Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-06
14 Pusztulás vár az értékrendjét elvesztő népre − Doina Cornea a kommunizmus rémtetteiről, a múlt feltárásának szükségességéről és az elsatnyult társadalomról 2006. március 6. (12. oldal) Rostás Szabolcs Amíg törvény nem születik a kommunista titkosszolgálatok valamennyi dossziéjána k megnyitásáról, egyetlen társadalom sem képes szembenézni a múltjával – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Doina Cornea, a Ceausescudiktatúra egyik legismertebb ellenzője. A Kolozsváron élő nyugdíjas tanárnő szerint – akit a bukaresti kormán y rendeletének nyomán nemrég létrehozott, a kommunista diktatúra által 1948 és 1989 között elkövetett bűncselekményeit feltáró intézet vezető tanácsa tagjává választott – nem véletlen, hogy a múlt tisztázásával, feltárásával nemcsak Románia, de a többi kel etközépeurópai ország sem siet. A Ceausescukorszak utolsó évtizedében egyike volt a rendszer legismertebb ellenállóinak, emiatt egyetemi tanári állásából kirúgták, hónapokon keresztül fenyegették, házi őrizetben tartották. Miként élnek emlékeiben a komm unizmus rémtettei? – Számos honfitársamtól megkaptam már a magamét, miszerint könnyű volt nekem ellenállónak lenni, amikor annyian támogattak. Az igazság az, hogy 1982től 1987ig teljesen egyedül cselekedtem, senki nem állt a hátam mögött. Legnagyobb táma szom a fiam volt, akit velem együtt vettek őrizetbe a brassói munkások 1987es megmozdulása iránt kifejtett szolidarizáló kiáltványom miatt. Öt hétig voltunk letartóztatásban, én később házi őrizetbe kerültem. Megmondom őszintén, nem fűztem nagy reményeket Ceausescuék bukásához, még 1989. december 21én sem hittem benne, annyira el voltam zárva a külvilágtól. Két évvel a forradalom előtt interjút adtam az Antenne2 tévécsatorna számára, és a két francia újságíró azt kérdezte, mi az oka, hogy a környező orszá gokkal ellentétben Romániában senki sem mozgolódik. El kellett ismernem, nálunk valóban nem az történik, aminek kellene, mivel tisztában voltam vele, hogy sokkal többet lehetett volna tenni. Hiszen a hetvenes évek Ceausescukorszakában relatív szabadságban volt részünk, nyitásban, romániai tavaszban reménykedtünk, és mi mégis lapultunk. Sőt, akkor sem reagáltunk, amikor a diktátor rövidebbre fogta a pórázt. Igazság szerint későn, 1975ben ébredtem rá a rezsim veszélyeire, azelőtt ugyanis értékeltem Nicolae Ceausescunak a Csehszlovákia 1968as lerohanása során tanúsított magatartását, úgy éreztem, visszaadta a románok becsületét. Akkor döbbentem rá, hogy nem jó irányba haladunk, amikor a diktátor 1975ben szóbeli és írásbeli hűségnyilatkozatra szólította fel az állampolgárokat, mint földesúr a vazallusát a középkorban. Nem voltam hajlandó erre, és fokozatosan kinyílt a szemem. Viszont tudja meg, az ötvenes évek irtózatos sztálini kommunizmusához képest a Ceausescurendszer nem volt annyira durva, csakhogy mi, románok hajlamosak vagyunk a túlzásra. Első- éves egyetemista koromban vallási okokból hurcolt meg a Securitate, 12 órán keresztül vallattak, egy hónapon át naponta kellett nyilatkozatot adnom, egy évig pedig mindenhová követtek a titkosszolgálat emberei. Nemrég bukkantam rá 1949ből származó dossziémra, benne egy korabeli fényképemmel, és úgy megörültem neki, mint egy régi barátnak. – Neve egybeforrt az 1989. decemberi romániai eseményekkel, amelyeket az elmúlt 16 év során neveztek már forradalomnak, puccs nak, államcsínynek, de külföldi titkosszolgálatok beavatkozásának is. Mi is történt valójában? – Akkor még azt hittem, hogy mi csináltuk a forradalmat. Ma már úgy látom, két dolog történt: a környező országokhoz hasonlóan utcai tüntetések formájában népfel kelés zajlott, másrészt létezett az akkori hatalom megdöntését célzó konkrét politikai akció, amelyet sokkal inkább államcsínynek neveznék. Ennek 1989 novemberében már voltak előzményei. Például amikor a kommunista ifjúság lapjában megjelent egy felhívás, amelyben arra figyelmeztették az egyetemistákat: ha a következő évben a tengerparton készülnek nyaralni, ▪ Tíz év ellenállás . Doina Cornea 1929. május 30án született Brassóban, és a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem filológia karának francia szakos tanáraként vonult nyugdíjba. A labirintus megpróbáltatása címmel 1980ban megjelentette első szamizdat lapját, amelyet négy másik, franciából átültetett kiad vány követett. 1982 és 1989 között a Szabad Európa Rádióban elhangzott rendszerellenes nyilatkozatai miatt egyetemi állásából eltávolították, a Securitate emberei számtalanszor vallatták, bántalmazták, mintegy két évig házi őrizetben tartották. 1989 decemb erében részt vett az emberáldozatokat követelő kolozsvári utcai tüntetéseken. Az akkori demokratikus ellenzék ernyőszervezeteként 1990ben megalapította a Romániai Demokrata Antitotalitárius Fórumot, amelyből később létrejött az 1996 – 2000 között kormányzó Romániai Demokrata Konvenció. Több mint száz cikke jelent meg romániai és külföldi kiadványokban, 2000ben megkapta a Románia csillaga érdemrend nagykereszt fokozatát. (R. Sz.)
