Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-21
9 A másik Romániából importált t anulmány, amelyet a Múltunk 2. száma közölt, voltaképpen romániai magyar szemléletű recenzió Ileana Ioanid munkájáról. Ez önmagában sem érdektelen kiegészítés. De még érdekesebb a cikk szerzője: Lipcsey Ildikó tallózása abban a hihetetlen értékű 49 dosszié ban, amely tartalmazza a snagovi "vendégek" - voltaképpen a nemzetközi bolsevizmus foglyai - levelezését, megfigyelési iratait, a Securitate jellemzéseit. Ez a cikk figyelmeztetés a történelemtudomány művelői számára, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni a 49 egykor titkos román dossziét. Nem lehet közömbös iránta a nemzetközi - és főleg a magyar - történettudomány. Ha már a mai román politikusok - mintegy szellemi jóvátételként - megajándékoztak vele bennünket, magyarokat, megkerülhetetlen forrásként kel l felhasználni. Ez a mi közelmúltbéli ismeretlen és sok szempontból félremagyarázott történelmünk. Az irattömeg jelentősen és újra rajzolhatja az elhomályosult képet, amelyet a történelmi főszereplők az 195657 Magyarországának Moszkva által elsőrendű font osságúnak ítélt vezető magyar és "testvéri" kommunista politikusairól ez a rettenetes mennyiségű forrás elénk tár. Hiszen mint kiderül, a későbbi Nagy Imre per, valamint más politikai perek vádlottainak és a magyar nép vértanúinak lehallgatott beszélgetése it és kijuttatott leveleinek pontos ismeretét szerezhetjük meg belőlük. Csupán egyetlen forrásértékű különlegesen kényes momentumot emelnék ki Lipcsey cikkéből. Azt a mondatot, amivel Nagy Imre a Rákosi féle szűk vezetést jellemezte. "Nagy Imre Rákosit é s klikkjét úgy emlegette, mint "Moszkvából jött zsidókat, akik idegen ügynökök, s nem voltak abban a helyzetben, hogy a magyar nemzeti érdekeket képviseljenek." Noha Rainer M. János, Nagy Imre mindezidáig legértőbb és legfelelősebb életrajzírója is foglalk ozott ezzel a mondattal - kijelentve: ez nem jelenti, hogy Nagy Imre antiszemita lett volna. Ez a mondat jóval alaposabb, a kremlinológia alaposabb ismeretét követelő elemzést érdemel. Ez a kijelentés valóban nem antiszemita, hanem antisztalinista, az impe rialista orwelli szovjet világot mélyen ismerő és elítélő politikus ember keserű kijelentése. Nagy Imre ugyanis pontosan tudta, hogy nem ő volt zsidógyűlölő, hanem Sztálin és egynémely utóda. Azok a Magyarországról elmenekült zsidónak nyilvánított emigráns ok, akiket a szovjet rendszer befogadott, sokkal inkább kiszolgáltatottak voltak, mint más szintén kiszolgáltatott emigránsok és pontosan tudták, hogy egyetlen "elhajló" vagy "óvatlan" lépés likvidálásukhoz vezethet. Tökéletes bábok a Kreml kezében, akik c sak egyre vigyáztak: teljesítsék Sztálin parancsait… Nagy Imre ezzel az attitűddel volt tisztában és az idézett szöveg elemzése erről győz meg. A Nagy Imreper vádlottai és a snagovi foglyok közt voltak a hitleri törvények által zsidónak minősíthető moszkv ai emigránsok is. De Nagy Imre bízott bennük. vissza Benes és dekrétumai - Az eredeti tulajdonjogok visszaállítására, kártalanításra van szükség Magyar Nemzet 2006. január 21. Szerző: Vincze László Ha van sajátosság, a mit tőlünk, magyaroktól nehéz lenne elvitatni, az az, hogy nemzeti ügyek tekintetében igencsak szeretünk a virtualitások szintjén maradni. NagyMagyarországmatrica az autón, Székely himnuszt zenélő mobiltelefon, fekete kokárda december ötödikén. Valahogy így van ez a Benesdekrétumokkal kapcsolatban is. Míg a benesi időkben elűzött szudétanémetek komoly struktúrával rendelkező érdekvédelmi szervezetet működtetnek – melynek honlapján (sudeten.de) a tájékozódóknak mind történelmi, mind jogi téren teljes körű eligazítást nyújtanak – , mintegy nyolcvan regionális lapot adnak ki, s rendszeresen tartanak különböző rendezvényeket, addig nekünk, magyaroknak a Benesdekrétumokhoz való viszonyunk a legjobb példája annak az ügyetlenkedésnek és szervezetlenségnek, ahogy a nemzeti ügyeink legtöbbjéhez nyúlunk. Ez a magyarázata annak is, hogy miközben a cseh sajtó napi rendszerességgel cikkez a németektől elkobzott vagyon utáni pereskedésekről, a szlovák sajtóban csak hébehóba jönnek szóba a dekrétumok. Perekről pedig soh a sincs tudósítanivalójuk. Mindez persze nem jelenti, hogy ne kellene előrelépésként értékelnünk, ha Jirí Paroubek cseh miniszterelnök elnézést kér a csehországi magyaroktól a második világháborút követő üldözésekért. És az is örvendetes, hogy Mikulás Dzur inda szlovák miniszterelnök Sólyom Lászlónak decemberben elmondta: elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvét. Ha azonban valóban az érdekel bennünket, hogy a benesi jog- és vagyonfosztásnak vane máig érő következménye, akkor ennél konkrétabb ké rdéseket is fel kell tennünk. Csak egyetlen példa. Köztudott, hogy Szlovákia még véletlenül sem küld magyar nemzetiségű nagykövetet Budapestre, sőt a jelenlegi nagykövetről – Juraj Migasról – például már azelőtt, hogy elfoglalta volna új állomáshelyét, ism ert volt, hogy egyáltalán nem tud magyarul. Mindez azért érdekes, mert az 5. számú Benesdekrétum szerint a magyar és német nemzetiségű személyek a csehszlovák állam számára megbízhatatlannak minősülnek, s így joggal merül fel a kérdés: vajon vane összefü ggés a benesi irányelv és a diplomáciai kinevezések között?
