Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-02
7 Kormányszóvivő: a magyar kormány nem támogatja a belépés i díj emelését Budapest, 2005. augusztus 31., szerda (MTI) - Gyurcsány Ferenc kormányfő az Európai Bizottság elnökének jelezte: Budapest a környező országokban élő magyar kisebbségek érdekeire tekintettel nemmel fog szavazni arra a bizottsági szándékra, amelynek értelmében a Magyarországra beutazó nem uniós állampolgárok belépési díját fel kellene szorozni az itt tartózkodás napjainak számával. Ezt László Boglár közölte újságírói kérdésre válaszolva a szerdai kormányülés utáni sajt ótájékoztatón. Hozzátette: ha ez a kétharmados többséget igénylő döntés mégis megszületne, Magyarország a lehető legtágabban fogja értelmezni a benne foglalt lehetőségeket. Magyarország nem elsősorban a pénz megfizetését várja el nyilvánvaló módo n a belépőktől, hanem minden járulékos lehetőséget figyelembe vesz, amely az itt tartózkodásuk költségeinek a fedezetére szolgálhat - mondta László Boglár, utalva például a meghívólevélre. vissza Tabajdi Csaba levele a EP el nökéhez a vajdasági robbantás miatt Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2005. szeptember 1., csütörtök (MTI) - Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője csütörtökön levélben tájékoztatta Josep Borrellt, az Európ ai Parlament elnökét a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Kasza József ellen elkövetett merényletről - tudta meg az MTI a képviselőtől. A magyar képviselő megköszönte Borrell támogatását a vajdasági incidensek kivizsgálásában, és nagyra értékelt e a Doris Pack asszony vezette vajdasági és belgrádi EPvizsgálóbizottság munkáját. Megállapította, hogy a tényfeltáró bizottság útjának eredményeként csökkent az atrocitások száma a Vajdaságban, s érezhető volt, hogy a szerb hatóságok igyekeznek gátat vet ni a rendbontásoknak. "Ám azt kell tapasztalni - folytatta Tabajdi Csaba a levélben , hogy a várakozások sajnos nem teljesültek be, ismét erőszakos cselekedetre került sor." A képviselő reményét fejezte ki, hogy Vojislav Kostunica szerb minisztere lnök ígéretéhez híven felkutatják, és bíróság elé állítják a tetteseket. Tabajdi Csaba a levélben leszögezte, hogy az Európai Parlamentnek mint az Európai Unió egyetlen közvetlenül, az uniós polgárok által megválasztott szervének vezető szerepet kell játsz ania mind a szerbiai demokratizációs folyamat elősegítésében, mind az emberi és kisebbségi jogok védelmében, különösen az uniós határok közelében. Tabajdi Csaba a levélben hangsúlyozta, hogy Kasza József - aki korábban szerb miniszterelnökhelyettes is volt - kulcsfontosságú politikai tényező a térségben. Utalt rá, hogy a vajdasági magyar politikus szorosan együttműködött az Európai Parlament térségbe küldött tényfeltáró delegációjával. "Az Európai Parlamentnek meg kell védenie Kasza Józsefet, ha me g kívánja védeni az emberi és kisebbségi jogokat a térségben, és Szerbiát az európai úton kívánja tartani" - zárul a magyar szocialista képviselő levele. Tabajdi Csaba bejelentette: azt tervezi, hogy az Európai Parlament soron következő plenáris ülésé n felszólal a témában. A képviselő hasonló tartalmú levélben tájékoztatta az Európai Parlament valamennyi képviselőjét is. vissza A román hírszerző szolgálat főnöke parlamenti bizottság előtt cáfolta, hogy cégének bármilyen köze lenne a Szatmáriügyhöz Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. szeptember 1., csütörtök (MTI) - A Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) semmi köze a Magyarországon kémkedéssel meggyanúsított két román állampolgár (Szatmári Ildik ó és Szatmári Tibor, a tud.) ügyéhez - jelentette ki a csütörtöki román hírek szerint Radu Timofte, a SRI igazgatója a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság és a hírszerző szolgálat vezetői között lezajlott találkozón. Verestóy Attila szen átor, a parlamenti bizottság alelnöke az említett találkozóról beszámolva az erdélyi Krónikának azt is elmondta, hogy a Külföldi Hírszerző Szolgálatnak (SIE) sem volt része ebben az ügyben. Verestóy a lapnak hozzáfűzte: Timofte csak érintőlegesen tért ki " a sajtóban felröppentett történetre", a tanácskozás nem e téma körül forgott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora saját