Reggeli Sajtófigyelő, 2005. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-08-19
9 Közvetlenül a 2002es magyarországi parlamenti választások után a Fidesz - ahogyan Németh Zsolt akkoriban fogalmazott - "kistafírung ozta barátait". Ami annyit jelentett, hogy jelentős költségvetési összegeket juttatott nekik. A Krónika például az Illyés Közalapítvány (IKA) és az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKKA) útján jutott pénzekhez. Különösen nagy port vert fel annak idején az IKAtó l 2002 elején kapott 80 millió forint, amelyet múlt év végén az ÁSZ jelentése is szóvá tett. Az említett pénzt a Reform Tömörüléses Mátis Jenő által vezetett Easy magánalapítvány kapta, ugyanarra a célra, mint amire most ismét kér a cég, nevezetesen, hogy abból erdélyi lapterjesztő hálózatot hozzon létre. 2002ben a 80ból 60 millió forintot a Krónika kapott meg, 20 millió sorsáról azóta sincs hitelt érdemlő információ. A tervezett terjesztőhálózat létrehozása elmaradt, az átutalt pénzek minden jel szerint a Krónika kiadásának finanszírozását szolgálták. Az ezzel kapcsolatos IKAkuratóriumi döntést tavaly az ÁSZ szabálytalannak mondta, egyebek között azért, mert a testület egy Romániában bejegyzett profitorientált szervezetet támogatott. Az IKA által a Krón ikának juttatott összeg egyébként négyszer akkora volt, mint amennyit a magyar költségvetés az említett alapítvány útján évente az egész erdélyi magyar írott és elektronikus sajtó támogatására összesen juttatott. Az IKAtámogatás azonban a jelek szerint ne m volt elég a Krónika "kistafírungozására", ugyanis ezt az ÚKKA további 30 ezer dolláros összeggel egészítette ki - szintén a 2002es választások után, de még a Fideszkormány leköszönése előtt. Az új MSZPSZDSZkormány azt ígérte, hogy véget vet az ilyen típusú klientúraépítésnek. Azóta történek is kísérletek a korábban szabálytalanul kiosztott támogatások visszaszerzésére - mindeddig gyakorlatilag eredménytelenül. A benyújtott bírósági eljárási kérelmek is lényegében elakadtak. Közben a Krónika a közelm últban újabb pályázatot nyújtott be, ezúttal az Új Kézfogás Közalapítványhoz, amely alapító okirata szerint határon túli vállalkozásokhoz nyújt támogatásokat. Ezúttal az erdélyi lap kiadója 35 ezer eurót kér, mégpedig abból a célból, hogy a terjesztési hál ózatát átvilágítsa. Az ügy erdélyi ismerői szerint kérelme valójában az ÚKKA pályázati kiírásának egyik fejezetébe sem illik bele. Egyes hírek szerint pedig a Krónika már ígéretet is kapott Budapestről, hogy a pénzt mindenképpen megkapja. A most megpályáz ott 35 ezer euróért értesülésünk szerint Fidesz közeli erdélyi vállalkozások végeznék el az állítólag szükséges "átvilágítást". Az említett összeg egyébként 35 százalékát teszi ki annak a pénznek, amellyel a magyar költségvetés az idén az egész romániai ír ott és elektronikus sajtót támogatja. Romániában egyébként jelenleg a Krónikán kívül a magyarság által nagyobb arányban lakott térségekben nyolc magyar napilap, a szórványvidékeken három - napilapi funkciót betöltő - hetilap jelenik meg. Ezenkívül is több hetilap jelenik meg, köztük újabb alap ításúak is, mint például az Erdélyi Riport. Igaz, megszűnnek sajtótermékek - így legutóbb a Bukarestben kiadott Romániai Magyar Szó. Lábody László, az ÚKKA elnöke érdeklődésünkre megerősítette, hogy a Krónika Rt. kérése valóban megérkezett az ÚKKA pályáza tára; az ügyben esetleg már e hónap végén döntés születhet a kuratórium ülésén. Lábody hangsúlyozta: nincs szó arról, hogy az ÚKKA adott esetben magát a Krónika lapot támogatná. Annyi történt, hogy a közalapítvány pályázatára beérkezett egy kérelem az emlí tett lapot kiadó gazdasági vállalkozástól, aminek az elbírálása folyamatban van. Arra kérdésre, hogy nem tartjae az átvilágítási munka elvégzésére túlzottnak a kért összeget, az elnök elmondta, hogy ismereteik szerint a pályázó cég több mint 300 embert fo glalkoztat, mégpedig túlnyomórészt a terjesztésben. A pályázatban a Krónika Rt. a terjesztési hálózat gazdaságosságának a javításához kér most támogatást. Hasonló célból - tette hozzá Lábody László - nemrégiben ítélt meg az ÚKKAkuratórium bizonyos összege t a Vajdasági Nemzeti Tanácsnak, amely az ottani egyik magyar nyelvű lap terjesztésére kívánja a támogatást fordítani. A kuratóriumi elnök elmondta, hogy az Új Kézfogás az alapító okirat értelmében nem politizál, és nem hoz politikai jellegű támogatási dön téseket. vissza Vane nemzeti törésvonal az MSZPben? Népszabadság • Gréczy Zsolt • 2005. augusztus 19. Nem okozott törést az MSZPben a párt nemzetpolitikáját ért fideszes bírálat. Igaz, Gazsó Ferenc azt mondja: a kettős állampolgárság ügyében a párt eltévesztette az irányt. Tusnádfürdői beszédét Orbán Viktorék úgy magyarázták: nem a baloldal egésze ront rá nemzetére, hanem csak a kettős állampolgárságot elutasító MSZP vezetése. Szocialistákkal folytatott háttérb eszélgetésekből az derült ki, hogy ugyan nem mindenki gondolkodik egyformán a népszavazásról, de az MSZPt nemzeti pártnak tekintik. Az más kérdés, hogy egymás között nem ritkák a viták a nemzeti elkötelezettség kinyilvánításának módjáról. Kiindulópontnak tekintik, hogy a kormány programjában tizenötmillió magyarért érzett felelősségről olvashatunk, és az Új magyar szociáldemokrácia című program önálló fejezetet szentel a nemzet és a szociáldemokrácia