Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-25
11 Tanulságos, egyrészt, mert meg lehet ismerni, hol tartanak a már létező autonómiák, hogyan teremtették meg, melyek a mai gondjaik, elképzeléseik, és hol tartunk mi, elsősorban magyarok, KeletKözépEurópában. Másészt tanulságos számunkra, vagy inkább a szomorú tapasztalatainkat gazdagítja, hogy a konferencia - erdélyi, romá niai magyar autonómiatörekvésekkel foglalkozó részének különösen , egyoldalú megközelítést biztosított, összességében pedig a kérdés igencsak pártos, pontosabban egypárti (és nem pártokon kívüli vagy inkább fölötti) szellemi, politikai környezetben zajlot t. (Ezt egyébként az sem oldotta, hogy több párt képviselői is hozzászóltak) Nem hiszem, hogy az viszi előbbre a romániai magyarság autonómiatörekvéseit, ha a vitában az RMDSZ politikája kapcsán - való igaz, erdélyi személyiség részéről - a nemzetárulás v ádját emlegetik, a hatalom kiszolgálását (értve alatta, hogy nem a magyarság, hanem a román érdekeit képviseljük), az autonómia brüsszeli és strassbourgi elsinkófálását, ahogyan mindezek elhangzottak a konferencián (Tőkés László püspök). Túl a kifejezések nem éppen akadémikus jellegén, a helyzeten az sem segít, ha mindezek után ugyanaz a személy, aki e vádakat megfogalmazza a párbeszédet, az erdélyi magyarmagyar párbeszédet szorgalmazza, éppen az általa nemzetárulóknak nevezettekkel. Ez esetben úgy tűnik, hogy vagy a vádjait, vagy önmagát nem veszi komolyan. A kettőt együtt, kijelenteni és követelni, nem lehet. A határon túli magyarság - és nemcsak az erdélyi - régóta táplál egy illúziót, nevezetesen, hogy a magyar (Magyarországi) politikai közélet elszánj a magát arra, hogy a belső politikai vitákban és különösen választási kampányban ne használja eszközként a határon túli magyar problémákat. Ilyen értelemben a múlt évben, az Országházban még megegyezés is született a magyarországi pártok és határon túli ma gyar szervezetek között. Ennek ellenére ez az óhaj, nagy valószínűséggel továbbra is illúzió marad, és az sem különösebben vigasztaló, ha alkalmanként ez diszkrétebben, talán elegánsabb formában, a Magyar Tudományos Akadémia előadótermében zajlik. A mi e lvárásunk, óhajunk ebben a vonatkozásban - már ha ez számít valamit , hogy a mindenkori magyar kormányhoz, magyar parlamenti pártok mindegyikéhez, (az egyenlő közelség elve alapján) bizalommal és őszintén fordulhassunk, tárgyalhassunk, megegyezhessünk pro blémáinkat illetően, és ez által, legalább az anyaországban sikerül racionális magyarmagyar párbeszédet folytatni. Mert, hogy ez a szülőföldön (magyarmagyar és magyartöbbségi, értelmes, párbeszédet), rendkívül nehéz kialakítani, az talán Magyarországról is jól látszik. Természetesen tisztában vagyok vele és elismerem, hogy ehhez az elváráshoz társul egy másik jogos elvárás is - amit ugyancsak sokszor nem tartanak be egyes határon túli magyar politikusok , nevezetesen, hogy határon túlról se foglaljanak állást magyar belpolitikai kérdésekben. Csak remélhetem, hogy ezeket a jóhiszemű gondolataimat nem fogja senki illetéktelen beavatkozásnak tekinteni. Erdélyi közbeszéd és közgondolkodás az autonómiáról Az erdélyi a romániai magyarságnak, a múltban és jel enleg is zajló nemzetpolitikai vitáinak központi témája, hogy milyen jövőképben, milyen szervezeti, intézményes keretben oldhatná meg azokat az egyre inkább feszítő nemzeti, történelmi, geopolitikai létkérdéseket, amelyeket a nagyhatalmi önkény rótt rá. A megoldás leginkább a közösségi autonómia különböző formáinak a gyakorlatában és ezek törvényi, tehát állam általi elismerésben jelenik meg. Ennek alapvető oka, hogy az említett kisebbségi sorssal összefüggő létkérdéseket sem a bukaresti irányítású nagyro mán nemzetállam, sem a budapesti, jó szándékú, de az erdélyi közösség számára esetenként megosztó és politikailag (érdekek és értékek mentén) átideologizált támogatás, sem az európai nagy "álomállam" bizonytalan, határozatlan struktúrái és eszközrendszere nem képes rendezni. Az elmúlt évtizedben kialakult politikai érdekképviseltben és civiltársadalmi közösségben, mintegy közös nevezőként jelent meg az autonómia, mint nemzetpolitikai cél programszerű vállalása. Ugyanakkor az autonómia folyamatosan, részb en a belső politikai megegyezések, kibékülések témája, újabban azonban sokkal inkább viták, a megvalósításról, a megvalósíthatóságról szóló nézetkülönbségek forrása és mára egy hamisan kreált politikai verseny tétje. Megállapítható tehát, hogy létezik az autonómia fogalmával kapcsolatosan egyfajta szakadás az erről kialakult közgondolkodás és közbeszéd között.
