Reggeli Sajtófigyelő, 2005. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-07-08
9 A társadalom átalakításával kell kezdeni a környezetvédelmi gondok megoldását a román szaktá rca magyar államtitkára szerint Tusnádfürdő, 2005. július 6., csütörtök (MTI) - Romániának gyökeresen meg kell változtatnia környezetvédelmi politikáját európai uniós csatlakozását követően - jelentette ki Korodi Attila, a román környezetvédelmi tárca államtitkára Tusnádfürdőn, A Kárpátmedencei ifjúság és az Európai Unió című diákszemináriumon csütörtökön. Mint az államtitkár előadásában elmondta, a román környezetvédelmi tárca 2018ig terjedő, s az egész társadalmat átfogó programot dolgozott ki. Ez a program a társadalom minden rétegére feladatokat ró - hangsúlyozta. Korodi az MTInek elmondta, hogy a román társadalomban mélyen gyökerező tévhiteket kell legyőzni, mint például azt, miszerint Románia tiszta, gondozott ország, ott minden rendben van, semmi nem szennyezett. - Sajnos, az iskolákban évtizedeken át ezt szajkózták a diákok fejébe, ebben a téves tudatban nőttek fel - mondta, hozzáfűzve, hogy emiatt nehéz az ilyen jellegű projekteket életbe léptetni. Az államtitkár szerint a közt udatban az él, hogy falvaink tiszták, patakjaink szintén, a városok szennyvizét tisztítják. Ezzel szemben azt kell tapasztalni, hogy a falvak környéke szennyezett, a patakok szintén, s a városi szennyvízhálózatok jelentős hányadából tisztítatlanul ömlik a szennyvíz a folyókba. Korodi azonban bizakodó, hisz, mint mondta, az Európai Unió támogatja ebben a tevékenységben a román kormányt: amellett, hogy megszab egy mércét, szakmai és anyagi segítséget is nyújt annak eléréséhez. Pozitívumként említette azt is, hogy a zöld szervezetek egyre erőteljesebben hallatják hangjukat bizonyos kérdésekben, a magánszférában pedig olyan tanácsadó cégek jelentek meg, amelyek képesek a közösségi vezetőket és az ipari vállalatok menedzsmentjét meggyőzni a környezetvédelmi b eruházások fontosságáról. - A multinacionális cégek más országokban szerzett társadalmi tapasztalataikat Romániában is hasznosítani kívánják - fűzte hozzá Korodi. vissza A romániai politikai helyzet elemzésére Markó Béla összehívta az RMDSZ Operatív Tanácsát Bukarest, 2005. július 7., csütörtök (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megpróbál olyan megoldást találni a jelenlegi román belpolitikai helyzetben, hogy szolidárisan cselekedjék a Nemzeti Liber ális Párt (PNL) és Demokrata Párt (PD) szövetségével - jelentette ki Markó Béla csütörtökön. Az RMDSZ szövetségi elnöke a Rompresnek nyilatkozva bejelentette, hogy péntekre összehívta a szövetség Operatív Tanácsát. Az RMDSZvezetés operatív testületéne k ülésén áttekintik, mérlegelik a román alkotmánybíróság szerdai döntése és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök csütörtöki bejelentése után kialakult belpolitikai helyzetet. Ennek alapján aztán megpróbálnak olyan megoldást találni, mely biztosítja, hogy az RMDSZ szolidárisan cselekedjék a tavaly őszi választások után kormányra került liberálisok és demokraták szövetségével. Markó kiábrándítónak nevezte a román alkotmánybíróság szerdai döntését, amely leállítja a román igazságszolgáltatási rendszer re formját, és lefékezi Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Ami pedig a román kormányfőnek azt a csütörtöki bejelentését illeti, miszerint az alkotmánybíróság szerdai döntése után kialakult helyzetből nincs más kiút, mint kormányának lemondása, az e lőre hozott választások kiírása, Markó úgy vélekedett: Tariceanunak mérlegelnie kellett volna a kabinet lemondásának a következményeit is. A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva Markó azt mondta, hogy a PNLPD Igazság és igazságosság nevű Szövetsége mé g várhatott volna néhány napot a végleges döntés meghozatalával. Az RMDSZ elnöke szerint a kormányon levő koalíciónak ebben a pillanatban "stabil többsége" lehetne a parlamentben. Tehát a koalíció helyzete egyáltalán nem tekinthető válságosnak - hangoztatt a, majd leszögezte: az előre hozott választások nem kellene, hogy késleltessék az ország uniós csatlakozását. Ha ezekre végül mégis sor kerülne, az RMDSZ - csakúgy, mint eddig is tette - saját listákkal indul a választásokon - mondta Markó, aki emlékez tetett a legutóbbi román közvélemény kutatások eredményeire. Ezek szerint a választók 6 százaléka adná szavazatát az RMDSZre, miközben a tavalyi választások előtt a felmérések csak 4 százalékos arányt jósoltak neki. vissza Megnyílt a Vajdasági Szabadegyetem és a Dombos Fest zenei fesztivál Kishegyes, 2005. július 7., csütörtök (MTI) - Megnyílt a Vajdasági Szabadegyetem és a Dombos Fest zenei fesztivál csütörtök este a vajdasági Kishegyesen. Vajdasági magyar és magyarorsz ági fiatalok négy napon át neves előadóknak köszönhetően csillapíthatják tudásszomjukat, és ezzel egybekötve élvezhetik neves zenei együttesek muzsikáját.