Reggeli Sajtófigyelő, 2005. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-09-05
17 Elveszett bizalom Erőteljes kételyüket fogalmazták meg a mai magyar – magyar egyeztetés sikerével kapcsolatban a legnagyobb határon túli szervezetek vezetői. A Gyurcsány Ferenc által meghívott politikusok előzetesen semmiféle tájékoztatást nem kapta k a kormány terveiről, javaslatairól. Természetesen érdemes tárgyalni a határon túli magyaroknak adandó könnyítésekről, ám a kettős állampolgárságot csak a kettős állampolgársággal lehet kiváltani – nyilatkozta tegnap a kolozsvári Krónika napilapnak Markó Béla abból az alkalomból, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő ma megbeszélést folytat a határon túli magyar szervezetek vezetőivel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke budapesti útja előtt elmondta: a szervezet semmiféle előzetes tájékoztatást, dokum entációt nem kapott a magyar kormány elképzeléseiről, ő is csupán a sajtóból értesült a felmerülő javaslatokról. Például arról a görög mintára bevezetendő speciális személyi okmányról is, amely Avarkeszi Dezső kormánymegbízott szerint a határon túli magyar ok Európai Unión belüli utazását kívánja biztosítani. „Várjuk a pontos tájékoztatást erről a személyi igazolványról. Természetesen a hétfői megbeszélésen nemcsak erről a kérdésről kívánunk tárgyalni, hanem például a magyar – magyar kapcsolatokról vagy a Szül őföld Alapról is, hiszen a Szülőföld Program sajnálatos módon még ma sem indult be, pedig rohamosan telik az esztendő” – állapította meg Markó Béla, hozzátéve: az erdélyi magyarság többségéhez hasonlóan ő is azon az állásponton van, miszerint a kettős álla mpolgárság ügyét nem lehet mással helyettesíteni. „Nyitott vagyok minden párbeszédre, ezért – természetesen – eleget teszek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meghívásának, ott leszek a hétfői megbeszélésen” – mondta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja (MKP ) elnöke arra a kérdésünkre reagálva, mit vár a szeptember 5re összehívott budapesti találkozótól. Majd a rá jellemző őszinteséggel folytatta: „El kell azonban mondanom, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt nagyon nehezemre esik olyan találkozókra járni, amel yeken eleve nem születhetnek olyan döntések, amelyek hozzájárulnak ügyeink előmozdításához.” A pártelnök megmagyarázta szkeptikus véleményét. Bugár szerint igazából nem is tudja, miről lesz szó Budapesten, „olyan általánosan megfogalmazott meghívót kaptam, hogy csak sejtéseim vannak a témakörökről”. A legnagyobb gondot azonban az jelenti az MKP elnöke számára, hogy „egy személyben én semmilyen intézményt nem képviselek az ilyen megbeszélésen. A magyar – magyar kapcsolatrendszernek van egy intézménye, amely eg yedül jogosult döntéseket hozni az együttműködés formáiról és tartalmáról, ez pedig a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). „Nem igazán értem, mit akar Gyurcsány úr elérni azzal, hogy egyfajta szeparált megbeszélésre hív bennünket, határon túliakat, miközben többszörös kérésünkre és felszólításunkra sem hajlandó a legitimitásokkal bíró állandó értekezlet összehívására” – kétkedett lapunknak nyilatkozva Bugár Béla, és hozzátette: „Öröm és kellemes meglepetés érne, ha végül azt tudnám meg Budapesten, mikor tartj a soros ülését a Máért.” Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke szerint semmi sem helyettesítheti a szülőföld elhagyása nélkül megszerezhető magyar állampolgárságot. „Mi határon túli magyarok minden alkalommal nagy várakozással tekintünk egyegy anyaországunkban megrendezett magyar – magyar csúcstalálkozó elé” – nyilatkozta a vajdasági magyar politikus a Magyar Nemzetnek. Mint mondta, a legtöbbször csalódniuk kell, ugyanis nem az történik, ami a magyarként való megmaradást, a szülőföldön való b oldogulást szolgálná. „Attól tartok, így lesz ez most is. Asztalhoz ülünk, tolmácsoljuk közösségeink oly sokszor megfogalmazott elvárásait, a magunk jól megindokolt elképzeléseit, aztán kiderül, hogy ezt ezért nem lehet, amazt meg azért nem. Legalábbis nem pontosan úgy, ahogyan azt nemzeti közösségeink megmaradásának, a nemzet együvé tartozásának parancsszava diktálná” – fogalmazott Dudás Károly. vissza Kiosztották a MÚRE idei díjait [ 20050905 - 07:44:30 ] Véget ért a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének idei szakmai tábora. A Gyergyószárhegyen megrendezett találkozón a hazai résztvevők mellett magyarországi, sőt vajdasági újságírók is jelen voltak, mintegy hetven sajtóbéli hallgatta végig az előadásokat, illetve vit atta meg az idei központi témát: a hazai magyar újságíróoktatás helyzetét. Szokás szerint a táborzáró gálán, szombat este adták át a MÚRE idei díjait a Lázárkastély lovagtermében. Örökös tagságot kaptak a MÚRE korábbi elnökei: Hecser Zoltán, aki a szer vezet jogállását alapozta meg, Kántor Lajos, aki az egyesület ideológiáját dolgozta ki, Ágoston Hugó, aki az újságíróegyesület szellemiségét megteremtette, illetve Csép Sándor, aki erre a fundamentumra felépítette a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét.