Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-24
17 Népszava, 2005. október 24. Meg kell teremteni október 23a ünnepének új kultúráját, mert nem a búslakodásról vagy a gyászról , hanem bátor fiatalok tiszteletéről szól ez a nap. Erről beszélt Hiller István, az MSZP elnöke Kaposváron. "Számunkra a megemlékezés nem önmagában a múlt felidézése, hanem jövőbeli politikánk, jelenbeni terveink alakítója" - fogalmazott Hiller, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál, mintegy ezer résztvevő előtt Lamperth Mónika belügyminiszter, Kaposvár országgyűlési képviselője rámutatott: különleges és fontos ünnep az 1956os forradalom ünnepe, "amit azért nem tudunk felhőtlenül a demokrácia ünnepekén t ünnepelni, mert még mindig sok a fájdalom, pedig, ha valamelyik ünnepünk lehetne a nemzeti egység szimbóluma, az 1956". Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke - akinek ünnepi beszédét egy bekiabáló zavarta meg vasárnap Budapesten, a Vértanúk terén - kij elentette: 1956 októbere a legfontosabb kapocs magyar és magyar ember között. Az MSZP megemlékezésén kifejtette, hogy 1956os forradalom a legfontosabb dolog, ami összeköti a határokon belül és kívül élő magyarokat. Kiss Péter kancelláriaminiszter a fővá ros XV. kerületében arról szólt, hogy a forradalom és a szabadságharc 1989ben az új Magyar Köztársaság kikiáltásával győzött, de a ma élők felelőssége az, hogy a győzelem végleges legyen. Így lehet csak gyermekeinknek és az utánunk érkező valamennyi nemze déknek megőrizni az elődök által kivívott szabadságot. Hozzátette: a kormány arra törekszik, hogy szervezett, és alapos munkával tegyen az igazságosabb Magyarországért és javítsa történelmi esélyeit. Népszavaösszeállítás vissza '56ra emlékszik a Ház is Népszava, 2205. október 24. Ma kezdődő ötnapos ülésén - a jövő szerdától - a jövő évi költségvetést vitatja meg az Országgyűlés. Az általaános vita három napig tart, összesen 30 órás időkeretben. Ma szavaznak a képviselők a 2004es zárszámadáshoz és az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról. Holnap megkezdődik a vasúti közlekedésről szóló előterjesztés, a bűncselekmények áldozatainak segítésére vonatkozó, továbbá a Polgári perrendtartásról, a Munka törvénykönyvér ől és a munkaügyi ellenőrzésekről szóló javaslat általános vitája. (MTI) vissza Van, aki csak az utcán ünnepel, és van, aki az emlékeiben is - Mit jelent október 23. a gyerekeknek, unokáknak Magyar Hírlap, 2205. október 24. Negyvenkilenc év kevés ahhoz, hogy elhalványuljanak az emlékek, október 23án forradalmárok, áldozatok, túlélők hozzátartozóit kérdeztük arról, mit jelent nekik ez az ünnep. Kiderült, nem kell átélni az eseményeket ahhoz, hogy sose felejtse el őket a z ember. Donáth Ferencet 1956. október 23án beválasztották a Nagy Imrekormányba, de egy nap után lemondott. November negyedikén a jugoszláv követségre menekült, majd családjával együtt a romániai Snagovba internálták. 1958ban a Nagy Imreper másodr endű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával 12 évi börtönbüntetésre ítélték. 1960 áprilisában amnesztiával szabadult. Fiát, ifjabb Donáth Ferencet ma is élénken foglalkoztatja a fo rradalom, az 1956os események minden részletét pontosan fel tudja idézni, pedig gyerekként élte át azt az időszakot. "Bennem igazán a romániai események idézték fel az ötvenhatos emlékeket – meséli Donáth Ferenc. – A forradalomra a rendszerváltás előtt s zűk baráti körben emlékeztünk édesapámmal és börtönviselt barátaival. Gyerekként olyannak éreztem ezeket a megemlékezéseket, mint ha az ismerjük meg hazánk börtöneit mozgalomról hallanék beszámolót. Mindenki a börtönéveiről mesélt." Ezek a beszélgetések ne m csak szorosan az októberi eseményekhez kapcsolódtak, hiszen a barátok havonta összegyűltek különböző lakásokban. "Az első utcai megemlékezésre 1982ből emlékszem, igaz, ezen édesapám vett részt – mondja. – Akkor a Bemszobornál gyűltek össze, Lengyelors zág, a Szolidaritásmozgalom volt az apropó. Ekkor már rendszeresen kilátogattunk a temetőbe is, persze nem nagy megmozdulásokra kell gondolni, hanem csendes összejövetelekre, amelyen mindannyiunk elhelyezett egyegy gyertyát a sírokon. Persze ezekben az é vekben éjszakánként emlékeztünk."