Reggeli Sajtófigyelő, 2006. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-01-16
21 is kísérletet tett, hogy megadóz tassa a volt rezsim idejében szerzett extraprofitot. A támadásokat azonban Karicnak minden alkalommal sikerült kivédenie. 2004ben még az elnökválasztásra is benevezett, és populista jelszavakat pufogtatva, a felesleges külföldi behozatalt jelképező saláta fejet lobogtatva bejárta az országot, a bezárt gyárkapuk megnyitását ígérgetve. Így nem kevés voksot sikerült besepernie: a harmadik helyen végzett a demokrata Boris Tadic és a radikális Tomislav Nikolic mögött, megelőzve a kormánypárti Dragan Marsicanint. A fél siker arra sarkallta, hogy saját pártot alakítson Szerbia Ereje néven, amely azóta tekintélyes tagságra tett szert. Programját saját tévéadója népszerűsíti. Politikai befolyása ma már akkora, hogy pártja erős vetélytársa a mindössze néhány mandátum os többségre támaszkodó kormánykoalíciónak. Ha most lennének a választások, Karic akár a radikálisokkal, akár Tadic demokratáival szövetkezve kormányra juthatna. Ha az adóellenőröknek sikerülne kellően súlyos szabálytalanságokat felfedniük a Kariccégek üg yvitelében, és ezzel megtorpedóznánk a mindenre elszánt üzletember politikai ambícióit, az óriási megkönnyebbülést hozna a jelenlegi koalíció pártjainak. J. Garai Béla, Újvidék vissza Előjáték - Makai József írása Magyar Hírlap, 2006. január 16. Nem elképzelhetetlen, hogy az albán politikai elit a koszovói szerb autonómiatörekvéseket a szerbiai albán autonómiakövetelésekkel akarja semlegesíteni. A Szerbia déli részén lévő, albán t öbbségű önkormányzatok (Bujanovac, Presevo és Medvedja) albán többségű tagjai szombaton elfogadták a térség "különleges státusát" – értsd: autonómiáját – célzó platformjukat. Az albán politikusok elképzelései szerint a Presevovölgyben – a jelenleg ott áll omásozó katonai és csendőri alakulatok "azonnali" kivonulása után – a helyiekből toborzott rendőrök járőröznének. A nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumokra hivatkozó platform szorgalmazza, hogy a térség három önkormányzata – a különleges politikai és bí rósági struktúrák létrehozása után – nagyobb jogosítványokkal rendelkezzen az oktatásügyi, a kulturális, továbbá a nyelv- és a nemzeti jelképek használatának kérdésében. A decentralizáció után a helyiek rendelkeznének a természeti erőforrások felett, és il letékességük lenne dönteni gazdasági, lakásügyi, egészségügyi, szociális és igazságszolgáltatási kérdésekben; illetve saját határőrizeti szerveik lennének. Ezenfelül Bujanovac, Presevo és Medvedja "különleges kapcsolatokat" ápolhatna Koszovóval. Az albán küldöttek szerint ha nem rendeződik a Presevovölgyben élő albánok helyzete, akkor a térség válsággóc marad. Ezt akár burkolt fenyegetésként is felfoghatjuk: a Milosevic utáni korszak első komoly válságát a koszovói ihletésű Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadító Hadsereg (UCPMB) fegyvereseinek akciói okozták Szerbiában (amelyet Belgrád egyébként példás önmérséklettel, vérontás nélkül oldott meg). A platform végleges szövege ennek ellenére mérsékeltebb a tervezeténél: nem hivatkozik az 1992es népszav azásra, amelyen az albánok nagy többsége a politikai és területi autonómiára, illetve a szomszédos Koszovóhoz való csatlakozásra mondott igent. Lemondtak arról is, hogy a három önkormányzatot "KeletKoszovónak" nevezzék, az autonómia fogalmát pedig különle ges státusra módosították. Belgrádot ez nem hatja meg. A délszerbiai albánok akciój át a január végén kezdődő – Koszovó végső státusáról szóló – bécsi szerb – albán tárgyalások előjátékának tekintik. Valószínűleg nem tévednek nagyot. A koszovói tárgyalásokon nemcsak Koszovó jövőbeni jogállását döntik el (hogy hivatalosan is elnyerie a már gyakorlatilag meglévő önállóságát), hanem nyilván szó lesz a Koszovóban – immár kisebbségben – élő szerbekről is. Nem elképzelhetetlen, hogy az albán politikai elit a (koszovói) szerb autonómiatörekvéseket a (szerbiai) albán autonómiakövetelésekkel akarja semlegesíteni. Nyilván jól érzékelik, hogy Szerbia nincs autonómiaosztogató üzemmódban. Bármilyen tárgyalás vagy engedmény a gyengeség jelenék tűnne, függetlenül attól, hogy ez az értékelés megállnáe a helyét. Ennek azt sem mond ellen, hogy Koszovónak – egykori tartományának – Belgrád úgynevezett lényegi autonómiát szán, és az autonómiánál többet, a függetlenségnél kevesebbet kínál: ezt Szerbia a körülmények miatt mondja, nem pedig azért, mert általános – pláne etnikai alapú – decentralizációban gondolkod na. A szerbiai pártok egyöntetűen (bár korántsem harciasan) elutasították ugyan az albánok kezdeményezését, ám olyan nyilatkozat is elhangzott, hogy a platform realista és megvalósítható részeit érdemes alaposan tanulmányozni. A jelek szerint Belgrád nem akar kapkodni, sem pedig konfliktust generálni a délszerbiai albánokkal. Ám az autonómiáról – vagy különleges státusról – tárgyalni sem akar a Koszovókonferencián. Úgy látom, ebben bírja a nemzetközi közösség támogatását is: az ENSZ és a nagyhatalmak arra vál lalkoztak, hogy – ha lehetséges: tárgyalásos úton – megoldást találjanak Koszovónak. Nincs olyan nemzetközi dokumentum, amely bármi mást – netán ennél többet – említene. Ennél is fontosabb, hogy jelenleg a nemzetközi közösségnek szándéka
