Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-24
11 szinten stabilizálódott. Ugyanakkor az egyes népességcsoportok között jelentős a különbség. A spanyol nyelvű bevándorlók (mexikóiak, kubaiak és más közép- és délamerikaiak) teljes termékenységi rátája (2,7) lényegesen magasabb, mint a nem spanyol nyelvű fehéreké (1,8) vagy a feketéké (1,9). A spanyol ajkúak magasabb termékenysége és a megállíthatatlan bevándorlás – különösen az Egyesült Államok déli részén – gyorsan módosítja a népesedési arányokat. Samuel P. Huntington a Who we are? (Kik vagyunk?) című könyvében azt állítja, hogy az Egyesült Államokat hamarosan két különböző nyelvű és kultúrájú nép (nemzet) fogja alkotni. Ez – mondja Huntington – nem jelenti a világ végét, de mindenképpen a végét jelenti annak az Amerikának, amel yet az elmúlt három évszázadban megismertünk. Nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy igen szoros kapcsolat van az első gyermeküket szülő nők átlagos életkora és a teljes termékenységi ráta – tehát az összes megszült gyerekszám – között. Szegény or szágokban a nők 18 – 20 éves korukban szülik meg első gyermeküket, és a teljes termékenységi ráta 3 és 7 között mozog, vagyis a nők átlagosan még 2 – 6 gyermeket hoznak a világra. Közepes jövedelmű országokban a nők 23 – 25 éves korban szülik első gyermeküket, é s a teljes termékenységi ráta 1 és 3 között változik, míg a magas jövedelmű országokban a nők 27 – 29 éves korban szülnek először, és vagy lesz még egy gyermekük, vagy sem, a teljes termékenységi ráta 1 és 2 között változik. Természetesen ez alól az általáno s szabály alól vannak kivételek, és ezek érdekesen világítanak rá egyegy ország sajátos társadalmi viszonyaira. Egyiptom például egy közepesen fejlett ország, de a nők első gyermeküket csoportátlagukhoz képest viszonylag későn, 27 éves korukban szülik meg , és a teljes termékenységi ráta mégis magas (3,3). Ez azzal magyarázható, hogy Egyiptom egy modern iszlám ország, ahol a nők iskolázottabbak, a szülés tehát kitolódik, de ezek után követik a hagyományos iszlám családmodellt, és szülik a gyermekeket. Izrae l fejlett ország, a nők mégis fiatalon (21 – 22 éves korban) szülik első gyermeküket, és a teljes termékenységi ráta is magas (2,7). Ez talán azzal van kapcsolatban, hogy lépést kívánnak tartani az országban élő palesztinok népesedésével (ha persze az adatok nem éppen az Izraelben élő palesztinok magas termékenységét tükrözik). Egy harmadik kivétel Ausztria, amely fejlett ország, a nők mégis fiatal korban szülik meg első gyermeküket, ám ezz el le is tudták a dolgot, a teljes termékenységi ráta alacsony. Norvég iára, ahol a teljes termékenységi ráta az unióban tapasztalttal teljesen párhuzamosan – bár magasabb szinten – változott, rendelkezünk olyan negyvenéves idősorokkal, ahol a teljes termékenységi ráta korcsoportos bontásban is szerepel. Ezen idősorból egyért elműen kiderül, hogy a teljes ráta azért csökken, mert a húszas éveikben járó nők egyre kevesebb gyermeket szülnek, az ő korspecifikus rátájuk az, ami drasztikusan csökkent. Ezer húszas éveiben járó norvég nő a hatvanas évek elején még 350 gyermeknek adott életet, ma már csak 200nak. Azt hihetnénk, hogy ezt a kiesést a későbbi évjáratok kompenzálják, vagyis a nők átlagosan később szülnek. Ez azonban nem így van, a norvég adatok azt mutatják, hogy a harminc- és negyvenéves nők korspecifikus termékenységi rá tája nem növekedett meg. Így végül azok a gyerekek, akiket a nők huszonéves korukban nem szültek meg, sohasem fognak megszületni, és ez az oka a csökkenő