Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-25
13 szabályozást e szerint megfogalmazni. A jogalkotás egész folyamatáb an a jogszabály egy adott, soktényezős, sok ismeretlenes, képlékeny politikai, jogi közegben, jogi kultúrában alakul és születik meg. Akik túlzott óvatossággal vádolják a tervezet elkészítőit, azt, mondhatom, hogy a törvénykezdeményező felelőssége nem az , hogy a tudomány szempontjai szerint tökéleteset alkosson, esetleg az igények maximumát fogalmazza meg (hogy legyen aztán miből engedni, mert ez nagyon naiv látása és értelmezése a lehetőségeknek), elvonatkoztatva az itt és most követelményrendszerétől. O lyan tervezet elkészítése a felelősség, amely alkalmas lehet, az amúgy meglehetősen nagy közegellenállást mutató politikum által történő elfogadására, illeszkedik a létező alkotmányos keretbe és megfelelő a későbbi alkalmazásra. Még ilyen elvi, szakmai és politikai körülmények között is az autonómia megvalósíthatósága kapcsán nem szoktunk két alapvető feltételről beszélni, melyek hiánya komoly akadályai lehetnek nem is annyira a jogszabály elfogadásának, mint bármely autonómiaforma tényleges kialakításának és működésének. Az egyik ilyen feltétel a létező helyi demokrácia, a helyi önkormányzatiság, a helyi autonómia fejlettsége, működésének minősége a szubszidiaritás elvének érvényesülése. Tény ugyan, hogy Romániában is létezik és működik a helyi autonómiár a, a szubszidiaritásra épülő helyi közigazgatás, de ez még messze elmarad, a nyugateurópai minimális szabványértékektől. Márpedig ott, ahol a többség saját közösségeinek sem biztosítja a lehető legteljesebb önállóságot, autonómiát, nehezen lehet elvárni, hogy ezt, a mindig gyanúsan méregetett és szemlélt nemzeti kisebbségek irányába megteszi. Ez esetben nem a politikai akarattal, hanem a politikai szemlélettel, illetve politikai kultúrával van komolyabb probléma. Az etatista közigazgatási szemléletre és a demokrácia félreértelmezésére jó példa a politikai bizalom sajátos megnyilvánulása. Az RMDSZ 1996 óta kormányban vagy kormányközeli politikai pozícióban van. Jelenleg tagja a kormánynak számos kormányzati és közigazgatási funkcióval. Vagyis a paradoxon a z, hogy miközben a román politika elfogad magyar vezetőket miniszterelnökhelyettesi, távközlési, kereskedelmi, közmunkaügyi miniszteri posztokon; magyar vezetheti, immár hosszú évek óta a találmányi hivatalt, de felügyeljük a nukleáris tevékenységet és a rádiósugárzás mértékét; vezetjük, irányítjuk a Sapard program keretében az európai uniós támogatásokat stb., addig, megütközést és hisztérikus ellenkezést vált ki, ha a közösség választott testülete dönteni szeretne az anyanyelvi oktatás vonatkozásában a t antervről, a beiratkozási létszámról, vagy kulturális intézmények létrehozásáról, azok finanszírozásáról. Valójában a probléma a demokráciafelfogással van, mert miközben az említett tisztségek (amik kétségtelen, hogy sok tapasztalatot és lehetőséget jele ntenek a magyar közösség számára) jól ellenőrizhetők, a kulturális autonómia intézményei és döntései pedig lényegesen kevésbé. A másik, nem igazából hangoztatott feltétel a magyar közösség gazdasági helyzete. Az autonómia ugyanis nem megoldás az egyre fes zítőbb, leginkább gazdasági létkérdésekre. Az autonómiának feltétele ugyanis, nemcsak a törvény elfogadása, hanem egy megfelelő gazdasági környezet megteremtése. Az autonómia nem a szegénység kiváltsága és nem is ellenszere, hanem éppenséggel a konszolidál t jólét ésszerű önszerveződésének lehet a következménye. A céleszköz oksági rendszerében, nem az autonómia teremti meg majd a gazdasági jólétet, hanem éppenséggel egy stabil, önálló gazdasági erővel rendelkező közösség tud életképes autonómia struktúrákat létrehozni, működtetni és fenntartani. Természetesen a romániai magyarságnak nincsen ideje bevárni a történelmi időt, egyidejűleg kell az autonómia és a gazdasági jólét programjaiért, küzdjön. Mindezekből következik, hogy a működőképes autonómia, a ki sebbségtöbbség megegyezésén alapul, folyamatos párbeszéd, racionális vita nyomán kialakult ésszerű okos, józan kompromisszum terméke lehet csak. Aki nem képes, vagy nem akar a román többséggel vitát folytatni, az igazából nem akarja az autonómiát sem, az eleve lemond, minden időkre e célról, még akkor is, ha retorikája az ellenkezőt sugallja. Végül pedig, az igazi politikai tétje a tervezet elfogadásának, nem az, hogy a tervezet mennyire tökéletes vagy sem, mennyire foglalja magában az igények felső hatá rát vagy sem, hanem az hogy sikerüle azt az áttörést, ha úgy
