Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-14
4 Vojislav Kostunica miniszterelnököt Fat mir Sejdiu koszovói elnökkel, illetve Agim Ceku kormányfővel. A csúcstalálkozóra június második felében kerülne sor, még mielőtt Ahtisaari az ENSZ Biztonsági Tanácsának jelentést tenne a Bécsben zajló státustárgyalások menetéről. A miniszterelnöki tal álkozó van "előtérben", és Kostunicával ellentétben Ceku hajlandóságot is mutat a tárgyalásokra. Ha a kormányfői csúcstalálkozó mégsem jön össze, akkor az elnökivel próbálkoznak - írta a pristinai napilap. A legmagasabb szintű belgrádipristinai találk ozó az ENSZ koszovói rendezési tervének, az úgynevezett "normakövetelményeknek" egyik sarkalatos pontja, de az elmúlt két évben a nemzetközi közösség hathatós nyomására sem sikerült nyélbe ütni. Eddig a belgrádi politikusok mutattak rá nagyobb hajlandóságo t, a pristinaiak pedig mereven elzárkóztak tőle, mivel szilárdan kitartottak álláspontjuk mellett, hogy politikai kérdésekről és Koszovó majdani jogállásáról nem tárgyalnak Belgráddal. A Beta belgrádi hírügynökség szerint Ceku csütörtökön leszögezte, hogy kizárólag valamilyen nemzetközi összejövetel keretében hajlandó találkozni Kostunicával, különálló megbeszélés szóba sem jöhet. "... nem lesz külön megbeszélés, ugyanakkor, ha valamilyen csúcstalálkozón, nemzetközi konferencián találkozunk, Koszov ó minden polgárának miniszterelnökeként nem lenne jogom ahhoz, hogy megfutamodjak vagy kerülgessek valakit" - mondta Ceku, hozzátéve, hogy ez "két egyenjogú" miniszterelnök találkozója lenne (korábban hasonlóan reagált Tadic megkeresésére Sejdiu is). B elgrád számára azonban egyelőre Ceku elfogadhatatlan tárgyalópartner, mivel őt terrorizmussal és népirtással gyanúsítja a szerbiai igazságszolgáltatás. Nemrégiben nyilatkozott az MTInek Oliver Ivanovic, a koszovói szerbek mérsékelt szárnyának vezetője, ak i felvetette, hogy ha már a szerbiai kormányilletékesek Bécsben elfogadják tárgyalópartnernek a Cekukormány tisztségviselőit, miért mellőznék pont a miniszterelnököt. vissza Vezetnek az ultranacionalisták Népszava, 2006. április 14. Ha most rendeznének elnök- illetve parlamenti választásokat Szerbiában, Borisz Tadics (képünkön), illetve a radikálisok nyernének. Legalábbis ez derül ki abból a Scan ügynökség ál tal készített felmérésb ő l, amelyet 1700 állampolgár megkérdezése alapján kész í tettek. A felmérés szerint egy esetleges elnökválasztáson a köztársaság jelenlegi els ő embere 30 százalékot kapna, így két százalékkal el ő zné meg az ultranacionalista radikálisok elnökét, Tomiszlav Nik olicsot. A pártok versenyében azonban a Szerb Radikális Párt áll az élen 32,5 százalékkal, a második helyet Tadics Demokrata Pártja foglalja el 26,3 százalékkal. Jóval leszakadva mögöttük harmadik a Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök által fémjelzett Szerbiai Demokrata Párt valamivel több, mint hét százalékkal. (Népszava) vissza Lefejezné a román vezetést az átvilágítási törvény Népszava, 2006. április 14. A szakért ő k szerint valószín ű leg közel ezer mai vezet ő t érintene, köztük a román államf ő t vagy külügyminisztert is, ha a képvisel ő ház nem módosítaná az átvilágítási törvény szenátus által elfogadott változatát - olvasható a csütörtöki román sajtóban. A jogszabály t íz évre korlátozza a köztisztségekhez való hozzáférhet ő séget azok számára, akik a kommunista rendszer gépezetének tagjai voltak, a kommunista pártban tevékenykedtek, közrem ű ködtek az egykori politikai rend ő rséggel, a Securitatéval. A bukaresti Új Magyar S zó (ÚMSZ) úgy fogalmaz: kénytelen lesz megválni külügyminiszteri székét ő l Mihai Razvan Ungureanu, nem lehet többé elnöki tanácsadó Theodor Stolojan, államminiszter George Copos, szenátusi elnök Nicolae Vacaroiu, s ő t maga Traian Basescu államf ő sem maradhat a Cotrocenipalotában, ha a képvisel ő ház nem módosítja az átvilágítási (más néven lusztrációs) törvény szenátus által elfogadott változatát. Több ezerre is becsülhet ő azoknak a száma, akikre a törvény vonatkozik: a Román Kommunista Párt, a Román Munkáspá rt, a Kommunista Ifjak Szövetsége országos és megyei vezet ő ségi tagjaitól a Román Nemzeti Bank egykori kormányzóin át Románia kereskedelmi külk é pviseleteinek vezet ő iig. A tervezet nemcsak a hatálya alá es ő személyek kinevezését és választhatóságát tiltja , de lemondásra kényszeríti a jelenleg tisztségben lév ő érintetteket is: az államf ő t és a miniszterelnököt, a szenátorokat és a képvisel ő ket, a