Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-17
21 - Hát ez nem egy egyszerű dolog, mert struktúrá t kell váltani és ez együtt jár bizonyos funkciók megszűnésével, bizonyos testületi tagságoknak a megszűnésével, és mindenki félti a saját kis funkcióját, mert ez egy presztízs mindenki számára, hogy van a pártban választott tisztsége. Több alkalommal is szavazások során, cigaretta szünetek során, elhallottam itt néhány mondatocskát, hadd mondjam az egyiket, az arról szólt hogy ez a párt lényegében öt emberes, és ehhez az öt emberhez tartozó további néhány ember játszik még benne döntő szerepet. Ez így van ? - Nem öt emberes, ez talán így túlzás. Lehet, hogy valakinek ez volt az érzése. Én nem ezt látom igazán problémának, nem ez a pártnak a rákfenéje. Hanem az, hogy a pártot egyes emberek, mind a pártszerkezeten belül, mind azon kívül inkább kicsit kft, va gy részvénytársaság szerűnek tekintik és ehhez próbálják alakítani a párt tisztségviselőinek is a magatartását. Van, akit sikerült megnyerni,van akit nem sikerült megnyerni, vannak újak akiket megnyernek, tehát mondhatnám úgy is, hogy esetenként úgy működi k, mint egy lobbi párt. Át kéne térnünk egy olyan rendszerre, hogy minden egyes tisztségviselőnek, aki benne van az országos politikában, akár a parlamenti, akár a parlamenten kívüli politikában, annak kötelességszerűen törődni kellene egy- egy körzettel. És ami a legújabb feladatként rajzolódik: létre kellene hozni például a szórvány programot, a társadalmi szórvány programot, mert a magyar településszerkezetnek egy része elkezdett erőteljesen szórványosodni és erre nem találunk megoldást, tehát ezzel terv szerűen kell foglalkozni. Ebből is látható, hogy nagyon sok feladat van, amit meg kell oldani, és ezeket a megoldásokat akadályozza, hogy egyesek részvénytársaság szerűen akarják használni a pártot. Az a 150es lista, amelyen most új arcok, új személyiség ek is megjelentek, ade valami esélyt arra, hogy valamilyen változás következik be egy jó irányba? - Ilyen esély minden választási lista összeállításakor mutatkozik. Mutatkozott négy évvel ezelőtt is, és mégsem tudtunk belőle gyakorlatot teremteni. Én sz emély szerint feladatomnak tartom azt és küldetésemnek is, hogy addig amíg politizálok – 60 éves múltam, már nekem nincs sok hátra – de addig amíg politizálok, úgy átalakítani a pártot, hogy az a párt együtt lélegezzen a felvidéki magyarsággal. Milyen pro gramot jelez előre az a lista, amelyet most összeállítottak? - Nem a programhoz van összeállítva a képviselői lista, amit most elfogadtak, mert a program még nincs elfogadva, inkább egy funkcióhoz van összeállítva. Mondjuk egy kormányzati funkcióhoz, vagy egy parlamenti munka feladathoz. Tehát van benne egy fajta pragmatizmus, de ennek a pragmatizmusnak két oldala van, van egy szakmai oldala, meg van egy érdekszerűségi oldala is. A demokrácia ugye népképviseletet jelent és a választópolgárok a saját képvi selőiket választják meg. Nem úgy lenne jobb és tisztességesebb, és tényleges választás a választás, hogy ha a saját képviselőikre szavazhatnának az emberek és nem a potenciális kormánytagokra, vagy parlamenti bizottsági szakértőkre? - Ezzel én teljes mér tékben egyetértek, ezért reméltem azt, hogy egy struktúra váltást lehet végrehajtani a pártban, amihez feladatok is kapcsolódnának. Mert aki nem tudja vállalni a párt politikusai közül, hogy egy régiót is képviseljen, tehát ember közeli politizálást is fo lytasson, annak nem szabadna dolgoznia a pártban. Aki csak elsunyiskodja a politizálást, annak egy ilyen, más szerkezetű pártban nem igazán lenne helye. Ön sem teljesen elégedett azokkal a szempontokkal, amelyek alapján most is listát állít a parlamenti v álasztásokra a Magyar Koalíció Pártja? - Elfogadom a döntést, mert ezt a döntést most nem tudjuk megváltoztatni, mert nagy előkészítésekre lenne szükség, hogy ezen változtatni tudjunk. Négy évvel ezelőtt kellett volna kezdeni a munkát, de nem sikerült, m eg volt a tervezet rá, de ez elbukott a pártban. Annak alapján ahogy a Magyar Koalíció Pártja összeállította a listáját, azt lehet mondani, hogy újra arra készül a párt, hogy kormányba kerül.