Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-06
15 legyenek nagyon óvatosak, csak néhány percet napozzanak, vigyenek magukkal úszógumit, az úszni nem tudók pedig válasszák inkább a hegyvidéket. Akkoriba n csúfolódásnak véltem az egészet, később azonban rájöttem, hogy talán a titkosszolgálatok kódja volt. Tény, hogy engem számtalanszor manipulált a frissen létrejött hatalom. Bukarestbe érkezésemkor a külföldi terroristákról a forradalom idején elterjedt me ndemondák közepette mindenhová katonai kísérettel, páncélos járművel szállítottak a román fővárosban, még az egyik közlegény sisakját és zubbonyát is rám erőltették, nehogy felismerjenek az állítólagos terroristák. A tüntető fiatalokhoz intézett december 2 6i köszönő- beszédemben el akartam mondani, mennyire nem tetszett, ahogy a rögtönítélő katonai bíróság lefolytatta a diktátorpár halálbüntetését kimondó pert, és nem tartom jó üzenetnek, hogy az új hatalom effajta gesztusokkal kezdi meg működését. Nemcsak azért, mert történetesen nem vagyok híve a halálbüntetésnek, hanem mert Ceausescuék elítélésére senkinek nem volt jogalapja, hiszen karácsonykor még az új hatalom sem állt fel. A Ion Iliescu köré csoportosult vezetés azonban könyörögni kezdett, nehogy szó vá tegyem ezt, mert a terroristák kezükbe veszik a hatalmat, és káosz lesz az országban. Megijedtem az esetleges következményektől, nem beszéltem a perről, majd felhívásomra hazament a Bukarest utcáit és tereit ellepő fiatalság, amely már akkor sem hallgat ott Iliescura. Nagy hibát követtem el, amit mélységesen megbántam. Fel tudja fogni, hogy én vetettem véget a forradalomnak? – A sorozatos manipulációnak tudható be az is, hogy 1990 januárjában lemondott a frissen alakult vezetés, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) vezető tanácsában betöltött tagságáról? Vagy annak, hogy a front erősen gorbacsovi távvezérléssel működött? – Ez mind figyelmeztető jelzés volt. Képzelje, autóbuszban ültem, és a rádióból értesültem arról, hogy a megkérdezésem nélkül az FSNlista él ére tették a nevemet. Mindez persze csak két napig tartott, azután számos disszidenssel együtt a lista végére kerültünk, Iliescu és emberei pedig az elejére. De 1990 januárjában sok minden más is történt, számtalan visszásságra rádöbbentem, rengeteg dokume ntumhoz hozzájutottam, amely miatt eldöntöttem, hogy nincs mit keresnem a frontosok között. Ráébredtem, hogy Ion Iliescu ízigvérig kommunista. A KGST és a Varsói Szerződés újraalakítását szorgalmazta, miközben Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia visszautasította az ötletet. Hab volt a tortán, amikor az FSN országos tanácsának alakuló ülése közben Iliescut a telefonhoz hívták, majd a beszélgetés végén széles mosollyal dicsekedett: Gorbacsov elvtárs érdeklődött, hogyan zajlik a forradalom. Még kétsz er voltam szemtanúja a gorbacsovi hívásoknak, amelyek visszatetszést keltettek bennem, hiszen nekünk még az emberarcú kommunizmusra sem volt szükségünk. – Manapság mégis sokan vannak Romániában, akik nosztalgiát éreznek a kommunizmus iránt, ugyanakkor a fi atal nemzedék nagyon keveset tud a korszakról. – Sajnos nem is akarnak információhoz jutni, még az áldozatokkal kapcsolatban sem. Igazság szerint az 1989eshez hasonló események általában felkészületlenül érik a társadalmat. Tapasztalatom szerint a környez ő országok polgárai, a lengyelek, a csehek és a magyarok a románokhoz képest jobban felkészültek a rendszerváltásra, megannyi áldozatot vállaltak, mivel számtalan szenvedésen mentek keresztül. Példa erre az ’56os magyar forradalom, a ’77es csehszlovákiai események vagy a lengyelországi munkásmegmozdulások, amelyek nyomán emberek ezreit vetették börtönbe. Ők évtizedekkel korábban kezdték, így ezekben az országokban szolid alapja volt a változásnak. Sajnos Romániában manapság főleg az alacsony minőség és sz ínvonal a mérvadó. Nem sírom én vissza a kommunizmust, de volt egy pici előnye: a társadalom szolidarizált bizonyos eszmék körül, amelyre ma nemigen létezik példa. Akkoriban kommunistaellenes tiltakozásnak számított templomba járni, feltámadáskor gyertyát gyújtani, Ana Blandianát olvasni. Mindez nemcsak menedék volt, de tiltakozási formának is számított betiltott könyveket, szerzőket olvasni. Talán ha kicsit eltökéltebbek lettünk volna a változásra, valószínűleg más mentalitással érjük meg a forradalmat, a jelenlegi satnyaságban viszont szinte mindent másoktól veszünk át, nem vagyunk képesek a jó választásra, holott senki nem dugja le a torkunkon a CocaColát. Társadalmunk értékrendje rendkívül elsatnyult, a legfőbb érték a pénz lett, a meggazdagodás iránti elvetemült hajsza. A gazdagság önmagában persze nem megvetendő, de nem válhat a legfőbb értékké, léteznek hierarchiák. Márpedig az a nép, amely elveszíti értékrendjét és erényeit, pusztulásra ítéltetett. E riasztó kulturálatlanság miatt valószínűleg mi, pe dagógusok is felelősséggel tartozunk. – Mi az oka annak, hogy a romániai társadalom még mindig nem képes szembenézni a múltjával? Például ma sem tudni egészen pontosan, kik működtek együtt a szekuritátéval, sőt 16 év után a politikumnak még egy lusztrációs törvényre sem futotta. – Nem szabad általánosítani, hiszen nagyon sok román elismeri a bűnét. Sőt, számos értelmiségit hallottam beszélni saját felelősségéről, hogy a kommunizmus idején nem szólalt fel a rendszer ellen, vagy nem tette elég hangsúlyosan. G abriel Andreescu, Paul Goma, Sorin Tudoran ellenzékiségének, politikai megnyilvánulásának például számtalan hallgatag híve akadt. A múlt tisztázásával, feltárásával nemcsak a romániai, de a környező országok társadalmai sem sietnek. Gondoljunk csak bele, m ennyire átitatta a társadalom különböző rétegeit a
