Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-28
8 A kormányfő szerint a végső célban vala mennyi magyar hazafi és demokrata egyetért; különbségek a megoldásokban vannak, és senki nem lehet biztos abban, hogy az ő megoldása az igazi. A miniszterelnök egy kérdésre azt válaszolta, hogy a nemzetpolitika nem azonos a határon kívül rekedt magyarság n emzeti integrációjával, az több ennél, az ország felemelése. Révész Máriusz szerint szükséges lenne, hogy az MSZPn belül erőteljes nemzeti fordulat jöjjön létre, a szocialista párt alakítsa ki egyértelmű és világos nemzetpolitikai koncepcióját, és szüksé ges lenne a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívása is, "amire Gyurcsány Ferencnek 2004. december 5e óta nem volt bátorsága". A Fidesz szóvivője hozzátette: nemzeti kérdésekben nemzeti minimumot kellene kialakítani, nemcsak a jobboldali pártokkal, h anem a határon túli magyar szervezetekkel együtt. Példaként említette, hogy a környező országokban a nemzeti elkötelezettség nem idegen a baloldali pártoktól: Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovákiában a baloldali pártok igen erőteljesen lépnek fel a nemzeti érdekek képviselete érdekében. "Hogy Magyarország is sikeresen képviselhesse a nemzeti érdekeit, ahhoz nemzeti elkötelezettségű baloldalra van szükség" - jelentette ki Révész, mondván: Orbán éppen arról beszélt Tusnádfürdőn, hogy erre a nemze tpolitikai fordulatra rövid időn belül esélyt lát a magyar baloldalon. A Fidesz az elmúlt időszakban olyan mértékű, akár vulgármarxistának is nevezhető baloldali retorikát folytatott, hogy muszáj volt egyet hátra lépnie - vélekedett Orbán Viktor kijelenté sének politikai tartalmáról az SZDSZ ügyvivője. Gusztos Péter szerint a Fidesz elnökének célja a szélsőséges szavazók megszólítása volt. A politikus ugyanakkor gyalázatosnak tartja, hogy az ellenzéki párt vezetője még mindig csak egy tetszőlegesen hergelhe tő tömeget lát a határon túli magyarokban. Amint Orbán Viktor meglát tíznél több határon túli magyart, rögtön azt gondolja, hogy kedve szerint ingerelheti őket - fogalmazott Gusztos Péter. A Magyar Szocialista Párt elnöksége a leghatározottabban visszauta sította Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentését, amelyben nemzetellenesnek titulálta a magyar kormányt, és amellyel a baloldaliak becsületébe gázolt. Az MSZP felszólította a Fidesz elnökét, hogy vonja vissza ezen sértő és durva megnyilatkozását, amely sértő nemcsak a szocialista pártra nézve, hanem arra a két és félmillió magyar választópolgárra is, amelyik az MSZPt kormányra juttatta. Mint írták, "Orbán Viktor ezen kijelentésével nemcsak a baloldali kormányt, hanem az ország választópolgárainak jelentős há nyadát is nemzetellenesnek nevezte. Egyetlenegy politikus, senki, még a volt miniszterelnök sem engedheti meg magának, hogy nemzetellenesnek tartsa azokat az embereket, akik nem az ő gondolatait, gondolkodásmódját vallják". Hozzátették: álságos dolog a nem zet egységéről beszélni, és közben az ország egyik felére súlyosan sértő megjegyzéseket tenni. Ezek a gondolatok együttműködés helyett csak megosztják a nemzet egységét. Az MSZP elnöksége elvárja és bízik benne, hogy a Fidesz elnöke visszavonja meggondolat lan szavait. vissza Visszaszívás - Orbán külpolitikai aktivitása HVG 2005. július 27. 19:49 Kármentő akcióknak szánhatta Orbán Viktor Fideszelnök közelmúltbeli külföldi útjait. A kormányzásra készülő ellenzéki politiku s igyekszik rendezni kapcsolatait az amerikai és az izraeli vezetőkkel. Egy hónapon belül két országban - Izraelben és az Egyesült Államokban - igyekezett helyreállítani renoméját Orbán Viktor. Útjainak, szándékai szerint, belpolitikai üzenete is volt. A z izraeli látogatás vélhetően azt kívánta demonstrálni, hogy alaptalanul vádolják a FideszMPSZt az antiszemitizmus eltűrésével, hiszen elnöke tárgyalóképes partnere a zsidó állam vezetőinek. Az amerikai vizit pedig bizonyára azt volt hivatva hazafelé biz onyítani, hogy Orbán nem persona non grata a világ legnagyobb hatalmának irányítói szemében. Jórészt magának köszönheti a Fideszelnök, hogy ilyen üzenetek közvetítésére kényszerült. Izrael esetében egyszerűen nem vette figyelembe, hogy ez az ország a mag yarországi holokauszt miatt különösen érzékenyen reagál az itteni belpolitikai küzdelemre. Miközben a volt kormányfő - részben a német uniópártok példáját követve - megpróbálta pacifikálni a szélsőjobboldalt, s a MIÉP radikális szavazóit leválasztani a mil itáns antiszemita rétegről, a szélsőjobb szavazóinak tett gesztusai negatív visszhangot keltettek sokak, köztük a magyarországi zsidóság vezetőinek körében. Ez pedig nyilvánvalóan kihatással volt az izraeli politikusoknak Orbánnal kapcsolatos véleményére.