Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-19
10 kenykedik. A jó üzlethez hozzájárulhat az idén bevez e tett egykulcsos, 16 százalékos adó, és a tavalyi min tegy 8 százalékos, illetve az idénre várt 5 százalék körüli gazdasági növekedés. vissza Újabb sztrádatervek Erdélyben Népszabadság • F. J. Gy. • 2005. október 19. Keleti szomszédunknál továbbra is belpolitikai viszá lyok középpontjában áll az északerdélyi autópálya - főként az RMDSZ által támogatott - terve, de a kormánytöbbség (és az EU) által favorizált déli sztráda építése sem kezd ő- dött még el. A román közlekedési, építőipari és turisztikai miniszter szerint az am erikai Bechtel cég továbbra sem akarja elfogadni a román törvényeket, ezért folyatódik az alkudozás az Erdély északi részére tervezett BorsBrassó autópálya építéséről. Gheorghe Dobre szerint a minisztérium és az amerikai cég képviselői új garancialevél ke r e tében állapodtak meg, amely összhangban áll a román tö r vényekkel, de a pénzügyi részletekben továbbra sincs haladás. A miniszter nem tért ki arra, hogy a ko r mány pontosan mennyivel tartozik a Bechtelnek a már megkezdett munkálatokért. Eközben SzabolcsSzatmárBereg és a romániai Máramaros megye önkormányzata ismételten szorga l mazta az M3ashoz kapcsolódó M49es magyarországi (RohodCsengersima) gyorsforgalmi út továbbépítését Szatmárn é- meti és Nagybánya felé - erősítették meg a térségek helyhatósági veze tői. Gazda Lás z ló szabolcsi önkormányzati elnök és Pamfil Bercean máramarosi tanácselnökhelyettes a nyíregyházi megbeszélést követően bizakodva nyila tkozott arról, hogy a két ország kormánya az október 2021én tervezett közös tanácskozáson dönt a beruház ás indításáról, és 2012ig elkészülhet az összesen 123 kilométeres út (az M49es építése már bekerült a magyar gyor sforgalmi úthálózatfejlesztési törvénybe, de az a 2015ös határidőt jelöli meg). A napokban néhány órás villámlátogatást tett BeszterceNa szód megyében Veres János pénzügyminis z ter, aki - romániai lapjelentések szerint - ígéretet tett Szilágyi János prefektusnak: támogatja, hogy ott haladhasson keresztül a reménybeli BudapestOdessza sztráda nyomvonala. A Budapestet Nagybányával, majd Borsáv al és Szucsavával (Suceava) összekötő gyorsforgalmi út romániai szakaszának megépítési költsége 320 millió euróra rúg. Több üzletember is érdeklődik egy romániai magánsztráda megépítése iránt a SiretSuceavaVatra Dornei nyo mvonalon - jelentette be Sucea va megye prefektusa. A sztráda költségét teljes mértékben a magánbefektetők állnák. A vállalkozók 2535 évig szednének pályadíjat, majd a sztrádát állami tulajdo n ba adnák át. vissza A tények igazsága Népszabadság • Mar tonyi János • 2005. október 19. Minden ország sikeres külpolitikájának meghatározó tényezője az egység, és a kormányokon átívelő folyamato sság. Ezt az elvet vallottam államtitkárként és külügyminiszterként, de ez az alaptétel vezetett akkor is, amikor a z elmúlt három esztendőben a magyar kormány nemzetközi szerepléseivel és külpolitikájával kapcsolatban a lehet ő- ségek keretei között kerültem a vitát, ütközést, vagy éles bírálatot. Sokan engem bíráltak ezért, de továbbra is úgy érzem, hogy az ország és a nemzet érdekeit kivételes helyzetektől eltekintve az egységes külső fellépés szolgálja. A Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök amerikai útján történtek és azok hazai megjelenítése túllépett a külp olitika körén, és alapvető erkölcsi, emberi kérdéseket vet fel. Tudjuk, hogy a politika, különösen a pártpolitika kör é- ben nem minden megnyilvánulás ragaszkodik szigorúan a valósághoz, de a valótlan áll í tásokkal szemben korlátot kell szabjon az emberi méltóság és tisztesség, mások becsülete, azaz a le g alapvetőb b erkölcsi elvek tiszteletben tartása. Nem tudom, hogy mi hangzott el Amerikában, de Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hazai nyilatkozat a ival, a valóságnak meg nem felelő állításaival túllépte a fenti korlátot, mások tisztességébe és becsületébe gázolt. Teki ntettel arra, hogy 2001. szeptember 11én és az azt követő hónapokban én voltam az ország külügyminisztere, m agam is a becsületükben megsértett személyek közé tartozom. Nem tudom, és nem is foglalkoztat, hogy mi indította a magyar miniszterelnököt a ha mis megállapítások megtételére, azt sem tudom, legfeljebb gyanítom, hogy milyen célokat kívánt ezzel szolgálni. Nyilatkozatai, amelyek lényege, hogy az Orbánkormány nem fordult szembe Csur-