdek lődők számára is hasznos, mivel angol és német nyelven is tartalmaz összefoglalót minden magyarországi városról. A könyvbemutatón tudósítónknak Dr. Karvalics László elmondta, hogy „hasonló kiadvány, amely együtt, egységes szerkezetben mutatja be a hazai városokat, színes fotókkal illusztrálva, még nem készült Magyarországon. Ez a könyv, alapvetően nem a turisták számára készült, de azok is hasznos háttér információkat