Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-15
6 EUbővítés: jöjjön a folytatás - Az ukrán elnök nem jött el a "tizenhatok" államfői csúcsára Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. október 15. Az Európai Unió bővítésének folytatása mellett tettek hite t a közép- és keleteurópai országok államfői Zágrábban rendezett éves csúcstalálkozójuk első napján, pénteken felszólalásaikban. A kétnapos tanácskozáson részt vevő tizenhat államfő - köztük Sólyom László magyar köztársasági elnök - az európai integráci ós folyamatról rendezett vitában egybehangzóan leszögezte: a bővítést az unióban mutatkozó belső zavarok ellenére folytatni kell. A résztvevők közül nyolc állam - Ausztria, Olaszország, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlové nia - tagja az uniónak. Románia és Bulgária a tervek szerint 2007ben csatlakozhat, míg Brüsszel a közelmúltban adott zöld jelzést a csatlakozási tárgyalásokra Horvátországgal és Törökországgal. A találkozó többi résztvevőjének - Albániának, Szerbia és Mon tenegrónak, BoszniaHercegovinának, Macedóniának, Moldáviának - is stratégiai célja az EUtagság. Aleksander Kwasniewski (távozó) lengyel államfő felszólalásában Ukrajnát és Grúziát is említette - csak velük lenne teljes az EU bővítése. (A találkozóról Vik tor Juscsenko ukrán elnök távol maradt, félhivatalos közlés szerint belpolitikai, gazdasági problémák miatt.) Sólyom László hangsúlyozta, hogy nincs alternatívája a térségbeli országok európai felzárkóztatásának, s a további bővítés révén a szomszédos té rségekben is teret nyer majd a stabilitás, a szabad piacgazdaság és a demokrácia. Ugyanakkor a NyugatBalkán országainak uniós csatlakozása nélkül az európai integráció nem lehet teljes. Sólyom László Magyarország számára a határon túl élő magyar közössége k, a velük való kapcsolattartás szempontjából is sorsdöntőnek mondta az EUcsatlakozást - írta az MTI. A csúcstalálkozó plenáris tárgyalásaival párhuzamosan kétoldalú találkozókat is tartanak a horvát fővárosban. Aktívabb magyar Balkánpolitikára van s zükség, itt az ideje létrehozni a "balkanisztikai szellemi kört", amely segíthetné az uniós döntéshozatalt és a magyar külpolitikát - mondta Tabajdi Csaba, EPképviselő, az MSZP nemzetpolitikai tagozatának elnöke tegnap Szegeden, az Integráció és a Balkán címmel rendezett konferencia alkalmával. Tabajdi szerint szükség lenne egy uniós kisebbségvédelmi rendszerre. vissza Közös magyarhorvát kormányülés lesz - Egyazon napon tartózkodott Zágrábban a köztársasági elnök és a min iszterelnök Népszava 2005. október 15. A diplomáciai naptár úgy hozta, hogy egyazon napon ugyanabban a külföldi városban tartózkodott a magyar köztársasági elnök és a miniszterelnök. Sólyom László a középeurópai országok államfőinek pénteken Zágrábban k ezdődött csúcsértekezletén vesz részt, Gyurcsány Ferenc pedig horvát kollégájával, Ivo Sanaderrel tárgyalt. Úgy tűnik iskolát csinál a Bukarestben hamarosan sorra kerülő magyarromán közös kormányülés: Gyurcsány Ferenc és vendéglátója, Ivo Sanader tegnap i zágrábi megbeszélése során megállapodott: hamarosan ilyen együttes ülést tart a magyar és a horvát kabinet is. Hogy Budapesten vagy Zágrábban, arról nem volt szó a jelentésekben. Az egyórás munkamegbeszélésről beszámolva a horvát miniszterelnök elmondta : kifejezetten európai uniós témákról beszélgettek. Hangoztatta, hogy a horvát kormány és a saját nevében is köszönetet mondott Gyurcsány Ferencnek a folyamatos és határozott támogatásért, amelyet a horvát EUtagság érdekében kifejtett. Gyurcsány válaszába n hangoztatta: a barátságról nem beszélni kell, hanem tenni érte. Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy Horvátország lelkében, kultúrájában, az ott élők hétköznapjaiban felkészült az EUtagságra.