Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-23
12 Theodor Meront "genocídiumra hajló izraelitának" bélyegezte, a bíráknak pedig azt ajánlotta, hogy a szerbek büntetése helyett nyújtsanak neki szexuális szolgáltatást, és "fogyasszák el saját szemetüket". Seselj hiteles ségét azonban, aki maga is vádlottként került a scheweningeni fogdába (emberiség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolják, két és fél éve vár perének kezdetére) nem elsősorban obszcenitása kérdőjelezte meg, hanem sokkal inkább az, hogy minduntalan haz ugságokba keveredett. Geoffrey Nice arra vonatkozóan próbált vallomást kicsikarni belőle, hogy Milosevic személyesen irányította a horvátországi és a boszniai szerbek felfegyverzését és önkéntes alakulataik felállítását, a tanú azonban cáfolta ezt. Amikor az ügyész felidézte korábbi, ezzel homlokegyenest ellenkező kijelentéseit, Seselj szemrebbenés nélkül válaszolta, hogy akkor "taktikai okokból hazudott", mert dühös volt Milosevicre a daytoni béketerv elfogadása miatt. Az ügyész kérdésére, hogy "Ön mindig hazudik, Seselj úr, vagy csak időnként?", az érintett pulykavörösen vágott vissza: "Ön hazudik, Nice úr!" Patrick Robinson bíró kénytelen volt meginteni a magából kivetkezett politikust, Milosevic pedig idegesen feszengett a vádlottak padján. Sejtette, ho gy Seselj zabolátlansága többet árthat neki, mint amennyi haszna van vallomásából. A többhetes meghallgatás alatt ráadásul tucatnyi hasonló jelenet történt. Nem kisebb megbotránkozást váltottak ki azok a kijelentései sem, amelyek szerint Jugoszlávia össze omlásáért nem a szerb nacionalisták a felelősek, hanem személyesen II. János Pál pápa és a Nyugat. A szentatya, úgymond, ádáz szerbellenes gyűlölettől vezérelve robbantotta ki a háborút. A hétezer bosnyák civil áldozatot követelő srebrenicai vérengzés sem úgy zajlott le, ahogy a világ eddig tudta. Mindez Seselj szerint pusztán politikai manipuláció, hiszen "csak" 1500 foglyot mészároltak le, azokat sem a szerb hazafiak, hanem a nyugati kémszolgálatok bérencei, akiknek az volt a feladatuk, hogy minél jobban befeketítsék a szerbeket. Rendre megmattolja volt főnökét A csetnikvajdának különös teóriája van arra is, hogy miként került a koszovói albán áldozatok holtteste a Belgrád melletti tömegsírokba. Ezt sem Milosevic vagy a szerb kormány intézte, hanem a ny ugati titkosszolgálatok egyes hazai rendőrtisztekkel összejátszva. Azt is cáfolta, hogy a szerémségi Herkócában 1992ben a helyi horvát lakosság távozását követelte. Szerinte csak egyik munkatársa olvasta fel azoknak a névsorát, akiket a horvátországi szep aratistákkal való együttműködéssel gyanúsítottak. Ezzel szemben büszkén vállalta a NagySzerbia eszméjének szerzőségét, hangoztatva, hogy Milosevic sohasem törekedett a balkáni szerb birodalom megteremtésére, ez csakis az ő pártjának, a Szerb Radikális Pár tnak a programjában található. Olyan szenvedélyesen védelmezte a volt elnököt, mintha eszmetársáról lenne szó, pedig a baloldali populista Milosevic és a szélsőjobboldali nacionalista Seselj viszonya korántsem volt mindig idillikus. Csak akkor fogtak össz e, amikor pragmatikus okokból szükség volt erre, mint például 1994ben, amikor közös erővel kellett megfékezni a tüntetéseken tiltakozó demokratikus ellenzéket. A szocialisták ekkor a radikálisokat is bevették a kormányba. Korábban viszont még be is börtön özték Seseljt, aki nyilvános fellépéseiben és könyveiben a legélesebben támadta a despota Milosevic házaspárt. Milosevicet "paranoiás pszichopatának", feleségét, Mirjana Markovicot pedig "vörös boszorkánynak" titulálta. Különös módon Milosevic sohasem táma dta őt személyesen, mi több, amikor Vojislav Seselj 2003 februárjában megérkezett Hágába, gyümölcskosarat küldetett cellájába. Azóta is sokszor töltik együtt szabadidejüket, talán NagySzerbia füstbe ment tervéről beszélgetnek. Néha sakkoznak, ilyenkor Ses elj a rá jellemző tiszteletlenséggel rendre megmattolja a volt elnököt. vissza J. Garai Béla, újvidék Lengyel rapszódia A gazdasági mutatók fontos jellemzői egy ország viszonyainak, de sokak számára unalmasak. Neki k többet mond az általános hangulat, a közérzet, a politikai szenvedélyek, az összecsapások izzása, a viták színvonala, egyáltalán, a választásokat megelőző légkör. Ebből a szempontból pedig Lengyelország, talán még a magyar előkampány túlzásaihoz képest i s, Európa egyik legrosszabb képét mutatja Szeszélyesek a lengyelek, akárcsak mi. Tizenöt éve nem volt olyan választásuk, amikor kétszer egymás után bizalmat adtak volna az éppen lejárt mandátumú kormánynak. És csaknem bizonyosan így lesz ez a most vasá rnap esedékes voksoláskor is. A lengyelekre nem vár az a szorongó bizonytalanság, mint amilyet egy hete a németek élnek át, egyöntetű becslések szerint a varsói jobboldal biztos lehet a győzelmében. Miként október elején sem lesz túl sok kérdés, amikor a t ávozó Kwaszniewski helyére új köztársasági elnököt választanak. Ez meg olyannyira biztos, hogy baloldali ellenjelölt nincs is; a túlfűtött, szerinte torzított kampány miatt az eredetileg indulásra kész politikus, Wlodimierz Cimoszevicz visszalépett.
