Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-21
11 főnöke nevezetes szerepet játszottak az október 5i megmozdulás sikerében. Milosevics megbukott, de maradt a hatalmi struktúra meg azok az emberek, akikkel a zsarnok rendszerét mindaddig működtette. Midőn Djindjics szerb iai miniszterelnök kiszolgáltatta Milosevicset Hágának, ahelyett, hogy ez a múlttal való szakítás felgyorsulását eredményezte volna, a demokratikus ellenzék megoszlásához vezetett. Csakhamar kiderült, hogy Szerbia hatékony konszolidálását Djindjics szerb k ormányfőként a tőkés átmenet felgyorsításával, Kostunica, KisJugoszlávia államfője viszont a szerb nemzettestek országhatáron belül és azon kívül történő integrálásával vélte elérni. A prioritás kiélezése, a törekvés elágazása csakhamar szakításhoz veze tett: a Kostunicaszárny előbb kivált a szerbiai kormányból, majd távozott a szerbiai demokratikus ellenzékből is, utóbb meg Djindjics akarta a Kostunicaszárny képviselőit még mandátumuktól is megfosztani a szerbiai parlamentben. Így három összeférhetetle n, csaknem kiegyenlített tömb képződött az országban - Djindjicsé, Kostunicáé és Milosevics örököseié. Közben a szerb nemzet Kostunica képzelte integrációja sem járt eredménnyel. KisJugoszlávia megszűnt létezni, de a helyébe lépő Szerbia és Montenegró c sak névleg lett szövetségi állam, a valóságban csak államszövetség, s nem tartós, hanem a szétválás lehetőségének hároméves határidejével behatárolt képződmény. A boszniai szerb entitást Kostunicának nem sikerült "speciális szerződéssel" hatékonyan KisJug oszláviához kötnie, midőn pedig kijelentette, hogy a Drinát nem tekinti országhatárnak, vagy csak ideiglenesen tekinti annak, nemzetközi botrányt kavart vele. A koszovói nemzetközi protektorátusra sem sikerült KisJugoszlávia szuverenitásának nevében partn erként rákényszerítenie magát a tartomány ideiglenes hatalmi struktúrájának kiépítésével kapcsolatban. Viszont a hazatért Alekszandr Karagyorgyevics urat Kostunica törvényes alap nélkül, részint közköltségen, beültette ősei palotájába, aki menten létrehozt a ugyancsak törvényes alapot nélkülöző koronatanácsát, s azóta közszereplésein hercegnek vagy trónörökösnek titulálják, s őfenségének szólítják. Nem fárad bele bizonygatni, milyen nagy haszna származna Szerbiának az alkotmányos monarchiából. A konszolidá ció elmaradása kiábrándította a lakosságot, így Milosevics örökösei ismét erőre kaptak. Minthogy a nemzetközi közösség mind nagyobb nyomást gyakorolt a hágai törvényszékkel történő együttműködés érdekében, azoknak a körében, akik tudták, hogy vaj van a fej ükön, de még mindig befolyással rendelkeztek, a nyugtalanság egyre nőtt. 2003. március 12én a hajdan Milosevics pretoriánus gárdáját képező, de 2000. október 5én a rebellis Djindjicshez pártoló, akkor LukovicsLegija vezette vörössapkások néhány tisztje megölte Djindjics miniszterelnököt. Ezzel talán a Hágának történő kiadatásoknak szándékoztak véget vetni. Amellett kísérlet lehetett ez a restaurációra is. A bevezetett rendkívüli állapot légkörében Zoran Zsivkovics, aki Djindjicset a miniszterelnöki szé kben követte, Szablya fedőnévvel energikus nyomozást indíttatott, melynek során több mint tízezer embert letartóztattak. Úgy tetszett, hogy nemcsak a miniszterelnök gyilkosait kerítik majd kézre, hanem a maffia kiterjedt hálózatát is felgöngyölítik. A rend kívüli állapot megszüntetése után azonban a ballon kipukkadt: a maffia kis és nagy alakjait egyremásra szabadlábra helyezték. Múltak a hónapok, és a Zsivkovicskormány végül már nem tudott mit kezdeni magával. Amikor Hága nyilvánosságra hozta a koszovói h áborúban döntő szerepet játszó négy tábornok - Pavkovics, Lukics, Lazarevics, Zsivanovics - elleni vádiratot, a kormány energikusan elutasította kiszolgáltatásukat. Nem mellékes körülmény volt az sem, hogy a Szablya néven vezetett akció élén az említett Lu kics tábornok állt. Aki ekkor betegségére hivatkozva utasította el, hogy Hágába távozzon. Micsics asszony, a parlament elnöke, a köztársasági elnök jogkörével élve feloszlatta a parlamentet, és kiírta a parlamenti választásokat. Az új szerbiai parlamentb en a Szerb Radikális Pártnak lett a legtöbb mandátuma, noha a fordulat utáni első választáson, 2000 decemberében a mandátumoknak csupán 9 százalékát szerezte meg. A radikálisok azonban a szocialistákkal sem képeztek többséget, más meg nem volt hajlandó kor mányt alakítani velük. Kostunica végül kisebbségi kormányt alakított az ugyancsak a demokratikusnak nevezett tömbhöz sorolt Labuspárttal és a Draskovicspárttal, miközben megállapodott Milosevics szocialista képviselőivel kormánya hallgatólagos parlamenti támogatásában. Inkább kellettek neki Milosevics szocialistái, mint Djindjics, illetve Tadics demokratái. Ez azzal járt, hogy a Kostunicakormányt Milosevics szocialistái ellenőrzik: a kormány hiába terjesztene be olyan törvénytervezetet, amelyet a szocial isták nem volnának hajlandók megszavazni. Ellenzéki pártja élén Tadicsot
