Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-02
20 nem foglaltak állást a tartomány majdani jogállásáról, ám az eddigiekből az úgynevezett „feltételes függetlensé g” koncepciója körvonalazódik. vissza Kiszorított magyarok Nyitrán Bár a megyei választások eredményeként kialakult erőviszonyok alapján a felvidéki Magyar Koalíció P ártját (MKP) is megillette volna a nyitrai önkormányzat egyik alelnöki posztja, a szlovák pártok azonban közös erővel leszavazták a magyar jelöltet. A megválasztott két új alelnök a Robert Fico vezette Smer képviselője, Lubica Burdová és a Kereszténydemokr ata Mozgalom politikusa, Ján Vanco lett. A megyei közgyűlésen az MKPnak van a legerősebb frakciója, mégis csak a főellenőri pozíció jutott a magyar pártnak. Farkas Iván, az MKP nyitrai frakcióvezetője a Hídlapnak nyilatkozva elmondta: úgy véli, hogy a pár tot megillette volna egy alelnöki poszt. A képviselő szerint a főellenőri poszt egy depolitizált tisztség, ráadásul a jelenlegi főellenőr, Kuczmann Imre nem tagja a Magyar Koalíció Pártjának. vissza Magyar rendőrhiány - A t úlkapások is elriasztják a pályától az erdélyi fiatalokat A kisebbségi közösségek, elsősorban a romániai magyarság képviselőinek a rendőrség kötelékeiben való hangsúlyosabb jelenlétére tett ígéretet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek Vasile Blaga belügyminiszter. Az erdélyi magyar fiatalok azonban nem szívesen állnak be rendőrnek. Növelni készül a kisebbségek köréből származó rendőri alkalmazottak számát a román belügyminisztérium. Legalábbis ezt ígérte Vasile Blaga bukaresti tárcavez ető és Valentin Fatuloiu országos rendőrfőkapitány az RMDSZ vezető politikusaival folytatott megbeszélésen. Az egyeztetésen arról nem esett szó, pontosan hány helyet biztosítanának a magyar nemzetiségű rendőröknek az állomány keretén belül, a román belügym iniszter azonban elképzelhetőnek tartja, hogy településenként a magyarság számarányával egyenlő számú magyar vagy a nyelvet beszélő rendőrt alkalmazzanak. A bukaresti tárgyalás nyomán létrejött munkacsoport hamarosan kidolgoz egy, a kisebbségek képviselőin ek a rendőrség kötelékeibe történő bevonását célzó stratégiát. Markó Béla RMDSZelnök szerint a szövetségnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a rendőrséggel szemben kialakult előítéletek leküzdésére. Márpedig ezekből bőven akad az erdélyi magyarság körében . A Hargita megyei csendőrség például nemrég kényszerült kirúgni egyik gyergyószentmiklósi alkalmazottját, aki a gépkocsijába felvett stopos lányt a várostól több kilométerre kirakta, mert nem beszélt románul. Tavaly szeptemberben két rendőr brutálisan meg vert egy csíkszentgyörgyi idős embert, mert a székely férfi kihallgatása során tolmácsot kért. Ezek az incidensek jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy elvegyék a magyar fiatalok kedvét a rendőrakadémiától, a román rendőrség kötelékében mindössze 0 ,6 százalékot tesz ki a magyar nemzetiségűek aránya. vissza Fiaskó a nemzeti vízum Az év első napjai óta negyvennégyen nyújtották be igényüket a nemz eti vízumra – derült ki a külügyi szóvivő tájékoztatóján. Polgár Viktor elmondta, hogy eddig tizenegy esetben hagyták jóvá a kérelmet, és nem tud arról, hogy bárkiét is elutasították volna. Kiderült az is, hogy a legtöbb érdeklődő Kárpátaljáról jelentkezet t. Polgár leszögezte: bízik abban, hogy a határon túli magyarság körében növekszik majd az érdeklődés a nemzeti vízum iránt, amely egyébként többszöri beutazásra jogosít, és három hónapnál hosszabb tartózkodást tesz lehetővé Magyarországon. (Sz. Z. L.) vissza Tavaszi változásban bíznak Kárpátalján Jelen állás szerint nem lesz magyar nemzetiségű képviselő a kijevi parlamentben a március végi választások után, az önkormányz atokban azonban jó eredményre számít a nemrég bejegyzett Ukrajnai Magyar Párt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által alapított politikai szervezetnek többek között a Gajdos István nevével fémjelzett Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel is meg kell küzdenie, igaz, ezúttal már egyenlő választási feltételek között. Beregszászi esélyek. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felkérésére Beregszász polgármesterének tisztségéért Orosz Géza, jelenlegi megbízott polgármesterhelyette s, építészmérnök indul a