Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-08
8 A taláros testület valójában a bíróság az ingatlanvisszaszolgál tatásra vonatkozó jogszabályt teljes mértékben alkotmányosnak ítélte, az igazságszolgáltatás reformjára vonatkozó törvény két fejezetében azonban alkotmányellenesnek talált négy rendelkezést. Mégpedig a legfelsőbb bírói tanács (CSM) tagjait érintő rendelke zéseket, miszerint a tanács tagjai nem folytathatnak bírói vagy ügyészi tevékenységet, a vezető tisztséget betöltőknek pedig választaniuk kell a két funkció között. A bírák statútumában alkotmányellenesnek találta a testület azt a rendelkezést, amely tiltj a, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után továbbra is tisztségben maradhassanak. A román alkotmány ugyanis előírja, hogy ha egy ügyész vagy bíró el is éri a nyugdíjkorhatárt, tisztségben maradhat mandátuma végéig. Az alkotmánybíróság szerdai döntése elo dázza az Európai Unió által követelt igazságügyi reformot, amely feltétele Románia 2007es EUcsatlakozásának. Az unió figyelmeztette Romániát, hogy felvételét egy évvel elhalasztják, ha nem hajtja végre gyenge hatékonyságú igazságügyi rendszerének reformj át. vissza Kárpátmedencei református konvent Debrecenben Debrecen, 2005. július 7., csütörtök (MTI) - Egységes magyar református egyházban gondolkodunk, újjászületésének módjait keressük a határokon, majd földrészeken á tívelve - összegezte a Kárpátmedencei magyar református egyházak debreceni tanácskozásának legfontosabb célját Bölcskei Gusztáv református püspök. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett rá, hogy a zsinat májusban tö rténelmi lépést tett, amikor az egyházi alkotmányban rögzített egyháztagságot kiterjesztet te a világ különböző részein élő magyar reformátusokra. Ez a döntés egyenes folytatása volt a kettős állampolgársággal kapcsolatos addigi zsinati állásfoglalásoknak - tette hozzá a püspök. Márkus Mihály, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke utalt arra, hogy amit a küldetéstörvényben paragrafusokba írtak, az tulajdonképpen négyszáz éves gyakorlat. Ugyanis - mutatott rá - nyilatkozat alapján eddig is egyháztaggá vált, aki annak vallotta magát. A püspök szerint a konvent jogi bizottságának m ost azt kell kimunkálni, hogy a környező egyházak hogyan tudják ezt saját törvényalkotásuk részévé tenni. Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint a december 5i sikertelen népszavazás után a határon túli magyaroknak gyógyír volt a re formátus egyház ilyetén kezdeményezése. "Az első olyan jelzés december 5. után, hogy mi is tartozunk valakihez. Nem is akárkihez, hanem az egységes magyarországi református egyházhoz" - mondta, hozzátéve: várták, hogy valaki kimondja ezt. vissza Somogyi Ferenc Cipruson egyebek mellett az EUbővítés fontosságát hangsúlyozta Nicosia, 2005. július 7., csütörtök (MTI) - Az Európai Unió bővítésének menetrendszerű folytatása a biztosítéka annak, hogy Európa biztonságos, st abil és fejlődő régió maradjon - fejtette ki véleményét Somogyi Ferenc külügyminiszter csütörtökön Cipruson, ahol a szigetország legmagasabb színtű vezetése is fogadta a magyar diplomácia vezetőjét. Polgár Viktor, a Külügyminisztérium szóvivője telefon on arról tájékoztatta az MTIt, hogy a ciprusi fél kifejtette: Nicosia támogatja a Törökországgal tervezett tárgyalások menetrend szerinti megindítását. Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök külön méltatta azt a magyar uniós költségvetési kompromisszumos java slatot, amely Budapesti formula néven vált ismertté. Az Európai Unió időszerű kérdéseinek megvitatásakor a két fél egyaránt fontosnak tartotta, hogy folytatódjék az EUalkotmány ratifikációs folyamata. A tárgyaló partnerek ugyancsak nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy az európai közvélemény megismerje az alkotmányos szerződésnek a tartalmát, hiszen abban egy sor olyan kézzelfogható és Európa lakosságát közvetlenül érintő új elem és intézkedés fogalmazódik meg, amelyet egyébként az európai köz vélemény hiányol. Somogyi Ferenc vendéglátóival egyetértett abban, hogy magyarciprusi viszonyban nincsenek nyitott kérdések, a politikai kapcsolatok magas szintűek, kiegyensúlyozottak és gyümölcsözőek. Megoldásra váró ügyek nincsenek, annak ellenére, hogy a gazdasági együttműködésben még számos kiaknázatlan lehetőség van. A ciprusi fél elégedetten nyugtázta, hogy Magyarországról egyre több turista érkezik Ciprusra. A magyar küldöttség pedig méltatta, hogy a ciprusi egyetemisták számára népszerűek a magyar felsőoktatási intézmények. Somogyi Ferenc a nap folyamán ellátogatott az ENSZ ciprusi békefenntartó erőinek a parancsnokságára, illetve felkereste a szigetországban szolgálatot teljesítő kéksapkás magyar katonákat is. Herbert Joaquin Figol i Almandos, a világszervezet helyi katonai kontingenségnek uruguayi parancsnoka Somogyi Ferenccel tárgyalva dicsérte a 86 fős magyar század tevékenységét. Mint a tábornok fogalmazott, az alakulat magyar tagjai katonai és emberi szempontból egyaránt kiválóa k. Kérte a magyar külügyminisztert, hogy ezt a véleményét tolmácsolja a magyar hatóságoknak és a magyar katonatársadalomnak. vissza