Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-15
5 Gyurcsány Ferenc horvát kollégájával az uniós csatlakozásról tárgyalt Horvátországba utazott pénteken a mag yar miniszterelnök is. Gyurcsány Ferenc Horvátország uniós csatlakozásával kapcsolatos további teendőkről tárgyalt párizsi megbeszélései után. A magyar kormányfő felavatta Vásárhelyi Miklós emléktábláját a horvátországi Fiumében (Rijekában). Vásárhelyi Mik lós történész, újságíró, politikus az 1956os forradalom és az 1989es demokratikus fordulat kiemelkedő személyisége. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Vásárhelyi Miklós a hit és cselekvés embere volt a jóra való törekvésben és abban, hogy érdemes küzdeni. Kü zdeni azért, hogy legyen egy jobb világ, küzdeni azért, hogy az ember ember lehessen. A megemlékezés után Gyurcsány Ferenc Zágrábba utazott, ahol horvát partnerével, Ivo Sanaderrel tárgyalt. A kormányfői megbeszélésen az európai integráció kérdései, a ké toldalú gazdasági, infrastrukturális kapcsolatok, a határ menti együttműködés erősítése állt a középpontban. A kétoldalú kapcsolatokban fontos helyen szerepel a magyarországi horvát, illetve a horvátországi magyar nemzeti kisebbség helyzetének figyelemmel kísérése, javítása. – Magyarország talán a legaktívabb támogatója volt a horvát csatlakozási tárgyalások elkezdésének. Ez egy olyan ügy volt, amelyben az ellenzék megdicsérte a kormányt, hogy ilyen aktív. Magyar támogatás nélkül a horvátok nem lehettek v olna sikeresek – mondta a találkozó előtt a miniszterelnök. Hozzátette: nem azért megyek, hogy learassuk ennek a gyümölcseit, hanem azért, hogy Sanader miniszterelnökkel arról tárgyaljunk, hogy mit tudunk segíteni. Arra dolgozzon ki programot, hogy a magyar európai uniós szakértők milyen módon tudnak ebben a felkészülési folyamatban részt venni, hiszen azt szeretnénk, ha Horvátországnak nem kellene hosszúhosszú éveket várnia a csatlakozásig – mondta Gyurcsány Ferenc. A megbeszélést követően bejelentették, hogy Magyarország és Horvátország történelmében először közös kormányülést tartanak a közeljövőben. vissza Zágráb tárgyalási segítséget vár Budapesttől - Közös kormányülésről egyezett meg Gyurcsány és Sanader Népsz abadság • Füzes Oszkár • 2005. október 15. Közös kormányülést tart Magyarország és Horvátország a következő hónapokban Budapesten - állapodott meg Ivo Sanader és Gyurcsány Ferenc. A magyar és a horvát miniszterelnök tegnap délután Zágrábban egy órá t tárgyalt déli szomszédunk uniós csatlakozásának magyar támogatásáról. Sanader többször hangsúlyozta: nagyon hálás azért a folyamatos és rendkívül nyomatékos segítségért, amelyet Budapest és személyesen Gyurcsány nyújtott azért, hogy Horvátország megkez dhesse a csatlakozási tárgyalásokat. Zágrá b reméli, hogy ezeken a tárgyalásokon is számíthat Magyarországra - és erről Gyurcsány biztosította is vendéglátóját. Egy kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök jó tanácsként elmondta: Horvátország ne veszszen el a csatlakozási tárgyalások részleteibe n, ne vállaljon mindent túlságos aprólékossággal, hanem koncentráljon a lényegre, és tűzzön maga elé teljesíthető célokat. Gyurcsány hozzátette, lélekben, kultúrában és hétköznapjaiban Horvátország már készen áll az uniós tagságra, csak jogi és intézményi teendők vannak hátra. A zágrábi találkozó előtt Gyurcsány Ferenc Rijekában felavatta Vásárhelyi Miklós emléktábláját. A neves történész, író és publicista 1917ben ebben a városban született. A mintegy kétszáz megemlékező - köztük Litván György történész , Fejtő Ferenc és Méray Tibor író - előtt Gyurcsány kiemelte: Vásárhelyi Miklós életútja példázza, hogyan lesz valaki kommunistából hiteles liberális demokrata. Vásárhelyi előbb az egyenlőségért és az igazságért, később pedig a szabadságért is harcolt, hit tel és cselekedettel egyaránt példát mutatva. Fodor Gábor SzDSzes parlamenti képviselő a Vásárhelyi család felkérésére beszélt, kiemelte, Vásárhelyi Miklós életében az egész XX. század benne foglaltatott. Az emléktábla avatását szervező 56os Intézet, a Soros Alapítvány és a SzDSz képviselői mellett az ünnepségen megjelent és beszédet mondott Rijeka polgármestere, Pojko Obersnel. Kijelentette: a város büszke a magyar és a horvát nép közös múltjára, amely a közös jelen és a közös jövő szilárd alapja is. vissza