Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
11 "A bizottsági ülés egy színjáték lesz, arról szól majd, hogy kell elterelni a valóságos botrányról, a valóságos problémáról a figyelmet, ahogy az történt a K and H ügyben és nagyon sok más ügyben" - mondta az parlamenti bizottság fideszes elnöke. Kövér László szerint a kormány va lószínűleg megpróbálja - mint ahogy szerinte ezt eddig mindig tette, amikor MSZPs politikusok vagy kormánytagok voltak érintettek - az ellenzékre hárítani a felelősséget. A Magyar Nemzet című napilap augusztus 22én írt arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal leleplezett és "kiszorított" egy házaspárt, amely a román titkosszolgálatnak dolgozott. A magyar sajtó az akkor közölt szignó és adatok alapján Szatmári Tiborral, illetve feleségével, Szatmári Ildikóval azonosította a "kémházaspárt". A sajtóban meg jelent hírek szerint intim kapcsolat volt Szatmári Ildikó valamint egy volt és egy jelenlegi miniszter között. Pénteken a Nemzetbiztonsági Kabinet foglalkozott a "kémüggyel". Juhász Ferenc honvédelmi miniszter kedden kijelentette: a kabinet ülésének ré szvevői számára kiderült, hogy az ügy lényege nem az, ami a sajtóban mostanában megjelenik. "Az ügynek olyan, politikai természetű vonzatai is vannak, amelyek mindenféleképpen érdekesek és izgalmasak a nemzetbiztonsági bizottság és a parlament politikai er ői számára" - mondta sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc. vissza A középtől a magyar Harmadik Útig "Végtelenített elbeszélés" a kormány egy évéről - Élesedő jobboldali Fideszkritika Népszabadság • Tóth Ákos • 2005. okt óber 5. Egy év eseményeinek egy napba sűrítésével próbálkoztak tegnap az Országgyűlésben a pártok: a Gyurcsány Ferenc vezette kabinet tevékenységének értékelése a már megszokott "végtelenített elbeszélés" koreográfiájával zajlott - mindenki a maga igazsá gát ismételte. A középúthoz legközelebb talán Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke járt, aki azt mondta: Gyurcsány Ferenc teljesíti azt, amit megválasztásakor a szabad demokraták elvártak tőle, mert bátran és határozottan vezeti a kormányt. Kuncze erről ugyan m ár nem beszélt, de a szabad demokraták szerint egynémely kérdésben talán egy kicsit túl határozottan is. Például a múlt héten bejelentett nyugdíjkorrekció ügyében, ami az elkövetkezendő öt évben 130 milliárd forintos kiadást róna a költségvetésre. Az SZDSZ a kormányfő e bejelentése kapcsán a koalíciós egyeztetést hiányolja, s bár Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő hétfőn még arról beszélt, hogy e program kizárólag az MSZPé és értelemszerűen Gyurcsány Ferencé, tehát nem a kormányé, Kuncze tegnapra már enyh ített, amikor azt közölte, módosító javaslataik vannak a programhoz. A szabad demokraták elnökének finom hátraarcából arra lehet következtetni, hogy bár valóban számos jele van annak, hogy a koalíciós partnerek egynémely kérdésben ismét egymásnak feszülnek , ez inkább csak kifelé szól. Gyurcsány és Kuncze tegnap már a választási együttműködésről egyeztetett... Kétségtelen ugyan, hogy az euró honi bevezetésének időpontjában nincs köztük egyetértés, miként abban sincs, hogy a versenyképesség vagy a szolidaritá s az előbbre valóe, ezek a viták kapóra jönnek a szabad demokratáknak önképük felmutatására, és jó alkalom ez Gyurcsány Ferencnek is, aki a balra (is) forduló Fidesz által csábítgatott választókat szeretné stabilan maga mögött tudni. A Fidesznek persze nem ártana, ha nemcsak balra, hanem maga mögé is nézne, mert gondja akadhat a jobbról várt voksokkal is: az eddig egymással kifejezetten ellenséges viszonyt ápoló MIÉP és a Jobbik ugyanis bevallottan Németh László örökségét zászlajára tűzve harmadik utat s zeretne nyitni - közösen indulnak a jövő évi választásokon úgy, hogy a nevét mindkét formáció megtartja. Különösen erőteljesnek tűnik a pártelnöki legitimációjában a "reformmiépesek" által megkérdőjelezett Csurka István figyelmeztetése: "Orbán nem ura önma gának". Kétségessé vált az is, hogy urae még a jobboldalnak, hiszen tegnap Rácz Sándor, az 1956os Nagybudapesti Munkástanács elnöke is bejelentette, hogy pártot alapít a magyarság védelmére és képviseletére. Mögé a Magyarok Világszövetsége sorakozik fel . Egyre kritikusabbnak tűnik a Fidesz eddig stabilnak vélt szellemi háttere is, hiszen a hét végén tizenöt konzervatív értelmiségi találkozik, hogy "az írástudók felelősségéről beszélgessen", amiben akár egy új párt csíráját is föl lehet fedezni. Bár Makov ecz Imre ezt nem mondta ki, de szavai szerint "magyar nemzeti szubsztanciát kell alkotni, mert végveszély van". A talán legerőteljesebb hazai építész szavai mögött nemcsak a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca, hanem az a jobboldali kritika is meghúzódhat, ami azért érte Orbán Viktort, mert megszavazta a Románia EUcsatlakozásáról szóló magyar parlamenti nyilatkozatot. Romániához kapcsolódik a keddi nap legfontosabb híre: Lamperth Mónika belügyminiszter megegyezett román kollégájával arról, hogy az útlevélen kívül nem kell más dokumentumot felmutatniuk a határon a hazánkba tartó