Reggeli Sajtófigyelő, 2005. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-11-11
14 A magyar, szerbiamontenegrói, szerbia i és vajdasági kormányilletékesekből, valamint a magyarországi Szerb Országos Önkormányzat és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács vezetőiből álló vegyes bizottság második, szabadkai ülésén értékelték az egy évvel ezelőtt Budapesten tartott első testületi ülé sen vállalt feladatok végrehajtását, jegyzőkönyvbe foglalták az eredményeket és a végrehajtandó új feladatokat. A testület ülése előtt Ljajic és Szabó tárgyalt egymással. A bizottság plenáris ülése után tartott sajtótájékoztatón Ljajic elismerte, hogy a két fél nem teljesen elégedett a vegyes bizottság eddigi elképzeléseinek megvalósításával. Megállapodott Szabóval abban, hogy ezentúl gyakrabban találkoznak a gondok megvitatására. Az MTI kérdésére válaszolva Ljajic említést tett arról, hogy még min dig nem kezdte meg működését a szabadkai tanítóképző kar, és nem sikerült megteremteni a szükséges pénzforrásokat a kisebbségeket kultúrájának megőrzéséhez és anyanyelvük használatához. Ljajic fenntartotta álláspontját, amely szerint a Magyarországon tartandó választásokkal lehet összefüggésbe hozni azt, hogy ismét európai fórumok elé kerültek a vajdasági magyarokat ért jogsértéseket. Szabó leszögezte, hogy a magyar kormány nem lát semmilyen összefüggést a két dolog között, ugyanis tavaly - amikor sokk al több volt az incidens - Magyarország jóval a választások előtt volt, de az európai intézmények már akkor is foglalkoztak a témával. A magyar politikus szerint fennmaradtak a nézetkülönbségek akörül is, hogy miként minősíthetők "a múltban és az egész en közeli múltban történt atrocitások" a vajdasági magyarok sérelmére. Szabó közölte az MTIvel, hogy a vélemények jobbára az incidensek számának, hátterüknek és a hatósági intézkedéseknek a megítélésében térnek el. Ljajic leszögezte, hogy senki sem k ívánja lebecsülni az incidensek súlyosságát és szőnyeg alá söpörni a problémákat. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn kezdi meg munkáját a szerbiamontenegrói kormány égisze alatt működő bizottság, amely három hónapon belül kivizsgálja az incidensek természeté t és számát. Szabó szerint folytatni kell a tárgyalásokat, és el kell érni, hogy "ez a téma terelődjön vissza a nemzetközi színtérről a kétoldalú kapcsolatok keretébe", illetve minél hamarabb kerüljön le a napirendről. A nézeteltérések ellenére Szabó é s Ljajic is eredményesnek mondta kettejük találkozóját és a vegyes bizottság ülését: számos olyan feladat végrehajtásáról született egyetértés, amelyek a kisebbségek problémáinak megoldását, identitásuk és kultúrájuk megőrzését szolgálják. Ljajic elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy szerb és magyar szakértőkből történészbizottság alakuljon a két ország és a kisebbségek közös múltjának tanulmányozására. Az államtitkár szerint a közeli napokban megérkezik az illetékes tartományi szervekhez a magyar kor mány százezer eurós támogatása a vajdasági toleranciaprogramhoz, amelyre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett ígért májusi szerbiamontenegrói látogatása idején. vissza Javier Solana szerint Szlovákiának fontos szerepe leh et a koszovói rendezésben Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2005. november 10., csütörtök (MTI) - Szlovákiának fontos szerepe lehet a NyugatBalkánon, a koszovói kérdés rendezésében, mert Eduard Kukan szlovák külügyminiszter 1999. és 2001. között az ENSZ főtitkárának balkáni különmegbízottjaként igen sok tapasztalatra tett szert a térségben - vélekedett Pozsonyban Javier Solana. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön véget ért kétnapos szlovákiai l átogatása során a vezető szlovák diplomata balkáni érdemeit, közvetlen koszovói tapasztalatait is méltatva úgy fogalmazott, hogy Kukan "az EU fontos játékosa lesz" a térségben. Solana nagy elismeréssel szólt Szlovákia utóbbi években tapasztalható halad ásáról. "Az unió új tagországai közül csak kevés ország tudott olyan jó gazdasági és politikai eredményeket elérni, mint Szlovákia" - mondta, és hozzátette: ez is igazolja, hogy a bővítés az uniót és az újonnan csatlakozottakat egyaránt jól szolgáló, okos döntés volt. Úgy látja, hogy a szlovákiai reformok az ukrán csatlakozási törekvéseket "jól ihlető példaként" hasznosíthatók Kijev számára. A főképviselő nagyra értékelte a szlovák civil szervezeteknek a kubai és a fehéroroszországi ellenzéket segítő te vékenységét. Külön érdemként említette meg, hogy a szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) meghívására a Lukasenko rendszere ellen küzdő fehérorosz ellenzéki vezetők novemberben Pozsonyba látogatnak és együttműködési megállapodást kötnek a szlovákiai magyar politikai erővel. vissza Precedens értékű cseh alkotmánybírósági döntés született a restitúciókról Prága, 2005. november 10., csütörtök (MTI) - Ezentúl kizárólag csak a restitúciós törvények alapján l ehet Csehországban visszaigényelni azt a vagyont, amelyet 1948. február 25. előtt vett el akkori tulajdonosától a