Reggeli Sajtófigyelő, 2005. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-12-03
20 - Tizenkét éves voltam, amikor Barcson egy építkezésen játék közben kezembe került egy repeszgránát gyutacsa. Azt a nyarat sohasem fogom elfelejteni. Kórházban töltöttem, de ősztől ugyanúgy elkezdtem az iskolát, mint a többiek, az osztálytársaim. Édesanyámnak rengeteget köszönhetek, mivel ugyanúgy bánt velem, mint annak előtte. Az iskola tornaóráin ugyanúgy megcsináltam a szertornát, mint a többiek, mi több, tíz évig versenyszerűen vívtam. Jeles eseményeken, fogadásokon azért fe lcsatolom a protézisemet, hiszen nem szeretnék senkiben sem meghökkenést, sem szánalmat kelteni. Ezzel együtt is mindig, minden helyzetben nőnek tekintem magam. Ez például abból is látszik, hogy a protézisen lévő körmöket mindig ugyanolyanra lakkozom, mint az igaziakat. Eme apró testi fogyatékosságom nem jelentett gondot még a párválasztásnál sem. Ugyanúgy udvaroltattam magamnak, és a szó szoros értelemben vagány csaj voltam. Egyetemi éveim alatt megismerkedtem jelenlegi férjemmel, néhány hónap leforgása al att nagy szerelemmé és egyház által szentesített házassággá kovácsolódott kapcsolatunk. Hogyan tudta ezt feldolgozni lelkileg akkor és most - mennyire lehet még egy ilyen kisebb testi fogyatékosságot is méltósággal viselni, nemkülönb en nőként megélni? - Mindnyájan hordozunk valamit, ami vagy látszik, vagy nem. Én sem vagyok kevesebb, mint bárki más. Vannak az életnek más területei, ahol megpróbálom ezt a dolgot ellensúlyozni: érzelmi, belső értékek, amelyekre jobban oda kell figyelni , mint az átlagnak. De a sérülésem ellenére ugyanúgy teniszezem, vezetek autót, kerékpározom, úszom, mint bárki más… Példámon keresztül hitet, erőt szeretnék adni azoknak az embereknek, akik még nagyobb testi gonddal küszködnek. Hálás vagyok embertársaimna k, akik természetesen és jó szándékkal kezelik ezt a helyzetemet. Nekem már így kell leélnem az életemet. De ha már itt tartunk, hogyan nyilatkozna azokról a nőkről, akik hasonló lelki megpróbáltatáson vannak túl, esetleg vannak benne. Nemrég Budapest ism ét otthont adott annak a felvonulásnak, melyet több köztiszteletben álló közéleti személyiség, úgy politikusok, mint zenészek, művészek tiszteltek meg a tolerancia és az együttérzés meg segítség és összefogás jeléül. - A megelőzést hangsúlyoznám, hiszen n agyon sok minden elkerülhető a nők életében, ha rendszeresen eljárnak a szűrésekre. Törődnünk kell magunkkal, az egészségre is addig kell vigyázni, amíg megvan. De bármikor történhetnek balesetek, melyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak. Ilyen kor kell megtanulni vissza- vagy újra beilleszkedni a társadalomba úgy, hogy a világot a sérült ember is élhetőnek találja. Ez rengeteg önfeláldozást igényel a közvetlen környezettől is. Voltake vagy inkább vannake olyan pillanatok az Ön életében, amiko r úgy érzi, most már kész, vége. Vagy éppen az ellenkezője, mikor és minek örül a legjobban, akár privát akár a politikai szférában. Vannake álmai? - Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak olyan pillanatok az életemben, amikor legszívesebben hátat fordíto ttam volna, de ez nem vallana igazi politikusra. Azt hiszem, ezzel mindannyian megküzdünk. Mindig is úgy éltem az életem, hogy ha egy célért elindulok egy úton, akkor azon végigmegyek, becsülettel megcsinálom, még ha tudom is, hogy buktatókkal van tele. Va nnak pillanatok, melyek látszólag kudarcok, de hosszútávon a váltás lehetőségét hordozhatják. Ezek mindig utólag derülnek ki. Ami fontos, hogy az ember a sikereket és kudarcokat is méltósággal tudja viselni. Az ember mindig önmaga kell hogy maradjon. Élete m következő időszakában is megpróbálok a dolgokhoz kellő higgadtsággal közelíteni, számomra fontos dolgokat szem előtt tartani, de mindenekfelett minden pillanatot méltósággal megélni. Hogyan válik valakiből politikus? Mennyire keresett és populáris „fogl alkozás” esetleg „szakma” a hivatáson túl a mai világban szalonpárti politikusnak lenni? A nemrégen még Friderikusz Sándor által vezetett, A Szólás Szabadsága című műsorra hivatkozom annál az oknál fogva, hogy egyszer vendége volt a Pécsi Tudományegyetem Á llam és Jogtudományi karának dékánja, elmondása szerint novembertől politikusképzés folyik majd a neves egyetemen. Ön mennyire támogatja ezeket az elképzeléseket? - Örülök a pécsi egyetem kezdeményezésének, hiszen nálunk, Magyarországon nincs még hivatáso s politikusképzés. Annak idején én még nem tudatosan készültem a politikusi pályára, a rendszerváltozáskor úgymond „belecsöppentem” és maradtam itt. Humánökológus diplomám és szakjogász oklevelem révén igyekszem megtartani azt a hátteret magamnak, hogy meg legyen a visszavonulási lehetőségem is. Nem szerettem volna soha görcsös, megélhetésért könyökölő politikus lenni. Kell, hogy meglegyen az embernek ez a hátországa. De túlmenően ezen, vajon a kisebbségi politikában résztvevők mennyiben lennének érdekeltek ennek letételében, mennyire ismert Ön előtt a vajdasági kisebbségi magyar politikai szférában egy ilyenfajta érdeklődés? És vajon hol vannak a fiatal politikusjelöltek? - Fontos kérdésének tartom, hogy érdeklődik a Magyarországon beinduló politikusi képz és felől. Mert lehetőség nyílik a képzés révén arra, hogy a határon túli magyar fiatalok is jelentkezhessenek rá. Azoknak a fiatal politikustitánoknak, akik valóban ezen a pályán képzelik el a jövőjüket, mindenképpen részt kellene venniük ezen a képzésen. Hallottam, hogy van a Parlamentben ún. demokrácia óra. Tudna erről többet mondani?
