Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-04
12 magyarok körében is felvetődött: a Kaszaügyet esetleg mögöttes szándékok, netán a konstrukció, a félelemkelés motiválja. A körülményeket figyelembe véve erre a sejtésr e nyilván nem lehet legyinteni. Kasza Józseffel - és több más vajdasági magyar politikussal - kapcsolatban már hosszú évek óta felfelvetődnek ilyenolyan anyagi természetű ügyek. Ezek többnyire megmaradtak a szóbeszéd szintjén, máskor pedig, ha nekilend ült is az igazságszolgáltatási gépezet, hamar kifogyott a szuflából. Az említett gyanúsítások általában összefüggésbe voltak hozhatók a nagypolitikával és a politikai ellenfelekkel; vagyis lényegében a szerbiai politikai folklór részét alkották. Nincs se mmilyen szilárd kapaszkodó a tekintetben, hogy ezúttal másként volna. Nem lehet eltekinteni ugyanis attól a körülménytől, hogy a szerbiai ügyész olyan pillanatban fenyegette meg börtönnel a kisebbségi magyar vezetőt, amikor Kasza sok politikus számára kény elmetlen figura lett Szerbiában. (Magyarországon is egyébként; talán nem is ok nélkül, de ez más kérdés, és nem is tartozik a tárgyunkhoz.) Merthogy a Vajdaságban az elmúlt hónapokban több magyarellenes provokáció történt, és éppen Kasza volt az, aki ezek veszélyére - nemzetközi fórumokon is - gyakran felhívta figyelmet. Mint emlékezetes, az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága a helyszínen is vizsgálódott az atrocitások kapcsán és a vajdasági magyar kisebbségi vezetőt a parlamenterek megbecsült partner nek tekintették és tekintik. Kikezdése nyilvánvaló érdeke lehet most azoknak, akik mentegetik a vajdasági magyarellenes akciókat, avagy nem tetszik nekik a kapcsolatok normalizálása az európai szervezetekkel, netán Magyarországgal. vissza Miért, miért, miért? Ha revízió kell, akkor az csak jobb önmagunk megtalálása lehet Nekem a Nem! Nem! Soha! már nagyon régen: Miért? Miért? Miért? A Monarchia és benne Magyarország meggyengítésének nemzetközi politikai összefüggéseit úgyahogy értem, értem a háborús büntetést, értem a népek önrendelkezésének wilsoni elveit, de máig nem ér tem a tényleges csonkítás abszurditását. Valószínűleg akik csinálták sem értették, az amerikai elnök biztosan nem, Lloyd George sem, aki már 1920ban világosan látta: "Amikor Beneš olyan lakosság Csehszlovákiához csatolását követelte, amely a népek önrende lkezési elve szerint más államhoz csatlakozása mellett döntött volna, félresöpörte a tényeket." Jóslata is pontos: Nem lesz béke Európában, ha az új államokat megterheljük irredentizmussal." Egy wilsoni elvek szerint megrajzolt Magyarország minden bizonnya l sokkal hamarabb túl tudott volna jutni a traumán, és nehezebb lett volna sérelempolitikával, vérgőzös hisztériával egy újabb öngyilkosságba belehajszolni. A második lecke után a hallgatás és elhallgatás évtizedei jöttek, de közben érlelődött a fölismerés : a revizionizmus csak tragédiához vezethet. Nyolcvanöt év telt el, a fiatal nemzedékeknek – ha egyáltalán tudnak róla – már nem fáj Trianon, s az én nemzedékemnek sem annyira, mint az apáménak. Apámnak különösen, hiszen Erdélyből menekültek 1920ban, még az ötvenes években is ott láttam egy nem, nem sohás hamutartót az éjjeliszekrényén. Nekem is fáj – már nem annyira az elszakított országrészekért, inkább az elszakított magyarok sorsa miatt. Szerintem fájni szabad. Ez az érzés minden bizonnyal az alapvető emberi jogok közé tartozik. A kérdés az, mit kezdjünk Trianonnal. Az egyszerű válasz: ismerjük meg – csak akkor tudunk vele értelmes viszonyt kialakítani, s megóvni magunkat a témával házaló felelőtlen indulatoktól. Az elmúlt tizenöt évben valósággal el öntöttek bennünket a Trianonkönyvek, a hatásuk azonban korlátozott és kétséges. A komolyan vehető, elemző történészi munkákat kevesen olvassák, a téma "indulati" irodalma pedig általában egyoldalú ismereteket ad, így több kárt okozhat, mint hasznot. Üdít ő kivétel Száraz Miklós György rendhagyó képeskönyve, melyet most hozott ki a Helikon Jaj, hol a múltunk? címmel. Sosem látott erővel jelenik meg benne, mit éreztek, mit gondoltak akkor, azokban a hetekben, hónapokban, években az emberek. S hogyan fejezté k azt ki írók, költők, kézművesek, nyomdászok, dizájnerek. Ha valaki azt hiszi, Hollywood fedezte föl, hogy – másodlagos jogfölhasználással – a filmek mögé egy egész háttéripar telepíthető plakátokkal, trikókkal, figurákkal, az téved. Trianonnak is volt m örcsendájzingja (írd: merchandising), méghozzá lélegzetelállítóan gazdag. Zászlók, szobrok, hamutartók, dísztányérok, ceruzák, tolltartók, szódásüvegek, nippek, jelvények, rajzszögek, injekcióstűsdoboz teteje, postaláda fedele és persze képes levelezőlapo k tömege mindmind Trianonról, revízióról, nem, nem soháról szólt. Az 1928as fodrászversenyt például egy irredenta női frizura nyerte. Nem volt az életnek olyan szeglete, hogy ott ne botlott volna valamilyen trianoni jelbe, képbe, föliratba a botlásra am úgy is hajlamos ember.