rátának. Az okokat kutatva rá kell mutatni, hogy a fejlett országokban az első szülés kitolódása és ez zel párhuzamosan a teljes termékenységi ráta csökkenése alapvetően kulturális és gazdasági okokkal hozható kapcsolatba. A növekvő iskolázottsági szint és az iskolák elvégzésére adott laza határidők eleve kitolják a házasság és az első gyermek megszületésén ek időpontját. Ezt követően pedig az igen magas fokú ifjúsági munkanélküliség és általában az elmúlt két évtizedet jellemző növekvő létbizonytalanság az, ami a házasságkötést és a gyermekvállalást akadályozza. Az egymással versengő profitéhes multinacionál is vállalatok és más cégek sem szeretik a gyermekeket nevelő nőket, akik kimaradhatnak a munkából. A kapitalista Moloch megeszi gyermekeinket. A csökkenő termékenységi rátához hozzájárul a házasság kulturális eredetű válsága. Az Európai Unió jelenlegi orsz ágaiban a hatvanas években még nyolc házasság jutott ezer lakosra, mely arány jelenleg öt körül mozog. De ami még megrázóbb adat, ma minden másodikharmadik házasság válással végződik, míg a hatvanas évek elején még csak minden tizedik házasság bomlott fel . A gyermeküket egyedül nevelő anyukák nemigen vannak abban a helyzetben, hogy további gyermekeket szüljenek. Európa katasztrofális demográfiai helyzetét az unió vezetői a bevándorlással kívánják megoldani. A 2005 januárjában a témával kapcsolatban az Euró pai Bizottság által kiadott, úgynevezett zöld könyv szerint „…bár a bevándorlás önmagában nem oldja meg az elöregedés problémáját, az unió munkaerőpiaci igényeinek kielégítése és Európa prosperitásának biztosítása egyre inkább igényli a folyamatos bevándo rlást”. Bár elvben az egyes tagállamok jogosultak, hogy a bevándorlók számáról döntsenek, Brüsszel – arra hivatkozva, hogy ha egyszer már valakit egy ország befogadott, az szabadon mehet az unió más országába is – igényt tart az unió egészére vonatkozó ker etszámok meghatározására. Ezek a keretszámok nem ismeretesek, de az eddigi nyilatkozatokból, amelyek a jelenlegi bevándorlási szint fenntartását, növelését sugallják, továbbá a migrációra vo natkozó tényadatokból kikövetkeztethető, hogy a bizottság uniós szinten évi kétmillió bevándorlóval számol. Ezek a bevándorlók túlnyomó részben csakis ÉszakAfrika és a KözelKelet mozlim országaiból származhatnak, ugyanakkor Európa mozlim közösségei máris jelentős társadalmi feszültségek forrásai, pedig számarányuk még csak az unió lakosságának mintegy 3,7 százalékát teszik ki. Az 1960as évek elejéig még nem volt mozlim népesség NyugatEurópában. A hatvanas évek gazdasági fellendülése idején azonban a nyu gateurópai országok a lakosság által nem kedvelt munkák elvégzésére vendégmunkásokat kezdtek importálni. E vendégmunkások később letelepedtek, és családjukat is magukkal hozták, megtartva vallásukat és kulturális szokásaikat. Az elmúlt negyven évben a val amikori vendégmunkásokból gyorsan növekvő, mozlim identitású nemzeti kisebbségek alakultak ki, akik nagy iparvárosok szegény, külső kerületeiben csoportosan élnek. E csoportok kollektív kisebbségi jogokat követelnek maguknak, ami olyan külsőségekben is meg nyilvánul, mint a mecsetek növekvő száma vagy a tradicionális mozlim viselet. Ma NyugatEurópa legfontosabb problémája a növekvő mozlim közösségek és a többségi társadalom viszonya, amely azonban inkább csak a felszín alatt lappang, hiszen a témát feszeget ők könnyen megkaphatják az „idegengyűlölő” vagy a „rasszista” jelzőt, és csak akkor kerül a felszínre, ha a gyilkosságok (Theo Van Gogh), a terrorcselekmények (madridi és londoni
