Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-24
30 Ha ezt tesszük, önkéntelenül felvetődik az erdélyi elit felelőssége. Az interjúkötetben – és ebben Erdélyből majdnem kizárólag a kolozsvári akadémiai/egyetemi elit tagjai szerepelnek – leggyakoribb, hogy az interjút készítő a migrációpolitikáról kérdez, a válaszoló pedig a támogatáspolitikáról beszél. Ezt – ha gonosz akarok lenni – úgy is olvashatom, hogy egyetemi elitünk cserét ajánl, ami a következőképpen hangzik: „Ti magyarok, cserébe azért, hogy az általunk magyar nyelven képzett diákok túlnyomó több sége – akik a szűk magyar nyelvű munkaerőpiacon román és angol nyelvtudás és szakmai kapcsolatok híján nem tudnak elhelyezkedni – Magyarországra vándorol, adjatok nekünk, azaz a pozícióban lévő elitnek ösztöndíjakat és még némi pénzt, hogy a struktúráinkat fenntartsuk Mi meg a rendszert olyan állapotban tartjuk fenn, hogy az nektek termel.” Hálózatok Én ezeket a lehetséges vitapontokat látom. Még egyszer: ezekre a felvetett kérdésekre a válaszokat kiki a saját politikai vérmérséklete szerint kell megfo galmazza. Hogy azonban a válaszadáshoz jó szokásunkhoz híven ne „értelmiségi létünk jelentőségének teljes tudatában” kezdjünk hozzá, egy gondolat erejéig még megszólal bennem a migrációkutató. A migrációszociológiában az egyik legelterjedtebb megközelíté smód a hálózati szemlélet. Ez a látásmód a migrációt nem egyéni cselekvésként fogja fel, hanem a hálózatok térbeli áthelyeződéseként. A migráció megindulásakor jelen van az egyéni döntés, az individuális cselekvés, az innováció. Ha azonban a migrációs háló zatok már felálltak, a határokon átívelő tér olyanok számára is kis költséggel bejárható, akik esetleg soha nem is voltak külföldön. Ebben a paradigmában két dolgot tudunk a témánkkal kapcsolatban megfogalmazni: 1) A hálózatokon keresztül bonyolódó migrá ció, ha egyszer beindult, nagyobb mértékben ellenálló az őt befolyásolni kívánó politikai gyakorlatokkal szemben, mint azt az individuális cselekvésre épülő modellben elgondoltuk, tehát esetében a szabályozásnak, a politikai akaratnak kisebb a szerepe. Mit mondjunk akkor az akadémiai értelmiség kulturális tervezeteinek migrációformáló hatásáról? 2) Nagyon úgy néz ki, hogy a legutóbbi években Erdélyben a migrációs hálózatok átalakultak. Nevezetesen arról van szó, hogy teret nyertek a NyugatEurópa (leginká bb Spanyol- és Olaszország, illetve Portugália) fele mutató migrációs hálózatok. Ezeket a hálózatokat döntően románok üzemelték be és használják, a magyarok pedig valószínűleg döntően román nexusokon keresztül kerülnek be azokba. Ilyen szempontból terüle ti szakadást feltételezhetünk: míg a Székelyföldön megmaradt az Magyarország fele mutató hálózatok dominanciája, addig a vegyes vidékek magyarsága növekvő mértékben inkább NyugatEurópa fele mozdul el. Ez alapvető átalakulást sejtet, hisz egyrészt ezeken a hálózatokon belül a magyarnyelvűség nem konvertálható tőke, másrészt ezen hálózatok létezése okán a magyar migrációpolitikának az eddiginél kevesebb befolyása van az erdélyi migrációs trendekre. Turai Tünde: Hozzászólás Kiss Tamás vitaindítójához Pon tosítással kezdenék. Kiss Tamás egy interjúkötetre reagálva fogalmazza meg gondolatait, de mindvégig nem derül ki, hogy tulajdonképpen mi is ez. Íme a kötet adatai: Tóth Pál Péter (szerk.): Vándorlás és népességfogyás. Interjúk a magyarok Magyarországra vá ndorlásáról. Kisebbségkutatás Könyvek, Lucidus Kiadó, Budapest, 2005. És még egy apró, de mégis lényegi helyesbítés: a kötetben nem 60, hanem 40 interjú olvasható. A vitaindító alapötlete a kutatást vezető Tóth Pál Péter pozíciójának értelmezése, illetve annak vizsgálata, hogy ez milyen hatással lehet a gyűjtött anyagra és az ebből levont következtetésre. Ha már így tevődik fel a kérdés, javasolom, hogy bontsuk két r észre a kötetet: van egy előszó és vannak interjúk. Nem vonom kétségbe, egy kérdéssor felállításával lehet befolyásolni a válaszokat, és így a kutató nézőpontjának vannak áttétei az adatközlő szavaira, de mivel jelen esetben félig strukturált interjúkkal é s nyitott kérdésekkel állunk szemben, melyek elég nagy szabadságot adtak a megkérdezetteknek abban, hogy saját elképzeléseik szerint vezessék a beszélgetést – a kolozsvári interjúk esetében különösen igaz ez, hiszen a tervezett kérdések akár el is maradnak , ha az adott beszélgetés gondolatmenete más utat kezdett el bejárni – , Tóth Pál Péter pozícióját inkább a bevezető tanulmány
