Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-16
17 „A Szerb Radikális Párt vezetői által velünk kapcsolatban elhangzott vádak leg alább olyan képtelenségek, mint az úgynevezett szerbiai demokratikus erők, illetve a hozzájuk köthető sajtótermékek által egy héten át harsogott hazugság, miszerint a HVIM együttműködik a Szerb Radikális Párttal. A történtek tanulsága számunkra csupán az, hogy a szerbiai és vajdasági pártok – mivel megsemmisíteni eddig nem tudtak minket – rossz lelkiismeretük által vezérelve egy olyan ifjúsági szervezetet kívánnak hétrőlhétre a legképtelenebb vádakkal befeketíteni, amelynek – velük szemben – semmi köze nem volt és nem is lehetett a kilencvenes évek vérzivataros, sötét időszakához. Már csak azért sem, mert a HVIM 2001ben alakult” – írja közleményében a HVIM elnöksége. (VajdaságMa) Pozsony és Kassa a legveszélyesebb Pozsony és Kassa a legveszélyesebb város ok közé tartozik Szlovákiában; Kassa II., illetve Pozsony II. kerületében történt tavaly a legtöbb bűncselekmény. Farago Csaba, Pozsony II. kerületi rendőrkapitánya szerint a jelentősen több bűncselekményhez a kerület nagysága is hozzájárul. – Az, hogy ker ületünkből egyre több autót lopnak el, elsősorban a repülőtér közelében kiépített bevásárlóközpontoknak tulajdonítható. Másrészt az emberek is rendkívül felelőtlenek, hiszen gyakran értékes tárgyaikat az autóban hagyják, ezeket pedig könnyű ellopni – magya rázta Farago, aki kiemelte azt is: épp ebből a kerületből van a legjobb esélye az elkövetőknek a menekülésre, a fővárost innen lehet a leggyorsabban elhagyni. – Sajnos, az idei eredmények sem kedvezőbbek, hiszen januárban 582 bűncselekményt jegyeztünk, ami a tavalyihoz képest csaknem százzal több – mondta a kapitány, aki szerint a helyzeten egyértelműen csak a több járőr és rendőr segítene, ám erre egyelőre nincs keret. Az elmúlt év statisztikai adatai alapján az ország legbiztonságosabb városa Rozsnyó, hi szen 2005ben itt csak átlagosan három bűncselekményt követtek el naponta. A rendőrség szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy több visszaeső bűnözőt sikerült letartóztatni. (Új Szó Online) vissza Belgrádi nagylelkű ség - Borisz Tadics szabadságot ígért a szerbek függetlenségéért Magyar Nemzet 2006. február 16. Szerző: Sebestyén Imre Szerb feltételek. Szerbia nem fogja elismerni a montenegrói függetlenségi referendum eredményét, ha az nem tükrözi a teljes választóte stület több mint felének akaratát. Ez a Kostunicakormány állásfoglalása. Miroslav Lajcák, az EU képviselője tegnap este érkezett Podgoricába a brüsszeli javaslattal, hogy milyen arányú igen szavazat kelljen a függetlenséghez. Zoran Sztankovics szerbiamon tenegrói védelmi miniszter bejelentette lemondását, ha nem találják meg Ratko Mladicsot és a többi hágai körözöttet. (S. I.) Széles körű autonómiát kínált fel a koszovói albánságnak Borisz Tadics az ENSZ Biztonsági Tanácsában, nagy függetlenséget Belgrádt ól az élet szinte minden területén, de javaslata, mint hangoztatta, csakis akkor érvényes, ha ugyanolyan függetlenséget szavatolnak a koszovói szerbségnek is Pristinától. Ezt a rendezési megoldást a szerb elnök szerint a nemzetközi közösség szavatolná, ám bizonyos idő elteltével – a javaslat szerint húsz év múlva – ismét tárgyalóasztalhoz ülnének a felek. Gyakorlatilag tehát nagyjából maradna minden így, ahogy van még húsz évig: függetlenség határmódosítás nélkül. Tadics nyomatékosította, hogy Szerbiában ne m fogadják el Koszovó függetlenségét azért, hogy az ottani szerbeknek szavatolják az alapvető emberi és szabadságjogokat. A BT ülésén felszólalt Soren JessenPetersen, a koszovói ENSZközigazgatás (UNMIK) vezetője is, aki szerint Koszovó státusa meghatároz ásának folyamata olyan gyors lesz, amilyen ütemben alkalmazzák a nemzetközi standardokat a tartományban. Ez szerinte különösen a kisebbségek helyzetére vonatkozik. Belgrádi politikai körök a radikálisok kivételével nagyobbrészt elégedettek Tadics beszédéve l, JessenPetersenét viszont részrehajlónak tartják, s az albánok iránti elfogultsággal vádolták meg. Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő tegnap, Szerbia államiságának ünnepén kijelentette, elképzelhetetlen egy demokratikus ország szétszabdalása, s hogy Sz erbia akarata ellenére megváltoztassák határait. Pristina viszont az egész BTülést értékelte kedvezően. Szerinte ez a függetlenülési folyamat részének tekinthető. Adem Salihaj koszovói kormányfőhelyettes külön kiemelte az EU, NagyBritannia és az Egyesült Államok képviselőjének álláspontját, amely szerinte világosan rámutat, merre tart Koszovó. Az ülésen megfigyelőként jelen volt Bajram Kosumi koszovói miniszterelnök is. Közben Tirana megismételte: nem érdekelt a Koszovóval való egyesülésben. vissza Durván támadják Frundát