Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
12 román állampolgároknak. Tehát az október elsejétől fölállított "új vasfüggönyt" - jelesül, hogy a román állampolgároknak akkor, ha EUtagországokba utaznak, érvényes meghívólevéllel kell rendelkezniük - már pár nap után fölhúzták. vissza Könnyítik a románok a magyar határ átlépését Népszabadság • Munkatársainktól • 2005. október 5. Lamperth Mónika belügyminiszter tegnap megálla podott román kollégájával arról, hogy az útlevélen kívül nem kell semmilyen dokumentumot fölmutatniuk a határon a Magyarországra utazó román állampolgároknak. Véget ért a határmizéria az erdélyi magyarok számára azután, hogy tegnap Románia és Magyarorszá g határrendészeti parancsnokai együttműködési megállapodást írtak alá. E szerint a két ország állampolgárainak az útlevélen kívül semmilyen dokumentumra nem lesz szükségük ahhoz, hogy a másik országba utazzanak, akárcsak bevásárlás céljából is. A megállapo dás létrejöttét Calin Popescu Tariceanu kormányfő jelentette be tegnap. A miniszterelnök rámutatott: annak érdekében, hogy a személyek szabad mozgását ne korlátozzák, a román határőrök csakis a Schengentérség államaiba utazóktól kérik az utazás célját i gazoló dokumentumokat. Így NagyBritannia és Írország mellett az unióhoz 2004ben csatlakozott tíz országba - köztük Magyarországra - utazóknak sem kell meghívólevelet vagy szállodai szobafoglalási igazolást bemutatniuk a határon. Popescu Tariceanu közölte , hogy október 13. között - vagyis addig, amíg a szigorított rendelet életben volt - a határátlépésre jelentkezett 30 800 román állampolgár közül a határőrség 4000 személyt fordított vissza. Közülük 2200an nem rendelkeztek a minimálisan szükséges 150 eur ónyi készpénzzel, 700 személynek nem volt betegbiztosítása (amit a Magyarországra utazóktól egy korábbi kétoldalú egyezmény nyomán nem kérnek), 540 személynek retúrjegye, és sokan próbáltak gépkocsival, de zöldkártya nélkül kiutazni. Markó Béla kormányfő helyettes tegnap azt hangsúlyozta: a megállapodás azután jött létre, hogy a magyar és a román belügyminiszter telefonon megegyezett az áldatlan állapot mielőbbi megszüntetéséről. Markó hangsúlyozta: Vasile Blaga román belügyminiszter tett ígéretet Lamperth Mónikának, hogy az október elsején életbe lépett rendeletet módosítják. Tegnap délután a román belügyminisztérium közölte: a rendelet módosítása megtörtént, ez a lehető legrövidebb időn belül hatályba lép. Már tegnap érzékelhető volt a megváltozott he lyzet a határokon, többen is arról értesítették szerkesztőségünket, hogy meghívólevél nélkül is könynyedén bejutottak Magyarországra. Az elmúlt napokra azonban nem ez volt a jellemző: a nyírbátori határőrigazgatóság határállomásain a hatálybalépést követő első három napon átlagosan 38 százalékkal kevesebb román állampolgár utazott hazánkba, mint az azt megelőző időszakban. Debreceni tudósítónk jelentése szerint a legnagyobb visszaesést Nyírábránynál tapasztalták, ahol közúton és vasúton összesen 60 százalé kkal csökkent a hazánkba beutazók száma. vissza Bravók Népszabadság • Füzes Oszkár • 2005. október 5. A szerb államfő előre tudta, nem fogják megéljenezni Budapesten. Borisz Tadics eleve értette (szinte egyedül a sz erb vezetők közül), miért ilyen nagy ügy itt a vajdasági magyarok helyzete. De azt már nehezebben érti, miért kizárólag a magyarverések ügye az, amely vendéglátóit igazán érdekli. A közjogi méltóságok, a pártelnökök egy szólamban, de még a magyar főváros főpolgármesteri hivatalában is szinte csak ezzel traktálták, mire ő ezredszer elmondta: érti, tudja, megérti, s megtudja, mit tehetne még. Amit - szűk - elnöki hatáskörében és emberileg megtehetett, azt eddig is megtette ugyanis, arról igazán nem ő tehet, hogy az atrocitások folytatódni látszanak. Tadics köszönet helyett csak szemrehányást kapott, nyelte rendesen. Később derül ki, hogy e budapesti látogatáson Magyarország elvesztette vagy sem ritka szerb barátainak egyikét (talán a jelenlegi legfontosabb at). Hamarabb