Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-28
17 A magyarromán és a magyarszerb együttműködéseket segítő programban a határon átnyúló térség területi és infrastrukturális egységén ek erősítése és a piacok egységesítését célzó együttműködési kezdeményezések, a helyi társadalmak közötti koherencia erősítésé támogatása a két fő cél. Előbbi esetében a határ menti infrastruktúra javítására lehet pénzt kérni, s ennek a programrésznek a ke retében szeretnék ösztönözni a környezetvédelmet és az árvízmegelőzést segítő projekteket is. Utóbbi cél megvalósítását az üzleti infrastruktúra és a közös üzleti szolgáltatások fejlesztése, a kis- és középvállalkozások közötti együttműködés támogatása, il letve a közös kutatás és technológiafejlesztés révén szeretnék elérni. E célra a februárban kiírt pályázaton összesen 4 milliárd forint érhető el, s a várt hozzávetőlegesen 250 beadvány helyett 403 pályázatot regisztráltak, amelyek készítői több, mint 26 m illiárdot kértek. A MagyarországSzlovákiaUkrajna Szomszédsági Program keretében a határon átnyúló gazdasági együttműködést ösztönzi az unió, s hosszú távon is fontos cél, hogy egy dinamikusan fejlődő határtérség létrehozásával a térség periferikus jelle ge megszűnjön. Ezért támogatja a közösség a határon átnyúló üzleti együttműködéseket, az intézményi együttműködéseket, továbbá a Mikro Projekt Alap, a környezetvédelmi beruházások határon átnyúló koordinációja, a határon átnyúló természetvédelmi együttműkö dés, illetve közlekedési és telekommunikációs infrastruktúra témakörében tervezett beruházásokat. Az első pályázati kiírás ez év márciusában jelent meg, a június közepi határidőre 314 pályázat érkezett, a kérelmezők összesen 19,8 milliárd forintra tartanak igényt. A program következő pályázati kiírása ez év végén várható. Programok az INTERREG keretében: - SzlovéniaMagyarországHorvátország Szomszédsági Program - AusztriaMagyarország Interreg IIIA Közösségi Kezdeményezési Program - MagyarországRománia é s MagyarországSzerbia Montenegró Határ menti Együttműködési Program - MagyarországSzlovákiaUkrajna Szomszédsági Program vissza Újabb csatát nyertek a verespataki óriásbánya tervét ellenző civilek MNO 2005. június 27. 1 1:00 Egy újabb bírósági döntés született, amely gátolja a verespataki aranykitermelés beindítását, egyelőre még csak a területrendezési tervet vétózták meg. Emiatt viszont a kanadai – román vegyes vállalat a környezetvédelmi hatástanulmányt sem nyújthatja b e a bukaresti szaktárcának, pedig ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy elbírálják a bányanyitási kérelmet. Immár a második jogi sikert könyvelheti el azzal az óriásbánya tervét ellenző Alburnus Major civil szervezet, hogy a gyulafehérvári törvényszék felfüggesztette a kanadai – román vegyes vállalat területrendezési tervét. Az engedélyt tavaly kapta meg a külszíni fejtést tervező cég a Fehér megyei tanácstól. Ez az engedély lehetővé teszi a község épített örökségének átalakítását, s a kitelepítendő ember ek lakóházainak felépítését a településen kívül, ahol az új Verespatakot építenék fel. A megyei tanács engedélyét, határozatát a verespataki civil szervezet a közigazgatási bíróságon támadta meg, de a per elhúzódik. Ezért úgy döntött az Alburnus Major eg yesület, hogy a gyulafehérvári törvényszékhez fordul, és azt kérte, hogy a közigazgatási bíróság döntéséig függesszék fel a területrendezési tervet. A kérést a törvényszék jogosnak tartotta, amit a civil szervezet győzelemként értékel, hiszen településrend ezési engedély nélkül a kanadai – román vegyes vállalat a környezetvédelmi hatástanulmányt sem nyújthatja be a bukaresti szaktárcának, pedig ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy egyáltalán elbírálják a bányanyitási kérelmet. A kanadai – román vegyes váll alat megfellebbezi a gyulafehérvári törvényszék döntését, és azt a korábbi határozatát is, amelyik kimondja, régészeti szempontból védett területnek számít a verespataki Kirnyikhegység. vissza