Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-02
21 „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt (UMP) színeiben a helyhatósági választásokon. A Kárpátalja című hetilap arra emlékeztet, hogy 2004ben egyike volt azon három beregszászi városi tanácsi képviselőnek, akik nem szavazták meg a Rákóczifő iskola tulajdonjogának érvénytelenítését a törvényszéki palota körüli per idején. Orosz Géza elmondta, a városnak szakmailag megalapozott, a valóságon és a helyi adottságokon alapuló rövid és hosszú távú programokra van szüksége, amelyeket azután következe tesen, lépésről lépésre haladva megvalósítanak. (P. I.) Kizárólag listás rendszerben zajlik majd az ukrajnai parlamenti és helyhatósági megméretés, s a választásokat szabályozó törvény értelmében csak országos szinten bejegyzett pártok versenghetnek. „Az ukrajnai nemzeti kisebbségek közül csupán a magyaroknak sikerült politikai pártot alapítaniuk, nekik azonban mindjárt kettőt is” – jegyezte meg lapunknak nyilatkozva Brenzovics László. A KMKSZ alelnöke elmondta, a lakossági arányokból fakadóan magyar pártn ak nincs esélye elérni a háromszázalékos parlamenti küszöböt, s nem sikerült megállapodásra jutni egyetlen jelentős ukrán párttal sem abban, hogy bejutásra esélyes listás helyen jelöljön KMKSZpolitikust. A Kovács Miklós által vezetett párt Kárpátalján meg yei listát állított, és megméreti magát az ungvári, beregszászi, nagyszőlősi, munkácsi, huszti, técsői és rahói járásokban. Bár a szavazás napjának közeledtével mind zűrzavarosabbá válik az ukrajnai belpolitikai helyzet, a KMKSZ joggal remélheti, hogy amen nyiben következetesen ragaszkodik elveihez, s végigviszi a kampányát, jó eredményeket érhet el a kárpátaljai magyarság a márciusi helyhatósági választásokon. Brenzovics ugyanakkor úgy véli, megnő a közösség súlya a helyi tanácsok szintjén, ami fontos, hisz en a jelenlegi jogszabályok értelmében jelentősen növekszik az önkormányzatok szerepe. Mint ismeretes, a négy évvel ezelőtti megméretésen az akkori kijevi hatalom hathatós közreműködésével és törvénybe ütköző beavatkozással tudták csak győzelemhez segíteni Kárpátalján Gajdos Istvánt Kovács Miklós ellenében. A KMKSZ alelnöke szerint az akkori csalások nem fognak megismétlődni márciusban. „Mégiscsak lezajlott Ukrajnában egy kis forradalom, amelynek az egyik kiváltó oka éppen a választási csalás volt” – fogalm azott Brenzovics László, hozzátéve: Gajdos sem került rá a szocialista párt listájára. Ugyanakkor a KMKSZ választmányi ülésén az is elhangzott, hogy a magyar kormány pártpolitikai érdekeket érvényesít az összmagyar érdekekkel szemben, amikor a Viktor Januk ovics volt államfőt támogató Gajdos István vezette magyar ellenszervezet kampányát pártolja az alapítványi pénzek egyoldalú elosztásával. Arra vonatkozó kérdésünkre válaszolva, hogy a kijevi belpolitikai zűrzavar közepette mikor kerülhet napirendre a magya r többségű Tiszamelléki járás létrehozásának kérdése, a KMKSZ alelnöke a tervezett alkotmányos és közigazgatási reform függvényeként emlegette az ügy megoldását. S miután az említett újítások végkimenetele igencsak bizonytalan, a KMKSZ által szorgalmazott járás létrehozása korántsem vehető biztosra. A kijevi belpolitikáról szólva Brenzovics László a választások utáni időszakra is instabilitást jósol. „Egyik párt sem fog abszolút többséget szerezni, koalícióra lesz szükség, e leendő szövetség létrejöttét az onban nagyon megnehezítik azok az ellentétek, amelyek a legutóbbi időben az úgynevezett narancsos táboron belül alakultak ki. De a régebbi, Janukovics – Juscsenkoszembenállás, illetve az ebből fakadó KeletUkrajna és NyugatUkrajna közötti mély ellentét sem enyhül” – tette hozzá a kárpátaljai politikus. vissza Bírált igazságügy Jelentősen csökkent a Vajdaságban az etnikai indít tatású incidensek száma, jelentette ki Petar Teofilovics tartományi ombudsman. Sajtóértekezletén ezt az eredményt a rendőrség hatékony fellépésének tudta be. Szerinte a Nemzeti Arcvonal szélsőséges szervezet tagjainak letartóztatása nyomán enyhült a feszül tség. Ana Tomanova Makanova, a kisebbségi nemzeti tanácsok koordinátora szerint nincsenek releváns adatok az etnikai összetűzésekről – ilyen információkkal nem szolgál sem a rendőrség, sem az ügyészség – , s így nem tudná megerősíteni, hogy valóban jelentős en csökkente a számuk. E kérdésben nem is kommunikálnak egymással az állami intézmények, így mindenki olyan adatot ismertet, amilyenhez hozzájut. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint kevesebb ugyan az etnikai incidens, de ez semmiképp en sem jelenti azt, hogy a probléma megoldódott. Egyetértett azzal, hogy a rendőrség reagálása is megfelelőbb, s reményét fejezte ki, hogy ez a tendencia folytatódni is fog, s az állami szervek a jövőben erélyesebben lépnek fel. A politikus azonban az igaz ságügyi szervek munkájával már közel sem volt elégedett. S miközben a politikusok arról vitatkoztak, hogy csökkente és mennyire a támadások száma, Nagybecskereken bezúzták a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházának ablakát, amikor odabenn egy magyar rendezvény zajlott. vissza Ombudsmani segítség a Vajdaságban