Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-24
28 A mai vitánk apropóul szolgáló kutatá s a kérdésfelvetését is részben ez határozza meg: – A magyar népesség reprodukciója nem oldható meg belső forrásokból. A döntéshozói ágazat szempontjából ennél is hangsúlyosabb, hogy a magyar gazdaság egyes szektoraiban – annak ellenére, hogy jelentős a s trukturális munkanélküliség – munkaerőhiány van. Migrációpolitika – nemzetpolitika? A vizsgálat problematikája azonban nem ennyi. Az interjúvezető a következőképpen folytatódik: „De mi érdekünk fűződhet ahhoz, hogy mi „ürítsük” ki azokat a területeket , amelyeken elődeink nem egy esetben a honfoglalás óta éltek?” Innen kezdve pedig a kérdés nem tárgyalható a demográfia (vagy csak a demográfia) nyelvén. Pontosabban egy ideig még talán. Arra vonatkozóan ugyanis számadatok vannak, hogy az elmúlt 15 évben – mióta Magyarország ismét befogadó állammá vált – a bevándorlók (bárhogy definiáljuk is őket) többsége a szomszédos országokból származó magyar. Az is elmondható még a döntéshozóknak társadalomtudományos érvekkel és felmérésekkel megtámogatva, hogy a mag yar anyanyelvű és kultúrájú bevándorlók integrációja egyszerűbb és olcsóbb, mint bárki másé. Innen kezdve azonban a társadalomtudomány elhallgat és a politika szól. Tóth Pál Péter második lényegi mondanivalója ugyanis, hogy a migráció kérdését egységes m agyar nemzetpolitikai keretben gondoljuk végig. A vita során a következőket érdemes végiggondolni: 1) Ebben a keretben mit gondolhatunk tényleg végig ma itt Kolozsváron végig együtt? 2) (Innen Erdélyből nézve) milyen csapdákat tartogat számunkra, ha go ndolkodásunk keretéül ezt választjuk? Én erről a második kérdésről fogok beszélni: A nemzettel kapcsolatos reprezentációk ambivalenciája Az egységes nemzetpolitika felvetése Budapestcentrikus perspektíva. Nem csak abban az értelemben, hogy Budapestet tekinti központnak, hanem, hogy kijelentései egy magyarországi diskurzív erőtérben helyezhetők el. Magyarország migrációpolitikáját egységes nemzetpolitikai keretben kell végiggondolni! Ha ezt innen Erdélyből nézzük, akkor először is azt kell látnunk, ez olyan állítás, ami fölött Magyarországon sem szakmai, sem politikai körökben nincs konszenzus. 1 Egyrészt a magyar társadalomtudományos mainstreamnek nem ez az álláspontja. Inkább az, hogy a nemzetpolitikát jobb távoltartani a magyar migrációpolitikától . Magyarországnak meg kell határoznia, hogy mennyi migránsra van szüksége, illetve, hogy a befogadást milyen jogi feltételekhez köti. De a szelekció során nem jó explicite etnikai alapon különbséget tennie. Ez az érvelés gyakran úgy folytatódik, hogy a spo ntán folyamatok nyomán többségében úgyis többségében magyar bevándorlók érkeznek. 2 Másrészt van a magyar társadalomkutatásban olyan álláspont is, amely a magyarok magas arányát a bevándorlók között akár problémának is tekinti (ha nem is teljesen nyíltan ). Ez ugyanis – értelmezésében – belpolitikai problémákhoz vezet. Ilyenek a jobboldal, esetleg a szélsőjobboldal előretörése, a nemzet fogalmát érintő definíciós problémák előtérbe kerülése. 3 Harmadsorban elmondhatjuk, hogy a határon túli magyar mint mi gráns toposz Magyarországon a nemzet fogalmával kapcsolatos definíciós ellentéteteket képes napipolitikai tétekké alakítani. Sik Endre vetette fel a jóléti sovinizmus fogalmát. Ez a jóléti intézményrendszerhez való exkluzív állampolgári hozzáférésre és az „idegenek” ebből való kizárásához kötődő egyfajta szolidaritás, amely képes felülírni a hagyományos magyar nemzettudatot. A hagyományos minősítéssel persze gondban vagyok, mert az a reprezentáció, amely a magyar nemzetből a határon túliakat kizárja, a K ádárrendszerben gyökerezik. Vagyis bizonyos szempontból ennek (és nem a hagyományos magyar nemzettudatnak) van társadalomtörténeti kontinuitása.
