Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-08
37 Improvizatív a diplomáciánk Magyar Nemzet 2006. február 8. Szerző: Stier Gáb or Jobbára reagáló természetű, nem pedig kezdeményező volt az elmúlt négy év magyar külpolitikája, amelyből túl sok előnyünk nem származott. Abból a tényből fakadóan pedig, hogy mindkét miniszterelnök megpróbálta átvenni a külügyek irányítását, diplomác iánk rendkívül rosszízű improvizatív jelleget öltött – értékelt Gazdag Ferenc, a Teleki László Intézet munkatársa. A minisztérium pozíciója a kormányzaton belül meggyengült, sorozatossá váltak a melléfogások, amelyek egyfajta magyarázkodó minisztériummá de gradálták a Bem rakpartot. A balliberális kormányzat alatt szétesett a külügyi tárcánál a döntéshozatal. A külpolitikai szakértő felveti, hogy a NATOban potyautast játszunk, elmaradt az új geopolitikai helyzethez igazodó belső tisztázás, a saját nemzeti á lláspont kialakítása. Ugyanez mondható el uniós tagságunk kapcsán is, pedig – teszi hozzá a szakértő – Magyarországnak elemi érdeke, hogy pontos meg tudja határozni nemzeti érdekeit. Gazdag Ferenc: A sorozatos külügyi melléfogások egyfajta magyarázkodó mi nisztériummá degradálták a Bem rakpartot Az elmúlt négy év magyar külpolitikája jobbára reagáló természetű, nem pedig kezdeményező volt. Túl sok előnyünk ebből nem származott. Abból a tényből fakadóan pedig, hogy mindkét miniszterelnök megpróbálta átvenni a külügyek irányítását, diplomáciánk rendkívül rossz ízű, improvizatív jelleget öltött – állítja Gazdag Ferenc, a Teleki László Intézet munkatársa. A szakértővel a magyar külpolitika mozgásteréről, kiaknázott és elszalasztott lehetőségeiről, a nemzeti érd ekek meghatározásának szükségességéről, múltról és jövőről, hibákról és esélyekről beszélgettünk. Ha a magyar külpolitikáról akarunk beszélni, először is meg kellene határoznunk annak mozgásterét, el kell valahová helyeznünk az országot. Mi az tehát, amibő l kiindulhatunk? Milyennek kell lennie a magyar külpolitikának? – Minden ilyenfajta elemzésnek a kiindulópontja bizonyos fogalmak, referenciák helyrerakása. Ez esetben az első tisztázandó kérdés, hogy mi az, amit egy politikailag szervezett közösség – adot t esetben egy ország – akar, s mire képes. E szempontok alapján kiderül, hogy a vágyak, az ambíciók reálisak vagy meghaladják a képességeket. – Az elmélettől közelítsünk a gyakorlat felé. Milyen céljai lehetnek a magyar külpolitikának? Megfelelően, ha úgy tetszik elég ambiciózusan határozzae meg a céljait? – Magyarország esetében egy majd százéves trauma, Trianon óta nem tudjuk megfeleltetni a két említett szempontot egymásnak. Az a tény ugyanis, hogy a nemzet és az ország nem esik egybe, állandóan olyanfa jta kihívást generál a politikai elit számára, amit nem tud megoldani. Bibó erre használta azt a kifejezést, hogy hisztérikus az ország, mert soha nem arról beszél, ami igazán fáj neki, hanem mellette, fölötte, alatta, körülötte mindenféle körülményekről. Magáról a lényegről azonban nem ejt szót, mert érzi, hogy nem tudja megoldani. Szigorúan a politikai ambíciók felől közelítve tehát olyan ez a tétel a magyar külpolitikai törekvésekben, amely a keletkezésekor elképzelt úton megoldhatatlan. Ez ugyanis a ter ületelvűség politikáján, valamint a hatalmi gondolkodás azon változatán alapult, amelyik a XX. század legelején érvényesült. Ebben a formában ma mindez azért megoldhatatlan, mert az azóta eltelt időben bármely formában érintették ezt a kérdést, két szinten mindig elutasítást kaptak. Egyrészt az ellenérdekelt, képességek tekintetében is jobban álló környezettől, másrészt a nagyhatalmak részéről. – Azért korántsem mindig e reáliákból indultunk ki, és sajnálatos módon buktunk is párat… – Hitlernek köszönhetően ugyan részben eredményes volt mondjuk a Horthyrendszer területalapú, revíziós külpolitikája, azonban rendkívül rossznak bizonyult stratégiailag e számítás. A magyar politika úgy gondolta, hogy mindent vagy semmit, a teljes területben gondolkozott, ezzel a döntéssel azonban többet vesztettünk, mint eredetileg. – Az elmúlt másfél évtizedben nagyot változott a világ, és elengedhetetlen volt, hogy Magyarország pontosan meghatározza hovatartozását… – Így van, s első helyen kell itt említeni a klasszikus euroatlanti törekvéscsomagot. Aztán ott van a szomszédságpolitika, ami nélkül nem megy. Ha mindezt összevetjük a képességekkel, akkor leszögezhetjük, hogy az euroatlanti programot kipipáltuk. Minden o lyan szervezetnek tagjai lettünk, amely ebből a szempontból számít, így az Európa Tanácsnak, az OECDnek, a NATOnak az Európai Uniónak. Igen ám, de ezzel a dolog még nem ér véget. Geopolitikai pozíciónk ugyanis úgy változott, hogy eddig mi voltunk a perif éria centruma a Nyugat mellett,
