Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-05
19 Szemtől szembe Reggel, 2005.szeptembrer 5. Várhatóan nem lesz feszültségmentes Gyurcsány Ferenc mi niszterelnök mai találkozója a határon túli magyarok vezetőivel. Bár egyre több jel utal arra, hogy a december 5i kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás után kezd olvadni a magyar – magyar kapcsolatokra rakódott jég, de az elutasítás így is éles h elyzeteket fog teremteni. A kormányfőnek ugyanis nemcsak abban a kérdésben kell magyarázkodnia, hogy az utóbbi kilenc hónapban miért nem sikerült épkézláb megoldást találni a kettős állampolgárságra, hanem arról is beszélnie kell, miért késlekedik a Szülőf öld program megvalósítása. Ezt követően a résztvevőknek kell közösen megtalálniuk azt a választ, hogy miként léphet ki abból a zsákutcából a magyar – magyar kapcsolat, mint amibe belesodorta a decemberi népszavazás. Másrészt két politikai megoldást is napir endre kell venni a kérdésben: a jelenlegi magyar közgondolkodás legnagyobb dilemmája, hogy melyik politika a célravezető a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Hányjunke fittyet minden szomszédos ország ellenérzésére és más kritikákra vagy valamilyen eg yéb módon, esetleg kisebb megalkuvásokkal keressünk megoldást a kérdésre (görög mintára vízum). Saját „elfogult és az ügyben érintett” álláspontom az, hogy a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyarság egészének nem lehet alkutéma. Az EU által elfogadott intézményről van szó, szinte mindenki alkalmazza a szomszédaink közül. Számomra nem lehet megmagyarázni, miért nem vagyok jogosult nagyszüleim állampolgárságára, akik önhibájukon kívül vesztették el azt. Ugyanakkor azt is látom, hogy ilyen kérdé st csak akkor lehet megfelelően képviselni, ha a jobb- és baloldal hasonlóan látja a magyar nemzetpolitikát. Ám erre hosszú évek óta nem volt példa, így elfogadom, hogy a rendezésében más megoldásokat is napirendre kell venni. vissza Szakács Árpád Több jelentős problémáról is tárgyalna az RMDSZ Magyar Hírlap, 2005. szeptember 5. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök tervezett találkozóját A határon túli magyarok státusáról, az uniós határátlépési illetékről és az anyaországból érkező támogatások rendszeréről tárgyalna az RMDSZ Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök tervez ett találkozóját a határon túli magyar szervezetek képviselőivel. Amint Borbély László ügyvezető alelnök, területrendezési miniszter a Magyar Hírlapnak elmondta, a megbeszélésen több fontos problémát is tisztázni kell. Így például végleges választ kellene kapni arra a kérdésre, hogy a tavaly december 5i meghiúsult népszavazás után mi a kormány álláspontja a határon túli magyarok státusáról. Ez ráadásul többrétű probléma, hiszen másmás helyzetben vannak a kárpátaljai, a vajdasági és a többi közösségek. Szü kséges tehát megismerni mindenkinek a véleményét a határok légiesítésének lehetséges módjairól. Az RMDSZt aggasztja az EU elképzelése a határátlépési illetékről is, és úgy gondolja, ennek elejét kellene venni. A problémáról az elmúlt hónapban nemzetközi s zakértők bevonásával tárgyalást folytattak, az RMDSZ most szeretné tudni a magyar kormány álláspontját ebben a kérdésben is. Az RMDSZ emellett feltétlenül fontosnak tartja a határon túli támogatások kérdésének áttekintését is. Úgy tűnik, végre beindult a Szülőföld Alap, ám közeledik az év vége, és jó lenne legalább az idei évre előirányzott támogatásokat hasznosan felhasználni. Beszélni kellene a kormány és a határon túli magyar közösségek viszonyáról is. Az RMDSZ ilyen tekintetben hiányolja a konzultációt , és úgy véli, gyakrabban kellene magas szintű találkozókat szervezni. Borbély László ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a hét végén – Szili Katalin néhány évvel ezelőtti kezdeményezésére – sor kerül a határon túli magyar közösségek parlamenti képvi seleteinek találkozójára, ám az ilyen jellegű megbeszéléseket is sűrűbbé kell tenni, akár szakértői, akár szakbizottsági szinten, hiszen ezeken nagyon sok döntést elő lehetne készíteni. Markó Béla már korábban jelezte, hogy a Szülőföld program késlekedésé t mindenképpen fel fogják vetni Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, mert az érzékenyen érinti a romániai magyarságot. A támogatásra szükség lenne, akárcsak azokra a gazdaságserkentő eszközökre, amelyeket a program felvet – mondta Markó. Az elnök arról azon ban nem tud, hogy a kormánnyal bármiféle, a kettős állampolgárságot kiváltó megoldásról tárgyalnának. vissza