Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-11
13 Semmi sincs még eldöntve – vélekedett a Transindexnek Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Hozzátette: ismerv e a Fidesz által kiépített mobilizációs hálózatot, a Fidesznek jobbak az esélyei. "Nem véletlen, hogy az MSZP miniszterelnökjelöltje, Gyurcsány Ferenc a kampány utolsó napjaiban arról kezdett beszélni, hogy az árvíz idején nem kellene annyit kopogtatni. E zzel gyakorlatilag beismerte, hogy az MSZP mobilizációs bázisa legyengült, nem képes felvenni a versenyt a Fideszével" – mondta Szilágyi. Tőkés László szerint nagy veszélyben van a magyarság, egyfelől a kommunizmus visszahúzó öröksége, másfelől a globalizáció irányából. A magyar nemzet érdekei szempontjából létkérdésnek nevezte, hogy a FideszKDNP, valamint az MDF a második fordulóban fölülk erekedjen. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke negatív meglepetésről beszélt, de úgy vélte, az MDF bejutása reményt adhat a jobboldalnak. EcksteinKovács Péter RMDSZes szenátor az SZDSZ eredménye kapcsán azt jegyezte meg, „lehetett volna tal án némileg jobb is”. A Transindexnek nyilatkozó RMDSZs politikus szerint a választások elsődleges üzenete, hogy „a magyar választók nemet mondtak a kétpártrendszernek, a kicsi is szép, nem csak a narancssárga és a vörös van, vagyis a magyar társadalom beb izonyította, hogy plurális.” Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint a demokrácia jele, hogy a második fordulóban dől el a választás. A politikus külön kiemelte az MDF jó szereplését. Az RMDSZ elnöke kerülte a nyílt állásfoglalás t a két nagy párt eredménye kapcsán, s csak annyit jegyzett meg: „általában akkor vannak szoros eredmények a jobboldali és a baloldali erők közt, amikor már nem olyan élesek az alternatívák”. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke úgy látja, valószínűleg marad az MSZPSZDSZkoalíció, ha nem lesz nagyobb változás az egyéni körzetekben a második fordulóban. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szorosnak látja az eredményt. Ágoston András a Vajdasági Magyar Dem okrata párt elnöke azt hangsúlyozta, hogy az eredményektől függetlenül a határon túliak problémáit csak kétharmados törvényekkel lehet rendezni. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy nyilatkozott, függetlenül attól, hogy két, háro m- vagy négypárti a parlament, minden párttal eddig is korrekt kapcsolatot tartottak, és ezután is ezt teszik. Kasza örömét fejezte ki amiatt, hogy az MDF bekerült a parlamentbe. Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezetője szerint a négypárti par lament jobban tükrözi a magyarországi társadalmi szerkezetet, mint a két- vagy hárompárti. Az MNT elnöke reményét fejezte ki, hogy sportszerű lesz a két választási forduló közötti kampány. vissza Diszkriminációe anyanyel vként tanítani a magyaroknak a románt? Erdély.ma [ 20060410 - 22:55:16 ] Forrás: Lázár Lehel, Krónika Négy hónap alatt még csak a véleményeztetési fázisig jutott az a beadvány, amellyel több magyar egyetemi oktató és RMDSZképviselő fordult az Orszá gos Diszkriminációellenes Tanácshoz. A tavaly decemberben a testület elé terjesztett dokumentum arra hívja fel a tanács figyelmét, hogy a román nyelv és irodalom oktatása magyar anyanyelvű diákok számára diszkriminatívnak minősül. Az aláírók szerint a magy ar tannyelvű iskolákban tanuló diákok a képességvizsgán, illetve az érettségi vizsgán hátrányba kerülnek, mivel tudásukat a román anyanyelvű diákokra méretezett kritériumok szerint bírálják el. Az előterjesztett dokumentumban kifejtik: annak ellenére, hogy az 1 – 4. és az 5 – 8. osztályos diákoknak külön módszertan szerint oktatják a román nyelvet és irodalmat, a képességvizsgán már az országos kritériumrendszer szerint kérik számon a tananyagot. Ugyanakkor arra is felhívják a tanács figyelmét: a kisebbségek ny elvén oktató gimnáziumokban ugyanaz a tananyag román nyelv és irodalomból, mint a román anyanyelvű diákoknak, ez pedig negatívan befolyásolja a román nyelv elsajátításának