Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-25
10 folytatta Orbán, hozzátéve: "ezért vagyunk itt, mi, országépítők. Látjuk a bajokat és tenni kívánunk ezek ellen". Négy év alatt legatyásították az országot, de összefogással talpra lehet állítani és fel lehet emelni újra - hangoztatta. A szombathelyi eseményen a közlekedéspolitika volt a fő téma. Magyarország lelassult, elfogyott alólunk a sín - mondta Orbán. A vasút fontosságáról és a MÁV jelenlegi helyzetéről Fónagy János, a párt jelöltje beszélt. Maga a Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a jelenlegi kormány túl akar adni a problémákon és a Ferihegyi repülőtér után most a MÁVot, a Volántársaságokat és a BKVt is eladná. Ehelyett a Fidesz válasza a nemzeti vasútprogram - mondta a pártelnök, aki kijelentette, a MÁV nem eladó. A Fidesz feltámasztaná a hazai vasúti járműgyártást, élénkítené a szakképzést és a közbeszerzéseknél növelné a magyar cégek esélyeit. Manninger Jenő szerint katasztrofális az utak állapota, nem nő a biztonság, sőt egyre több a baleset, a gépkocsi fenntartásának növekvő terheit pedig mindenki a saját zsebén érzi. A Fidesz válasza erre egy családi gépkocsi program - jelentett be egy újab b javaslatot Orbán Viktor. E szerint külön szabályozást vezetnének be az 1600 köbcentinél kisebb gépkocsikra. Eltörölnék a regisztrációs díjat és 2007. január 1jétől felére csökkentenék az autópályamatrica árát - ígérte a Fidesz elnöke, hozzátéve, ezek a kedvezmények az 1600 köbcenti feletti luxusautókra nem vonatkoznak. Az április 9i áhított győzelem magától nem születik meg - tért át a kampányra Orbán Viktor. Szerinte nem a részvétel, hanem a győzelem a fontos. Sokan nem hisznek magukban, abban, hogy van jövőjük - folytatta, de mint mondta, meg kell próbálni tartani bennük a lelket, visszaadni a hitet, mert ha van hit, végrehajtható a program is. Erre nagy szükség van, mert itt állunk nyakig a jólétben - fogalmazott Orbán, aki az MSZPre utalva hozzát ette, igen, ezt jól megcsinálták. Ne engedjünk még négy ilyen évet - szólította fel hallgatóságát. Nem a szocialisták által hangoztatott új Magyarországra van szükség, hanem egy biztonságosabb régire, amely 15 millió magyar országa lesz. vissza Autonómia, a magyar közösség ünneplő ruhája - (néhány kiegészítő gondolat egy konferenciához) Népszava 2006. február 25. A Magyar Tudományos Akadémia és a Duna TV által a közelmúltban az autonómiáról rendezett konferencia egypárti szellemi, politikai környezetben z ajlott, egy állomásaként annak a folyamatnak, melyben az autonómia egy hamisan kreált politikai verseny tétjeként jelenik meg. S miközben a közbeszédben jelen van az autonómia, a valóságban a közösségi önkormányzás egyre távolabb kerül, mitikus célként jel enik meg és egy hamis törésvonal mentén nemzetféltők és nemzetárulók sommás megosztásához vezet. Néhány (politikai) környezetbarát gondolat Rendkívül megtisztelő és felemelő bárki, határon túli magyar számára, ha a Magyar Tudományos Akadémia épületébe, a kár csak beléphet, még inkább, ha ott előadást is tarthat. Ez akkor is így van, ha nem egyértelműen tudományos, hanem sokkal inkább politikai kérdésekről van szó, mint amilyen az európai autonómia modellek, illetve a különböző kárpátmedencei magyar közöss égek autonómia törekvéseinek helyzete. Kétségtelen, hogy ennek a kérdésnek is megvan, meg lehet a maga tudományos háttere, de természetesen ez a gyakorlatban, a társadalmi és politikai gyakorlatban megvalósuló kérdés, a létező tapasztalatok ismerete, ped ig rendkívül fontos. A konferencia részben hasznos, részben tanulságos volt. A működő európai modellek ismerete rendkívül fontos lehet mindazok számára, akik keletközépeurópai államokban autonómiatörekvésekkel próbálkoznak, és természetesen hasznos leh et egy olyan konferencia, melynek keretében ki- és betekintést lehet nyerni ezen országok - Olaszország, Spanyolország, Finnország stb. - működő autonómiamodelljeinek a gyakorlatába.