Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-23
23 A Selye János Egyetem közszolgálati intézmény, az állami költségvetés része. Meddig ér a „takaró”, s a hiányt honnan és hogyan pótolják? – A Selye János Egyetem közszolgálati intézmény, és rá van kapcsolva az álla mi költségvetésre. Ebből a pénzcsomagból kell fedezni az alkalmazottak bérét és az épületek üzemeltetését is. A gondot az okozza, hogy ez a pénzcsomag alulméretezett. Néha az alapfizetésekre sem telik belőle, és ezért az egyetemek többsége kisebbnagyobb a dósságcsomagot görget maga előtt. Ennek oka, hogy a felsőoktatásra szánt pénzcsomag a hazai össztermék (GDP) alig több, mint 0,6%át teszi ki (2005ben), míg az EUs átlag 1,1%. A megoldást valószínűleg egyéb pénzforrások felkutatásában kell keresni. Egy ik megoldás a tandíj bevezetése lett volna, de ezt a parlament elvetette. A Selye János Egyetem alapítványt hozott létre, vállalkozói tevékenységekkel próbálkozik, EUs pénzforrásokból pályázik stb. Tehát keressük a megoldást, mert alapfizetésekkel nem tud juk megtartani legjobb tanárainkat, és nem tudunk idecsábítani ismertebb szakembereket sem. Az egyetem infrastruktúrájának kiépítése is pénzbe kerül. Erre is pályázunk itthon és külföldön egyaránt. A kérdés persze az, hogy mi legyen előbb. Építsük ki az infrastruktúrát és aztán foglalkozzunk az emberi erőforrások fejlesztésével vagy fordítva? Esetleg mind a kettőt egyszerre végezzük, erre viszont nincs elég pénzforrásunk. Mi az első megoldást választottuk, de talán ésszerűbb lett volna a kettőt egyszerr e fejleszteni – ha lassabban is. A szlovákiai magyarság számára két legfontosabb felsőoktatási intézmény, a komáromi Selye János Egyetem és a nyitrai KözépEurópai Tanulmányok Kara vezetői között a tavalyi tanévkezdés előtt szenvedélyes eszmecserére kerü lt sor. Kezdike megszokni egymást, és vane remény a korrekt együttműködésre? – Úgy gondolom, hogy a Selye János Egyetem részéről nem érte és a jövőben sem éri majd semminemű támadás a KözépEurópai Tanulmányok Karát. Nem írunk nyílt leveleket és nem szá llunk vitába senkivel. Egyszerűen tesszük a dolgunkat. Egyébként az egyetemek általában egyetemekkel működnek együtt, egyetemekkel kötnek együttműködési keretszerződéseket. Az egyetemi karok pedig az egyetemi karokkal alakítanak ki kapcsolatokat. Karok műk ödnek együtt pl. a tananyagfejlesztéseken, karok között valósul meg a tanár és hallgatói csere stb. Semmi akadályát nem látom annak, hogy a Selye János Egyetem Tanárképző Kara és a nyitrai Konstantin Egyetem KözépEurópai Tanulmányok Kara között korrekt együttműködés jöjjön létre. Tudomásom szerint az első lépések már meg is történtek ebben az irányban. Sok évtizedes pedagógiai munkássága alapján milyennek ítéli a pedagógusok társadalmi rangját, helyzetét, megbecsülését? A „nemzet napszámosait” munkájuk , felelősségük arányában becsülike a demokratikus államrend képviselői vagy – évszázados beidegződések szerint – meghagyták a „napszámos” státusban? Mi a vonzó ma (ilyen körülmények között!) ebben a hivatásban? – A II. világháború után a volt szocialista országokban kialakult egyfajta értékrend: munkás, paraszt,… és valahol a sor végén az értelmiségi – köztük a tanító és a tanár. Ez a sorrend a társadalmi rangot, de egyben az anyagi megbecsülést is jelentette. Egy jó szakmunkás (villanyszerelő, autószerel ő, kőműves, …) még a 70es 80as években is a tanítói fizetés többszörösét kereste meg. Az átlagbérek tekintetében ez a sorrend ugyan sokat változott, hiszen a bank- és biztosítószakmában dolgozók kerültek a mezőny élére, de a sort ma is a pedagógusok zárj ák. Információrobbanásról, tudásalapú társadalomról beszélünk, ahol a gazdagságot nem pénzben, nem vagyoni javakban mérik, hanem tudásban. A kreativitás lesz a mérvadó. Ezzel minden politikus és minden felelős beosztású ember egyetért. Aztán jön a költsé gvetési realitás: a közoktatásra a bruttó hazai termék (GDP) 3,7%a, felsőoktatásra 0,6% jut ma is. Ezzel az európai ranglétra egyik utolsó helyét foglaljuk el, hiszen több országban a GDP több, mint 10%át költik a közoktatásra és csaknem 3%át a felsőokt atásra. Az európai átlag 6,1%, ill. 1,1%. Hogy lesz ebből tudásalapú társadalom? – tehetjük fel a költői kérdést. Az iskolák állandó pénzhiánnyal küszködnek. A legjobb tanárok elhagyják a pályát, sőt a pedagógiai karok végzőseinek többsége el sem indul ez en a pályán.
