Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-13
31 ügyében ma ugyanúgy megmerevedtek a frontvonalak, mint a kilencvenes évek ele jén. Itt legalább van mozgás: a Bolyai Kezdeményező Bizottság az elmúlt hónapokban mindent megtett az ügyek holtpontról való kimozdítása érdekében. Legnagyobb sikerük, hogy megnyerték 83 európai akadémikus (köztük 11 Nobeldíjas) támogatását, és a közel sz ázötven magyar oktató, az összes erdélyi magyar püspök és több magyar polgármester, valamint négyszázezer erdélyi magyar aláírását tartalmazó jogos igényhez az Európai Bizottság segítségét kérték. Az egyetem vezetősége a BabesBolyai Tudományegyetem aláakn ázásaként értékelte a kezdeményezéseket, és lesöpörte azokat az asztalról. A szenátus ülése előtti napon már kész tényként közölték, hogy mi lesz a döntése a másnapi ülésnek, amelyre meg sem hívták a magyarokat, a sajtót pedig kitessékelték. Végül nyolcvan hat igen és tíz tartózkodó szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadták „a multikulturalitást, demokráciát és európaiságot elmélyítő” határozatot. A Bolyai Kezdeményező Bizottság mindezek után úgy látja, hogy tizenöt évnyi eredménytelen tárgyalás után az e rdélyi magyarság kifogyott a politikai eszközökből, és érdekei érvényesítése érdekében más módszerekhez kell folyamodnia. Újra több frontot nyitottak Wass Albert ellen is: két civil szervezet eltávolíttatná a Wass Albertnek vélt „Vándor Székely” székelyudv arhelyi szobrát, a belügyminiszter pedig a templomba, illetve egyházi tanácsterembe menekített szobrok eltávolítására szólította fel az egyházakat. A Maros megyei hatóságok börtönnel fenyegették meg a holtmarosi református és a szászrégeni római katolikus egyházközségek papjait. Néhány nappal ezelőtt a román akadémia jogilag semmisnek és érvénytelennek mondta ki az első román – magyar közös kormányülésen a Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról született kétoldalú megállapodást. Ezt megelőzően komoly sajtókampány indult Romániában a dú sgazdag budapesti ügyvéd és mecénás, egykori magyar főrendházi tag vagyonának ügyében: a megállapodást úgy értékelték, mintha Románia lemondott volna az ősi jussról. Eközben persze szó sincs a második világháború után Romániában ragadt magyar vagyonok viss zaszolgáltatásáról. A szaporodó ügyek a külföldi politikusoknak is feltűntek: a nemrégiben Bukarestbe látogató Gianni Buquicchió, a Velencei Bizottság főtitkára szerint a testület aggódva figyeli a felerősödő nacionalista hangulatkeltést, amely nem vet jó fényt Románia külföldi megítélésére. Ilyen előzmények után jött a Székely Nemzeti Tanács elnökének, Csapó Józsefnek és a székelyudvarhelyi polgármesternek a meghívója, akik március tizenötödikére székely nagygyűlést szerveztek a Márton Áron térre, hogy hit et tegyenek a márciusi szabadságeszmék mellett, és megerősítsék követelését: autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székelységnek! Már a meghívóban siettek leszögezni, hogy nem politikai megnyilvánulásra, hanem a jogos, európai normákkal összeegyeztethet ő autonómiaigényt kifejező demokratikus tömegdemonstrációra invitálják az embereket, ezért az eseményt nem egy politikai alakulat, hanem a székely székek szervezik. „Mindenkinek ott a helye, aki felelősséget érez Székelyföld jövője, a székelység, minden sz ékelyföldi magyar sorsa, nemzeti önazonosságának megőrzése, szülőföldön való megmaradása iránt!” – írták a meghívóban. A meghívó nyilvánosságára kerülése óta azonnal kiderült, mennyire törékeny volt az a megegyezés, amely az utóbbi években Romániában kiala kult a magyarok nemzeti ünnepével kapcsolatban. Ehhez tudni kell, hogy Victor Ciorbea 1997es nyilatkozata óta minden évben az éppen regnáló miniszterelnök levélben köszönti a március tizenötödikét ünneplő magyarságot. A székely nagygyűlés hírére ötödik se bességbe kapcsolt a román nacionalizmus, újságcikkek százai születtek, és hajmeresztő (rém)hírek kaptak szárnyra. Fura módon az ellenkampányba beszállt az RMDSZ is, vezető politikusaik szerint „nem szabadna átpolitizálni”, „kisajátítani” az ünnepet, a kezd eményezés csak a román nacionalizmus malmára hajtja a vizet. Március 15e a magyar nemzet legszentebb ünnepe, amelyet nem szabad politikai célokra felhasználni – jelentette ki Markó Béla RMDSZelnök Bukarestben. Itt érdemes megállni egy pillanatra. Az írás elején látható felsorolás azt bizonyítja: bármit csinálnak a magyarok, az a román nacionalizmus malmára hajtja a vizet – az nem megbékélés, ha az erdélyi magyarok kivándorolnak, vagy szép csendben beolvadnak a többségi nemzetbe. Ugyanakkor a halogató, kiv árásos taktika is a román nacionalistáknak jó, hiszen például Kolozsvár egykori polgármestere, Gheorghe Funar addig akadályozta törvénytelenül a magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezését, amíg a városban élő magyarok lélekszáma húsz százalék alá csökkent – ekkor már a törvényre hivatkozva mondhatta azt, hogy nem járnak a kincses városban élő magyaroknak a kétnyelvű feliratok. Az RMDSZ vezetőiben addig nem merült fel március 15e kisajátításának gondolata, amíg ők voltak az ünnepi rendezvények mikrofonjain ál. Szerintük az nem politizálás, amikor az unióhoz való csatlakozás szükségességéről vagy a magyar egységről beszélnek a márciusi ifjak kapcsán – ha már más is akar ünnepelni, és az autonómiáról szeretne beszélni, azt viszont nem nézik jó szemmel. A harmi ncezres székely anyavárosban 1989 után minden március tizenötödikén többezres tömeg ünnepel még akkor is, ha a munkásoknak gyakorlatilag el kell szökniük a gyárakból, hogy részt vehessenek a rendezvényen. Az anyaországban élve jól tudjuk, hogy a szabadság elkényelmesít: a (nemzeti) ünnepeken akkor jelenik meg nagy
