Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-11
16 Részletek A lábujjhegyre állt országból Vezérelv (...) nagyon ostobának tartottam már kisgyermek koromban is az olyan kérdéseket, hogy ki a kedvenc költőd, ki a kedvenc tanárod, ki a kedvenc színészed. Bélyegtől kezdve az égvilágon mindenfélét gyűjtöttem, de nem tudtam megérteni azokat, akik például színészképet gyűjtöttek. Tőlem nemhogy idegen volt, de rendkívül taszított a vezér imádata, tehát az, hogy valakinek a példáját kövesse m, valakihez igazodnom kelljen, legyen szó akár színészről, akár másról. (...) nem készültem politikai pályára, és egyáltalán közéleti vezetőnek sem. Egy bizonyos közéleti szerepre készültem; az íróéra, a költőére, a szellemi emberére. Valóban vezető értel miségi akartam lenni, de a vezérszerepet soha nem szerettem. Egyszerűen nem szerettem a vezéreket. Politikai backstage (...) a politikus nem közvéleménykutató. Tehát azok a kollégáim, akik azt hiszik, a politikus szerepe annyiból áll, hogy tudni kell, mit akar a közvélemény, és akkor azt kell képviselni, azok nem politikusok, azok konjunktúralovagok. Mert egy közösség azért választ magának vezetőket, hogy azok fölmérjék a helyzetet, és cselekedjenek a megfelelő módon. Vagyis olyan vezetőket akar választ ani, akik az ő érdekében, mármint a közösség érdekében tudnak önállóan, de helyesen cselekedni. A közösség nem feltétlenül olyan vezetőket akar magának, akik ugyanúgy cselekednének, mint bárki a közösség tagjai közül, hanem olyanokat, akik képesek egy hely zetet fölmérni, és képesek a helyes döntéseket meghozni. Kell tudni, hogy mit akar a közösség, kell tudni, hogy merre akar menni, mert nem lehet ellenkező irányba vinni, de időnként kell tudni olyan döntéseket meghozni, amelyek nem feltétlenül vannak ínyér e abban a pillanatban a többségnek. Ez a nagy felelősség, és időnként igenis a politikusnak tudnia kell kimondani az esetleg a saját közössége számára is kellemetlen, kényelmetlen igazságokat. (...) (...) alapvetően gyűlölöm a váratlan helyzeteket. Szere tem az újdonságot, ez tagadhatatlan, sőt nagyon szeretem az új tájakat, az új városokat, az új könyveket, az új képeket, az új látványokat, és nem is folytatom tovább, de mégsem szeretem a kalandot. A mindennapi életben sem. Tehát nem szeretek úgy elinduln i valamerre, hogy nem tudom, hova jutok. Persze, egyikünk sem kerülheti el, hogy meglepetések érjék az életben, de én rendkívül merev vagyok, rendkívül idegesít - s ez a politikában előny is, meg hátrány is , ha felborítják a programomat. Én bármilyen szo ros munkaprogramot végigviszek, de ha azt fölborítják, ha kiderül, hogy máshová kell utaznom, min ahová készültem (...) akkor rendkívül zavar. (...) Ha én például a nyilvánosság előtt vinném végig egyegy döntésemet, akkor sem hiszem, hogy rólam az lenne a benyomás, hogy habozó lennék, az viszont igen, hogy általában nem szoktam egyik pillanatról a másikra meghozni a döntéseket, ha nem muszáj. Nem hiszem, hogy rólam bárkinek is az lett volna a benyomása, hogy következetlen vagyok, de ez azt jelenti, hogy nagyon sok műhelymunka és sokszor bizony nagyon sok vita előz meg egy döntést. Én egyébként azt szoktam tanácsolni mindenkinek – a miniszterelnöknek is azt tanácsoltam volna, ezt így el is mondtam neki, mert amikor velem közölte a döntését, akkor az már vi sszavonhatatlannak tűnt – , hogy amikor nem vagy biztos egy döntésben, akkor nem kell sietni. Én, ha valamiben biztos vagyok, akkor nagyon gyorsan döntök, és nagyon gyorsan túl akarok lenni annak a kérdésnek a megoldásán. De ha nem vagyok valamiben biztos, akkor inkább halasztóm, aludjunk rá még egyet, majd meglátjuk, még beszélünk róla. (...) Én nem akartam szenátor vagy képviselő lenni. Először is idegenkedtem Bukaresttől, idegenkedtem attól, hogy román nyelven kell kommunikálnom, és aztán attól végképp, hogy a szépirodalmat odahagyjam. Annál is inkább, mert nem az történt, hogy éppen kiszáradt a kút, és akkor más forrás után kell nézni. Nekem a nyolcvanas évek végén nagyon jól ment az írás, megtaláltam a hangomat, megtaláltam az eszközeimet, és ahogy mon dani szokták, kiteljesedőben volt az írói pályám. Mármár véletlen, hogy szenátor lettem. A kollégáim győzködtek, hogy vállaljam. Sütő András drámai eltávolítása után egyik alelnökként tulajdonképpen én vezettem a Maros megyei szervezetet. Ennek ellenére n em akartam képviselői vagy szenátori mandátumot vállalni, és nagyon nehezen
