Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-04
5 Sólyom László Köhleren kívül Angela Merkel kancellárral, FrankWalter Steinmeier külügymini szterrel és németországi magyarokkal is eszmecserét folytatott. Merkel ugyancsak rendelkezik magyarországi meghívással. A német államfői hivatalban, a berlini Bellevuekastélyban lezajlott KöhlerSólyom találkozó után a német köztársasági elnök "jóknak, ki válóknak" minősítette a kétoldalú kapcsolatokat, s ismét emlékeztetett az 1989es magyar határnyitásra, amely döntő lökést adott a német újraegyesülési folyamatnak. Sólyom László jelezte, hogy berlini eszmecseréin felmerült a németországi szabad munkaváll alás korlátozásának ügye, s szerinte a kérdést napirenden kell tartani. A német fél kitart amellett, hogy Németországnak, tekintettel a munkapiaci helyzetre, a magas munkanélküliségi szintre, továbbra is csak korlátozott számban és irányítottan szabad been gednie munkaerőt az EUhoz frissen csatlakozott országokból. Ez a korlátozás a közép- és keleteurópai tagok belépésétől számított hét évig lenne érvényben. vissza Húsvétkor indul a kisebbségeket bemutató Autonómia csator na Magyar Hírlap 2006. február 4. Szerző: Borsos Roland A tervek szerint húsvétkor, április 16án kezdi meg sugárzását a Duna Televízió Autonómia nevű csatornája. Az új műholdas csatorna napi 24 órás adásának a célja Európa kis népeinek, etnikai kisebbs égeinek, autonómiáinak összekapcsolása, a határon túli magyarság önszerveződési törekvéseinek támogatása, a sikeres példák felmutatása, az egyes régiók gazdasági, politikai és kulturális helyzetének, az önigazgatás és a térségfejlesztés tapasztalatainak a bemutatása. Az Autonómia főigazgatója Balogh Júlia lesz, a vezető emellett tovább irányítja a Duna Televízió nemzeti örökség igazgatóságát. "Nem kizárólag a határon túli és az anyaországi magyarságnak szólnak majd az adásaink – mondta el megkeresésünkre a főigazgató. – Európában összesen 337 kisebbség él, amely több mint 103 millió embert jelent. És mi minden egyes kisebbségi csoport autonómiatörekvésével foglalkozni szeretnénk." Példaként elmondta: a cigánykérdést sürgős, majdnem kezelhetetlen problémának tartja, szerinte ezért fontos bemutatni, hogyan kezelik nálunk és más európai országokban. "Az Autonómia csatorna adásaiban kulturális és politikai oldalról is feldolgozzuk a kisebbségek helyzetét, és valószínűleg más, regionális adókkal is cserélünk műso rokat" – tette hozzá a főigazgató. Ugyanakkor elmondta: műsorterveik egyelőre nem nyilvánosak, március elejére készül csak el a részletes programtervezet. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke tavaly áprilisban jelentette be, hogy két új adó indítását tervezik; augusztus elején nyújtották be az Autonómia dokumentációját az Országos Rádió- és Televíziótestülethez (ORTT), s a műholdas adás már karácsonykor elindulhatott volna. Az időzítést szimbolikusnak szánták: a Duna Televízió 1992ben, szintén szentes te, a katolikus egyházfő áldásával kezdte meg a működését. A médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma azonban nem adta meg időben a hozzájárulását a csatorna elindításához, ezért a televízió menedzsmentje szeptemberben visszavonta az ORTThez benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmét, nehogy a médiahatóság visszautasítsa. A testület végül december 7én fogadta el a Duna Televízió kérelmét, az új csatorna indítását pedig a karácsonyig hátralévő idő rövidsége miatt tavaszig halasztottá k el. Cselényi László korábban az MTInek nyilatkozva elmondta: a csatorna indítására mintegy félmilliárd forintot különített el a közszolgálati médium, de a saját források mellett nyugateurópai és uniós pénzekre is számítanak.. Konferencia a kisebbségek önrendelkezéséről Ma zárul a Duna Televízió és a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében megrendezett, Regionális önkormányzatok az európai stabilitás és jólét szolgálatában elnevezésű nemzetközi konferencia. Az Akadémia épületében megtartott tanácskoz ás díszvendége Josep Bargalló Valls katalán főminiszter volt. „Konferenciánk pillanatkép a fejlődő európai önkormányzatiságról, annak sikereiről” – olvasható a konferencia ajánlójában. Az európai autonómiaformák bemutatása mellett a konferencia résztvevői elvi útmutatást is megfogalmaznak az önrendelkezés teljesebb formáit választó közösségeknek. vissza Duna TV: nagy tervek és bizonytalanság Magyar Nemzet 2006. február 4. Szerző: Bodacz Balázs