Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-05
17 egységesebben ünnepelje a nemzet, már nem volt hiábavaló Mécs kezdeményezése. "Áldja meg a teremtő azt a békességteremtő hangulatot, ami minket idehozott" - így zárta rövid beszédét a szocialista Donáth László. A megemlékezésen jelen volt Élő Norbert szocialista, valamint Csampa Zsolt független képviselő is. Csatlakozott hozzájuk az MSZP színeiben, a Magyar Szociáldemokrata Párt elnökeként Kapolyi László is. Az 56os Magyarok Világtanácsa a Kossuth téri vérengzés áldozatainak emlékhelyénél állított fel tegnap harangot. A rövid megemlékezésen Ábrahám Dezső főtitkár ugyancsak arra emlékezett, hogy 56ban a magyarság képes volt összefogni. A harangot késő délutánig bárki megkongathatta, aki emlékezni kívánt. Gyurcsány Ferenc is bocsánatot kért A Kl ubrádió Kontra című műsorának tegnapi, 500. adásában Gyurcsány Ferenc volt a műsorvezető. A miniszterelnök Debreczeni József politológusközíróval, később Ferge Zsuzsa szociológussal, Geszti Péter dalszövegíróval, végül Fejtő Ferenc történésszel és Darvas Iván egykori 56os elítélt színművésszel beszélgetett. A miniszterelnök a műsor végén kijelentette, bár ő 1956ban nem élt, de mert akik a gyalázatos tetteiket elkövették, nem fognak bocsánatot kérni, megköveti mindazokat, akiket elüldöztek, meghurcoltak azokban a napokban vagy az azt követő időkben. vissza Budapest segítse egész Szerbiát - nyilatkozza Sonja Licht Népszabadság • Dési András • 2005. november 5. Azon legbefolyásosabb szerbiai értelmiségiek közé sorolj ák, akik öt évvel ezelőtt döntő szerepet játszottak a Milosevicsrezsim megdöntésében, Sonja Licht azonban tudja, a diktátor megbuktatása kevés az igazi rendszerváltáshoz. - Szerbia súlyos lemaradással küszködik a demokratikus intézményrendszerek kialakítá sában, ezt jelzi az igazságszolgáltatás gyengesége is - mondta lapunknak a budapesti Demokratikus Átalakulásért Intézet nemzetközi tanácsadó testületének szerb tagja. A vajdasági helyzetet a magyarul is beszélő belgrádi szociológus túldramatizáltnak neve zte. Ezért a közelgő magyarországi választások és a vajdasági politikai erők egyaránt felelősek. - Ha a múlt decemberi kettős állampolgársági népszavazás sikerrel zárult volna, akkor most Vajdaságból nem lenne ilyen erőteljes politikai ügy. Nem mondom, hog y nincsenek atrocitások, de kevesebb, mint tavaly. A rendőrség és a bíróság lassan reagál. A média, az Európai Parlament nem beszél arról, hogy a romákat sokkal több atrocitás éri, mint a magyarokat. Licht szerint a magyarországi politikai elit hibát köv et el, ha kizárólag a Vajdaságon keresztül ítéli meg Szerbiát. - Szerbia és Montenegró számára Magyarország az elmúlt másfél évtizedben Európa kapuja volt. Budapestnek nemcsak konferenciákkal, hanem konkrét gazdasági projektekkel, politikai, kulturális és az ifjúsági kapcsolatok erősítésével kellene vezető szerepet játszania a NyugatBalkán felzárkóztatásában. A belgrádi vezetés erejét a reformok helyett Hága kötötte le: egy év leforgása alatt tizenhat személyt adtak ki a háborús bűnösökkel foglalkozó tör vényszéknek. Licht szerint ma már a szerbek mindössze 1015 százaléka nevezhető kemény nacionalistának, a radikálisok is kezdenek populista demagógiára átváltani. - Az emberek rájöttek, a nacionalizmus nem hoz jobb életet. A gyors uniós felzárkózás szabadí tana meg végleg a kilátástalanságtól. Az elkövetkező évek kritikusak lesznek. vissza Belgrád átengedi a NATOcsapatokat Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. november 5. MTI - Hosszas és ádáz vita után a Szerbia és Monten egró Államszövetségének parlamentje tegnap ratifikálta a NATOval kötött egyezményt. Ez engedélyezi a katonai szövetségnek, hogy haditechnikája áthaladjon az ország területén békefenntartó hadműveletek támogatása végett. A szóban forgó megállapodást júli us 18án írta alá Belgrádban Vuk Draskovics Szerbia és Montenegrói külügyminiszter és Jaap de Hoop Scheffer NATOfőtitkár. Az aláírás után nagy vihart kavart, hogy a közvélemény és a sajtó vajmi keveset tudott arról, hogy Draskovics milyen egyezmény aláír ására készül annak a katonai szövetségnek a vezetőjével, amely hat évvel ezelőtt bombázta az országot.