Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-20
17 tízezrével deportálták, jobb esetben Magyarországra. Sokan az egykor magyar fennhatóságú területeken magya r anyanyelvű vált cigányság disszimilációját emlegetik a komponensek között. Szinte senkinek nem tűnt fel, hogy mekkora eltérés volt Szlovákiában a népszámlálási adatok és a Magyar Koalíció Pártjára leadott szavazatok aránya között! Az utóbbi mindenütt meg haladta az előbbit. 2003ban a 9,7%ra taksált etnikai magyarság pártja 11,3%os támogatást kapott. Pozsonyban a 4%os népszámlálási adat mellett egyenesen 7%ot. Ne feledjük, a néhány százalékos eltérések mögött tízezrek rejtőznek. Ha ilyen számottevő elt érés tapasztalható a magyar statisztikai és politikai identitás között, akkor valamiféle baj lehet a szlovákiai magyarok biztonságérzetével. Még az is felmerülhet, hogy a népszámlálási statisztika nem tükrözi pontosan a magyarok lélekszámát. Sajátos hullám zás jelzi ezen a téren a felvidéki magyarságot. 1991ben meglep ően sokan és lelkesen vallották magukat magyarnak, bár a nyelvi és a nemzetiségi megvallás ollója már akkor is nagyon szélesre nyílt. 1993. január 1jétol független állammá vált Szlovákia, és erőteljes nacionalizmus jellemezte politikáját. Befolyásos nemze ti párt jött létre, amely nyíltan támadta a magyarságot. A kormányfelelősséget több ízben viselő DSZM csak egy árnyalattal különbözött tőle, de még a kereszténydemokrata mozgalomban is döntő befolyásra tettek szert azok a politikusok, akik hűvös magatartás t tanúsítottak a magyarok irányában. A bősnagymarosi erőmű körüli huzavona, amely nyílt magyarellenességgel párosult, tovább rontotta a két nemzet közötti kapcsolatokat. Jól mutatja ennek a problémának a mélységét, hogy a szinte minden áron, még a nemzeti érdekek részleges feladásán is megegyezni kívánó magyar szocialista miniszterelnök, Horn Gyula is fiaskóval végződött tárgyalásokat folytatott Vladimir Meciarral. Utóbbi egy alkalommal a nemzetiségi sérelmek óvatos felvetésére, az akkor tetőző alapszerződ ési vita közben megismételte a szlovákok második világháború utáni szélsőséges javaslatát a magyarság kitelepítésére vonatkozóan. A bel- és külpolitikai közhangulat, főleg Magyarország irányában tehát meglehetősen kedvezőtlen volt a szlovákiai magyarság sz ámára. Tudomásul kellett vennie, hogy a demokratikus változások nem gyengítették a nacionalista elnyomást, csak azt új formákba terelték, miközben veszedelmes nyíltsággal fogalmazódott meg a magyarellenesség. A nehéz évtized után sorra került népszámláláso n tehát, ahol a kérdez őbiztosok nyilván a közigazgatás és az oktatás államilag orientált tisztségviselői közül kerültek ki, nem volt könnyű a nemzetiség és az anyanyelv nyílt megvallása. Sokkal inkább lehetőség volt erre a parlamenti választásokon, ahol mégiscsak a szavazófülké k zártságának védelmében lehetett állást foglalni. Különben történelmileg egyáltalán nem előzmények nélküli ez a helyzet. A két világháború között ugyanis hasonló tendenciák mutatkoztak. Kassán és Rozsnyón például, ahol a magyarság százalékos arányát külön böző trükkökkel leszorították a hivatalos kétnyelvűséghez szükséges 20% alá, ám sorra a magyar pártok nyerték meg az önkormányzati választásokat. A szlovákiai magyarság biztonságérzete, nemzeti identitása megőrzésének lehetősége nem változott a kommunista diktatúra időszakához képest. Ez azért különösen fájó és megdöbbentő, mert a Magyar Koalíció Pártja többször, e sorok írásakor is tagja volt a kormánynak. Akárcsak Romániában, sajnálatos módon ebben az országban sem tudja látszólag komoly befolyását a nemz etiségi jogok és lehetőségek kiterjesztésére felhasználni. Szlovákiában a kormányra kerülés előtt még egy olyan megállapodást is alá kellett írnia a magyar pártnak, amely tételesen kimondta lemondását létfontosságú nemzeti érdekekről. Az említett erőműkérd és magyar szempontú felvetésén túl – többek között – az autonómia kérdéséről is le kellett mondani. A magyar kérdés még kulturális vonalon sem vethető fel tehát az autonómia szellemisége felől. Marad csupán az érdekérvényesítésre az önkormányzati, helyi ir ányítás lehetősége, természetesen szorosan törvényes keretek között, s ezek nem kisebbségpártiak. Nem elhanyagolandó lehetőség, de a demográfiai folyamatok ismeretében már csak rövid időre teszi lehetővé a nemzetiségi érdekérvényesítést, hiszen ahogyan a n épszámlálási adatokból tudjuk, az egykor túlnyomóan magyar többségű délszlovákiai városvonal véglegesen elszlovákosodott. A délebbre kialakult magyar városövezet már csak viszonylag kis településeken teszi lehetővé a magyar közigazgatást (Dunaszerdahely, Somorja, Gúta, Nagymegyer, Párkány, Komárom, Fülek, Királyhelmec). Szlovákia EUcsatlakozása, a határátlépés könnyebbé válása, új hidak építése a Dunán és az Ipolyon azzal kecsegtet mégis, hogy a régiók szintjén komoly együttműködés indulhat meg a határ á ltal elválasztott magyarság között. Ha ennek látszólag nincs is számottevő nemzetiségi tartalma, azzal, hogy létrejön a nemzeti újraegyesítés valamiféle korlátozott formája, javulhatnak a magyarság megmaradásának esélyei szülőföldjén, miközben számolni kel l a Felvidéken eddig még ismeretlen tömeges migráció lehetőségével is. Az utóbbi azért is bekövetkezhet, mert a Kárpátmedencében mind a délre vándorlás, mind a centrumba igyekvés geopolitikailag természetes folyamat. Budapest és tágabb környéke óriási szí vóhatást fejt ki, ha érvényesülni hagyják, miközben nyilvánvaló, ha a magyarság egzisztenciája megőrzése szerves részének tekinti a nemzetinyelvi identitást megőrzését is, akkor ennek elérése kézenfekvő lehet a magyar centrumokba költözéssel.
