Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-02
8 véleményét is megosztotta a lappal, hangoztatva: "Meggyőződésem, hogy hamis célpontok után lövöldözött a sajtó, szán dékosan felfújt kémtörténetekkel etette a közvéleményt". A titkosszolgálatok vezetői egyébként már korábban is - rögtön a kémügy kirobbanása után - cáfolták részvételüket vagy tüntetően megtagadták az eset kommentálását. Augusztus 23án a SRI illetéke sei például azzal hárították el a Gandul című napilap munkatársának kérdését, hogy "nem a megfelelő hivatalhoz fordult" (hiszen a SRI a belföldi titkosszolgálat). A lap ennek nyomán fordult a külföldi hírszerző szolgálathoz (SIE) is, amelynek meg nem nevezett illetékese egyenesen "lázálomnak", "félrebeszélésnek" minősítette a magyar sajtóban megjelenteket. Maga Timofte az Evenimentul Zilei című lapnak akkor azt mondta: "Nem támaszkodom újsághírekre, azokhoz nem fűzök kommentárt". vissza Ülésezett a magyarromán környezetvédelmi vegyes bizottság Budapest, 2005. szeptember 1., csütörtök (MTI) - Ami a verespataki aranybányaberuházás környezeti engedélyeztetésével kapcsolatban Romániában történik, az nemcsak a román törv ényeknek, hanem az európai jognak is megfelel - mondta Sulfina Barbu román környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter a magyarromán környezetvédelmi vegyes bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Persányi Miklós körny ezetvédelmi és vízügyi miniszter elmondta: a hatásvizsgálat szempontjainak kialakításánál a magyarországi javaslatokat is figyelembe vette a román minisztérium. Hozzáfűzte: a beruházó által később elkészített hatástanulmány alapján dönt majd az építési eng edély megadásáról az illetékes román hatóság. Elmondta: az ülésen elhatározták, hogy a döntés előtt egy hat fős független nemzetközi szakértői csoport átvilágítja a hatástanulmányt és véleményt mond róla. A csoport működését a két fél közösen finanszí rozza majd. A vegyes bizottságon belül eddig két állandó és egy a határokon átterjedő hatású létesítményekkel foglalkozó ad hoc szakértői csoport működött. A vegyes bizottság ülésén elhatározták, hogy a természetvédelmi és környezetvédelmi állandó sza kértői csoporton túl felállítanak egy harmadik testületet is, a nemzetközi programok és projektek állandó szakértői csoportját. Persányi Miklós elmondta: a két fél megállapodott arról, hogyan segíti Magyarország, eddigi uniós tapasztalatait felhasznál va, Románia csatlakozását és a környezetvédelmi elvárások teljesítését. Megállapodás született arról is, hogyan járnak el közösen Verespatak ügyében és a nagybányai zagytározók környezeti biztonsága érdekében. Sulfina Barbu megköszönte a romániai árví zvédelemben nyújtott magyar részvételt. Szavai szerint "baj esetén ismeri meg az ember a jó szomszédot". Hozzátette: minden árvíz sújtotta területet bejárt és azt tapasztalta, hogy az emberek nagyra értékelik a magyar állam által nyújtott segítséget. E lmondta: a vegyes bizottság ülésén lényeges megállapodásokat írtak alá, de a legfontosabb az a támogatás, amit Magyarország a csatlakozás folyamatában nyújt Romániának. Persányi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a vegyes bizottság 2004 novemberéb en Buka restben tartott második ülése óta ez már az ötödik miniszteri szintű találkozó, ami a magyarromán kormányközi kapcsolatok erősödését bizonyítja és folyamatos eszmecserét jelent a kétoldalú környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi együttműködés bőv ítésének lehetőségeiről. A vegyes bizottság meghallgatta a Verespatakra tervezett aranybánya hatásvizsgálata miatt létrehozott ad hoc bizottság első üléséről, valamint a verespataki projekt helyszíni szemléjéről szóló beszámolót, és pozitívan értékelt e a szakértői csoport eddigi munkáját. A miniszter kitért arra, hogy a vegyes bizottság társelnökei információt cseréltek a 2005 októberében Bukarestben tartandó együttes magyarromán kormányülés előkészületeiről is, és kölcsönösen támogatják a környe zet- és természetvédelmi, valamint a vízügyi együttműködés hangsúlyos szereplését az ülés napirendjén. A környezetvédelmi vegyes bizottság következő ülését 2006ban Romániában rendezik. vissza Ruszinul tanulnak a komlós kai kisdiákok Komlóska, 2005. szeptember 1. csütörtök (MTI) - Megkezdődött a tanév az ország talán legkevesebb kisdiákját oktató iskolájában, a komlóskaiban, ahol ez évtől már kötelezően tanulják a kisdiákok a ruszin nemzetiségű falu nyelvét is - közöl te az MTIvel a zempléni község polgármestere csütörtökön. A 360 lakosú településen az 15 évfolyam összevont osztályában 12 tanuló ült be a padba, közülük öt elsős, ők ettől az évtől kötelezően már a zömében ruszinok lakta Komlóska nyelvét is tanulják - mondta Köteles László. Lényegében ez az ország első és egyetlen ruszin nemzetiségű oktatási intézménye - tette hozzá. Köteles László úgy fogalmazott: települése mindazon intézmények fejlesztésére törekszik, "amelyeket a központi akarat leépíttet ne".