Reggeli Sajtófigyelő, 2005. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-10-05
36 felgyorsulhattak a dolgok. Este igazából már nem is annyira tartalmi, hanem formai oldalról jelentettek fejfájást az egymásra torlódott bonyolult teendők, amennyiben a korábban kisebb for mációban zajlott egyeztetéseket tanácsi keretek között is össze kellett rendezni, hogy időben megszülessen a szükséges határozat, és tovább lehessen lépni. E diplomáciai bűvészmutatvány végül úgy vezetett az október 3i EU – török tárgyaláskezdéshez, hogy St raw az egy órával hátrébb maradó londoni idő szerint még éppen éjfél előtt asztalhoz ült török kollégájával. Sanader és a horvát delegáció már néhány perccel túlcsúszott ezen is. vissza Kövér MSZPSZDSZ ellentétet sejt a k émügy felélesztése mögött MNO 2005. október 4. 22:15 Nem kizárt, hogy az MSZP és az SZDSZ közötti ellentét áll az úgynevezett Szatmáriügy felelevenítése mögött – jelentette ki Kövér László Szegeden. A Fidesz választmányi elnöke szerint elképzelhető, hog y Gyurcsány Ferenc a kémügyet akarja ürügyként felhasználni Magyar Bálint oktatási miniszter eltávolításához, mivel más utat nem talál ehhez. Kövér László úgy véli: nem a Fidesz politikusai lesznek a vesztesei, ha újra napirendre kerül a kémügy, sokkal ink ább azok a kormányzati politikusok, akiknek a neve minden nap elhangzik majd. A fideszes politikus szerint a bizottsági ülésen nem a valóságos botrányról lesz szó, hanem elterelik a figyelmet, ahogy az történt a K and H ügyben. Kövér a távirati iroda köz lése szerint kiemelte, hogy kormány valószínűleg megpróbálja ellenzékre hárítani a felelősséget. Ismert, Kövér László jövő keddre hívta össze a nemzetbiztonsági bizottság ülését. A Fidesz politikusa reményét fejezte ki, hogy Juhász Ferenc honvédelmi mini szter a testület rendelkezésére bocsátja a Szatmáriüggyel kapcsolatos nemzetbiztonsági beszámolót. Kövér kiemelte: amennyiben a kért tájékoztatást a testület nem kapja meg, akkor óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a Gyurcsánykormány a kémügy tisztázása h elyett ismét csak a közvéleményt akarja félrevezetni. vissza Megkezdődtek a tárgyalások Törökországgal - Horvátországgal is tárgyal az EU MNOösszefoglaló 2005. október 4. 18:52 Szerzők: Keresztes Lajos - Kovács Zita Me gkezdődtek Törökország és Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásai. Abdullah Gül török külügyminiszter és az unió soros elnöki tisztét betöltő Jack Straw egyaránt történelmi jelentőségűnek nevezte a török tárgyalások megkezdését. Barroso, az Európai Biz ottság elnöke szerint október 3. mérföldkő az EU és Törökország kapcsolatában. A formális csatlakozási tárgyalások megkezdése után a német politikai elit megosztott maradt a török uniós tagság ügyében. A török külügyminiszter gépe nem sokkal éjfél után ér kezett meg a luxemburgi repülőtérre, ezért csak az órák leállításával sikerült tartani a csatlakozási tárgyalások beindítására korábban meghatározott időpontot. A törökök azután kezdhették meg a csatlakozási tárgyalásokat, hogy a brit elnökség felajánlotta az osztrákoknak a párbeszéd elindítását a horvátokkal is. Az osztrákok korábban makacsul ellenezték a hetvenmillió lakosú Törökország felvételét az Európai Unióba. Törökország után keddre virradó éjszaka Luxemburgban egyik másik EUtagjelölt, Horvátorsz ág is megkezdte uniós csatlakozási tárgyalásait. A megbeszéléseknek eredetileg idén márciusban kellett volna elindulniuk, de az Európai Unió az utolsó pillanatban a halasztás mellett döntött, azt kifogásolva, hogy Zágráb nem teljesíti a tárgyaláskezdés fel tételeként megszabott követelményt, a jugoszláviai háborús bűnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes körű együttműködést. A Horvátország számára kedvező döntésben Ausztria nyomása mellett szerepet játszhatott Carla Del Ponte háborús bű nöket nyomozó hágai főügyész nyilatkozata, aki szerint Horvátország az utóbbi időben a legteljesebb együttműködést mutatta a háborús bűnösök kézre kerítésében. Diplomáciai források szerint Horvátország legkorábban 2009ben, Törökország 2015ben lehet az Európai Unió teljes jogú tagja.