Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-25
12 macsó, eszázadi példakép, avagy rettegett felsőkategóriás manipulátor? Ilyenek kellenek jövőre is, avagy elég a demokratúrából?! Sólyom László nem egyszer kijelentette: jogállamban nincsen, és nem is lehet a jó célt szentesítő jogtiprás, normasértés. A jogállamban a cél nem szentesíti az eszközt. Rokonszenvesen kinyilvánította, hogy az államfő morális hatalmi ág. Immár a Sólyommal kiegészült, teljes magyar politikai osztály felelni tartoznék: vajon képes és hajlandó lesze kiállni a nemes elvek mellett, vagy nem kell ide jog, alkotmány, hanem az erősebb, a gátlástalanabb visz mindent, s akinek ez nem tetszik, kérje a panaszkönyvet. Ez itt a kérdés. És nincsen megnyugtató válasz. A kiömlött tejbe belesírni kár. Ám messzebb mutató következmé nyként már most jó lenne tudni: aki alkotmányt szegett, megdicsőülve nevet a markában, s ha kell, megteszi jövőre is, avagy még van idő és mód elejét venni a választási rend(szerek további) szétzilálódásának. Istencsapása, avagy kész szerencse volt, hogy a z államfőválasztás nem tartozott a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény hatálya alá (mely törvényre több neves politikus csak mint "cétörvényre" hivatkozott, nem ismervén a római számozás gyakorlatát). Ez alkalommal ui. nem volt OVB, nem volta k garanciákkal védett választási szervek, nem volt hatáskörileg tisztázott eredménymegállapítás, hiányzott a törvénysértés esetére szóló jogorvoslat, és valószínűleg nem lesz zárójelentés korszerűsítési javaslatokkal sem. Alkalmasint nem készül monitoring és korrekciót eredményező visszacsatolás. Marad a bagatellizálás: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve?! Ez az esélyvesztés, a versenyképtelenség, a gondok eszkalációjának legbiztosabb útjamódja. Az elnökválasztás az 1946 . évi I. törvény (az alkotmányerejűnek minősített köztársasági törvény rendszerváltozáskor újra elővett) modellje szerint folyt le. Gyakorlatilag három lényegi eltérés van a korabeli és a mai szabályok között. Majdnem 60 éve egy ciklusra volt megválasztha tó az államfő, s csupán négy évre. Ugyanakkor, a papírforma szerint, egyetlen jelölt esetében a Nemzetgyűlés tagjai legalább kétharmadának jelenlétében közfelkiáltással is választható volt az államfő. Ma maximum két, egyenként ötéves ciklust teljesíthet az elnök. Egyébként a választás módja akkor is, ott is titkos szavazás szerint alakult. 1946ban nem ütköztek ki a szabályozás gyengeségei, sőt a zömmel, érdemben egyjelöltes voksolás miatt 1990ben, 1995ben, sőt 2000ben sem. Idén azonban a valóban éles és plurális megméretés miatt szemléletes szabályozási és értelmezési gyengeségek mutatkoztak. Paradoxon, sőt jogi és morális próbaféle is, hogy augusztus 5étől maga az új államfő is kezdeményezhetné a nyitott kérdések alkotmánybírósági értelmezését, továb bá törvényhozási rendbe tételét - de vajon megteszie? És miután most sok eredeti aláíró okkal triumfál, vajon a szeplőteli fogantatás árnyaljae a hónapokon át izzó erkölcsijogi fölényt, hivatkozást Sólyom mellett, avagy terjed az "alkotmányosan nem kifo gásolható választás volt" fedőnevű mellébeszélés. Marad(t) vajon tanulságként és tennivalóként alkotmányos civil kurázsi, avagy mindössze éljen a király!? Leginkább a következőkre nincsen összefüggő, tiszta válasz: 1. Kinek a joga és a felelőssége az áll amfőválasztás alkotmánybéli és házszabálybeli normáinak - pártérdektől mentes - megfejtése, értelmezése úgy, hogy az minden érdekeltre irányadó, kötelező legyen? Meddig mehet el a Ház ügyrendi bizottsága, és/vagy a házbizottság elnökválasztási kérdés, vi sszaélés, döntenivaló esetében? Mi történik, ha az említett szervekben nincs konszenzus, vagy csupán egy formális, semmitmondó nyilatkozatban készek megegyezni, amit utóbb nem mindenki tart be? Hozhate mindebben a Ház utóbb nemleges, a választási eredmény t nem legitimáló határozatot, írhate ki megismételt választást, ha igen, minek alapján, ha nem, és hogyhogy nem, ha ez előfordulhat? Az államfőválasztás normái az alkotmányban és a házszabályokban találhatók. Az alkotmány: alaptörvény, tehát egy törvény . Alkotmányértelmezési joga - szerintem mindenkire nézve egyaránt kötelező monopóliuma - az Alkotmánybíróságnak (AB) van. A jogalkotási törvény szerint jogszabályát az Országgyűlés elvi állásfoglalásban értelmezheti, ezt a Magyar Közlönyben közzé kell tenn i, ám ennek kötelező ereje nincs. Olykor bíróság is értelmezi a törvényt, amikor a jogot alkalmazza. (Az más kör, mint ami itt szerepelt.) Külön törvény az Országgyűlésről nincsen (miért nincs?), az országgyűlési határozatban foglalt Házszabályok értelmező gazdája kétségkívül a Ház ügyrendi bizottsága. Az ügyrendi bizottság értelmező állásfoglalása képlékeny, politikailag aktuálisan formálható valami, nyilvánvalóan nincs kötelező érvénye a Ház egészére nézve. Az ügyrendi bizottság
